Bár a Támadás a Fehér Ház ellen csak egy újabb elnök-elrablós-kiszabadítós film, egy szál kézifegyveres (de nem atlétás) fickóval a tucatnyi jól képzett terrorista ellen, mégis színvonalas és fölöttébb szórakoztató alkotás.
Méltóbb a ’90-es évek legendás akciófilmjeinek hagyományaihoz, mint akár a Die Hard franchise februárban bemutatott, ötödik kiizzadmánya. Ráadásul ijesztően rímel az aktuálpolitikára: mikor a rendező Antoine Fuqua először kezébe vette a forgatókönyvet, biztosan nem sejtette, hogy a bemutató idejére épp robbanásig feszül az észak-koreai-amerikai konfliktus, mely pár éve még izgalmas fikciónak tűnhetett.
Ahogy a kezdő jelenetben látjuk az elnököt (Aaron Eckhart) bokszolni a személyi védelmét ellátó Banning különleges ügynökkel (Gerard Butler), érezzük, hogy Banning több mint testőr: őszinte férfibarátság köti össze a két feddhetetlen, ízig-vérig hazafit. Csakhogy a First Lady halálát okozó baleset (avagy szabotázs) folytán egyik se tud megbocsátani a másiknak, sem önmagának. Mikor terrortámadás éri a szerényen csak Olümposznak becézett Fehér Házat, a kincstárba száműzött Banning nem csak kötelességtudatból siet az elnök és családja segítségére, hanem mert végre esélyt kap arra, hogy jóvátegye korábbi „bűnét”.
A látványos számítógépes trükkökkel és monumentális zenei aláfestéssel felturbózott külső jelenetek mellett izgalmas kétkezi küzdelmeket is látunk, és bár többet lőnek, mint beszélnek, a kevéske párbeszéd sem közhelyes. Mesteri a feszültségadagolás – Fuqua már a Kiképzés című filmjében is megmutatta, hogy szakértő ebben a húzd meg, ereszd meg játékban, és biztos kézzel terelgeti filmjét a drámai csúcspont – azaz a végső összecsapás – és az ezt követő, kissé persze patetikus diadalmenet felé. Hiszen a happy end, még ha picit véres is, éppúgy elmaradhatatlan része az akciófilmeknek, mint a romantikus komédiáknak vagy a gyermekmeséknek.
Az archaikus jó-rossz küzdelem attól lesz igazán élvezetes, ha a két oldal önmagában és egymáshoz képest is markáns. Bár nem ez az a film, amelyben komoly jellemfejlődéseket és aprólékosan árnyalt karaktereket láthatunk, mind Butler és Eckhart, mind a kormányapparátus (köztük Morgan Free man, Angela Bassett és Melissa Leo) ügyesen, hitelesen játszik, de kellően alattomos és hátborzongató kisugárzású a terrorista vezér (Rick Yune) és téglája (Dylan McDermott) is.
A legnagyobb dicsőség persze Butleré: akárcsak McClaine hadnagy a Die Hard-filmekben, ő is szinte eszköztelenül száll szembe a komoly erőfölénnyel bíró ellenséggel, miközben a teljes katonai és rendőri készültség tehetetlenül toporog a kerítésen innen. Mi pedig őszintén tudunk drukkolni a szimpatikus hősnek, akinek mindig van egy vagány beszólása, vagy szarkasztikus poénja, és bár úgy harcol, mint John Rambo, akkor vérzik, amikor kell. Nem mellesleg olyan végzetesen sármos is, hogy a Támadás a Fehér Ház ellent nem lesz nehéz randifilmnek vagy „családi” programnak se elsütni.
(Forgalmazza a Pro Video Film & Distribution Kft.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!