Első filmnek orrbavágóan bátor Anne Émond Első éjszaka című drámája, melyben a primer szexualitás, avagy az egyéjszakás kaland a prizma, amelyen keresztül megtörik és apró, elemezhető részletekre bomlik a világ. Majd a részekből összeáll egy nyomasztóan sötét, bár költői szépségű mondatokkal lefestett világkép, mely egyszerre szigorú társadalomkritika és elvontan filozofikus merengés az élet értelm(etlenség)éről.
Noha Kanadában készült, árad belőle a francia művészfilmes hangulat, nem csupán azért, mert franciául beszélnek benne, és egy Serge Gainsbourg- feldolgozás szól az elején. A tömény szövegkönyvet ellensúlyozza a légiesen szép fényképezés, Mathieu Laverdière operatőr lágy, monokróm tónusai pedig egy kis retro bájt is adtak a filmnek. A kanadai Catherine de Léan – Clara szerepében – egy Godard-hősnőre, Anna Karinára, vagy a fiatal Fanny Ardant-ra emlékeztet, míg a Nikolait játszó Dimitri Storoge született francia sármőr: ellenállhatatlanul szenvedélyes és vérlázítóan dekadens. Bár ezt a két szereplőt ismerjük csak meg, mindvégig érezni egy harmadik személy, az író-rendező Émond jelenlétét is.
A film elején Clara drogmámoros eksztázisban táncol egy afterpartin, itt fedezi fel magának Nikolai, mert pontosan ellentétes ritmusban mozog, mint a többiek – mintha ő egyedül egy másik zenét hallgatna. Ezután Nikolai lehangolóan kopott kis lakásában kötnek ki, azzal az egyértelmű céllal, hogy elmerüljenek a testi gyönyörökben. Mivel egyikük sem ismeri a másikat, csupán két szép – személyiség nélküli – fiatal test önfeledt egyesülését látjuk. Mikor azonban Clara hazaindulna, Nikolai megszegi az alkalmi szexuális viszonyok egyik alapszabályát, és nem hagyja őt örökre eltűnni.
Beszélgetni kezdenek, és lassan kiderül, hogy rengeteg a közös vonás kettőjükben: nem tudnak és nem is akarnak megfelelni a társadalmi normáknak, kiábrándultak, de a lázadáshoz már nincs erejük, ezért céltalanul vegetálnak, az állandó belső ürességtől szenvedve. Olykor a bulizás, az alkohol, a drogok és az anonim szex nyújtotta pillanatnyi gyönyörökbe menekülnek, miközben vágynak az elfogadásra, a megértésre, a gyöngédségre, az érzelmi biztonságra, egy társra – különösen Clara.
Rögtön adja magát a kérdés: vajon sorsszerű volt-e a találkozásuk, és megtalálják-e egymásban a mentőövet, amelyre vártak? Vagy a léleksztriptíz ellenére marad minden a „terv szerint”, és amint felkel a nap, idegenekként mennek tovább az életben?
Ha a film címéből indulunk ki – nem egyetlen, hanem Első éjszaka – a történet akár folytatódhat is. Csakhogy a belsőben tátongó ürességet egy másik személlyel betöltetni kétes próbálkozás, még ha kölcsönösségen is alapul. Intő jel, hogy a beszélgetésük sem igazi párbeszéd, mindketten monológokban adják elő a saját kálváriájukat, a két „én”-ből csak a szeretkezésük idejére lett „mi”. Bár betűre kevesebb, azért ez is több mint a „semmi”, és talán még lehet belőle „valami”.
(Forgalmazza az Anjou Lafayette)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!