A ’70-es évek amerikai Freddie Mercuryja, az AIDSben elhunyt zongoravirtuóz, Liberace életrajzi filmjére egyáltalán nem mondható, hogy túlértékelt melegjogi propagandafilm; „csupán” két férfi nagy szerelmének ragyogóan megfilmesített története.

 

A Túl a csillogáson tizenöt Emmy-jelöléséből valamennyiért megérdemelné a díjat, és ha a hollywoodi stúdiómoguloktól besokallt Steven Soderbergh nem az HBO-nak forgatta volna, ugyanennyi Oscart is kaphatna. Szerencsére mi előbb a filmvásznon láthatjuk, így még pazarabbnak tűnik a történelem első Las Vegas-i szupersztárjának giccses pompától, alkarvastag aranyékszerektől és reflektorfénytől csillogó világa.

Négy színészikon áldozta be macsó idol státuszát a film kedvéért: Michael Douglas, Matt Damon, Rob Lowe és Scott Bacula olyan harsány meleg karaktereket játszanak, hogy néha azt se tudjuk, hová nézzünk a falatnyi, strasszos fecskékben dobált hátsóik és forró csókcsatáik láttán. A Liberace-t alakító Douglas minden gesztusa lúdbőröztető, mikor el akarja csábítani az elé vetett friss húst. A fiatal, egyszerű Scott (Damon) őszinte csodálattal néz fel rá, és nem csupán hagyja magát, de az ujjai köré is csavarja az idősödő sztárt. Lowe döbbenetes mimikával sokkolja a nézőket a párocska házi plasztikai sebészeként, Bakula pedig csak hajszálnyit visszafogottabb nála, mint a nagy művész korábbi szeretőjéből lett kerítője.

A forgatókönyv érzelmes, mégsem csöpögős, és az alakítások bár eltúlzottak, nem válnak önmaguk karikatúrájává. Liberace alakja kivívja csodálatunkat, még akkor is, ha korábban sosem hallottunk róla. Nem csak eszelősen virtuóz zongorista volt, hanem született showman is. Extravaganciája és exhibicionizmusa kiemelte őt a korabeli előadóművészek közül, de öntudatos fellépésével még így is el tudta hitetni rajongóival, hogy valójában hetero, csak még nem találta meg az igazit.

Nem csak a vegasi show látványa magával ragadó, magas fényű a fényképezés és a vágás, a rendezés pedig dupla kéjmámor. Soderbergh gyöngéden, mégsem finomkodva nyúlt a történethez és akkora bizalmat adott színészeinek, hogy a halál torkából épp csak visszaszédelgett, ijesztően sovány és megviselt Douglasből élete egyik legjobb alakítását énekelte ki. Noha ő a film „királynője”, Damon nagyobb érzelmi ívet jár be szerepében. A félszeg árva fiúból az ünnepelt sztár kivételezett mindenese, titkos szeretője, és kis híján az örökbefogadott fia lesz, ám a csúcsról hamar elindul lefelé, előbb a „kaliforniai diéta”, majd a plasztikai műtétek, a kokain, és végül a (nem alaptalan) féltékenység teszi tönkre.

Noha látszólag Scott is csak egy volt Liberace gyakran cserélgetett fiatal szeretői közül, öt évig tartó viszonyuk története mégis kivételes és szívszorító, mert bár mindketten tisztában voltak azzal, hogy a másik életük legnagyobb szerelme, mégsem tudták megtartani egymást.

(Forgalmazza a Budapest Film)

Címkék: kritika, filmvilág

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!