Öregem, neked is épp most kell mászkálnod – gondoltam felháborodva, kizökkenve egy pillanatra az elmélyült, műértően szolid bólogatásból és lábdobogtatásból, s már majdnem megkopogtattam az elém tolakodó árnyalak vállát, amikor az végre leült, s kiderült, nem más, mint maga Lars Ulrich, a Metallica dobosa – s persze a filmvásznon!
Nem is akármilyen vásznon és vetítőrendszeren keresztül: a földkerekség legnagyobb metálbandája megelevenedő koncertfilmjét IMAX 3D-ben (és szemüvegben) élvezhetjük a filmszínházakban – a fent rögzített közjáték, azt hiszem, a maximális képhatásra elég bizonyíték. A kétévnyi munka eredményeképpen megvalósult másfél órás alkotás azonban még ennél is komolyabban vette a 3D-s technológia adta lehetőséget. Antal Nimród forgatókönyve és rendezői útmutatása mellett az állandó magyar stáb, Pados Gyula operatőr és Király István vágó olyan perspektívákat, fókuszokat és kiemeléseket kanyarított a máskülönben önmagában sem kispályás fémzenei koncert bemutatására, hogy bárki önkéntelenül is talpra ugrik abbéli meggyőződésében, valódi részese a tavaly augusztus végén rögzített vancouveri koncerteknek. A Metallica: Through the Nevernek rövidsége (a két és fél órás koncertekhez szokott rajongók hiányérzete) mellett csupán a hangzásbeli túlpolírozottsága róható föl, bár az audiofilek nyilván nem tiltakoznak a „koncertkosz” nélkülözése miatt.
Komplex – elsősorban képi, a dalok szövegére utaló – szimbólumrendszer épül mind a fellépés helyszínén, a színpadon, mind a film szerves részének tekinthető álomhorror-történetben. S ezek, kliséik (vér, koporsó, villamosszék, villámok, égő test, apokaliptikus lovas stb.) ellenére audiovizuális kölcsönhatásba kerülnek egymással, jelentősen kibővítve a film értelmezési lehetőségeit – akár vitát is gerjesztve Az erő krónikájából megismert Dane DeHaan (Trip) szereplése kapcsán. Ő játssza a futárfiút, akinek megbízásul adják, hozzon el a zenekarnak egy bőrtáskát – a hányattatott sorsú batyu tartalmának fel nem fedése végül tarantinói kikacsintásként értelmezhető (lásd a Ponyvaregényt). Az biztos, hogy a Kontroll rendezőjének szerzői ujjlenyomata a narratív szál kimunkáltságában a legnyilvánvalóbb. A zenekar thrash metal gyökereire, az erőszak és az agresszió hangi megjelenítésére koncentráló dalválasztás is az animációval kacérkodó, fekete humorú akcióhorror stílusjegyeit erősíti. Egy Metallica-koncert komoly fizimológiai hatásait tekintve mindig élmény és kihívás, de megspékelve az antali dramaturgiával: egészen lenyűgöző.
(Forgalmazó: Fórum Hungary)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!