A kalandos életű grúz tervezőnő otthonra talált Budapesten

„Az aktuális hangulatom és a világlátásom is benne van a ruháimban, ugyanakkor minden darab külön személyiség, amely párbeszédbe kerül viselőjével. Rólam szólnak a ruhadarabjaim, arról, amit átélek, ami foglalkoztat, ezért mindegyik más, viszont a szépség és a szabadság állandó ihletőim” – mondja Tamara Barnoff, a 39 éves, kalandos életű grúz divattervező, aki 12 éve él Budapesten. Egy belvárosi, 140 négyzetméteres szalonban sorakoznak a ruhái – vakolatlan téglafalak, nagy belmagasság, sok természetes fény, szinte puritán, szellős a tér, amelyet maga a tervező alakított ki és amelyben számos külföldi vásárló is megfordul. Tamara 2004-ben alapította meg a Barnoff márkát, azóta aktív szereplője a divatvilágnak, és filmekben, színházi előadásokban is találkozni kreációival.

„Először mindig a szemeket rajzolom meg, aztán az arcot, utána jön csak a ruha” – mutat az asztalon fekvő fekete-fehér ceruzarajzokra. Ezután a ruhakollekciók irányát szabja meg, majd a nemzetközi vásárokon vett anyagokból kiválasztja a megfelelőt, végül szkeccseket készít. S bár tud szabni-varrni, ma már varrónők készítik az általa megálmodott ruhakölteményeket. Tamara Grúzia fővárosában, Tbilisziben született 1975-ben. Az egyetemen festőművészként és divattervezőként végzett, majd 11 éves lányával és egy barátjával Budapestre jött 12 évvel ezelőtt.

„A bonyolult és bizonytalan helyzet miatt hagytuk el Grúziát. Egy barátomnak éltek itt ismerősei. Annyit tudtam Magyarországról, amit a grúz tankönyvek írtak: kamionokat gyártanak Budapesten. Na, kamionnal azóta sem találkoztam” – teszi hozzá nevetve.

Lányának, Sophie-nak 9 évesen volt az első kiállítása, a most 23 éves lány festő és grafikus, de segít a ruhatervezői munkában is. Bár hallássérült, beszél grúz, angol és magyar nyelven is. „Grúziában törvényt módosítottak miatta, ugyanis korábban hallássérült gyerek nem járhatott hagyományos iskolába, de mivel én megtanítottam őt beszélni, pedig szinte alig hall, tanulhatott az épekkel együtt. Ilyesmi azelőtt sosem történt. A tanítási folyamatról írt jegyzeteimet megjelentették könyvben, amelyet Sophie illusztrált, de oktatófilm is készült róla, ugyanis csodának tartották, hogy megtanult beszélni.”

Tamara, aki manapság főként nőknek készít mindennapi viseletre is alkalmas kreációkat, azt mondja, nem figyeli a nemzetközi trendeket, ha netán bele is pillant valamelyik ismert divattervező munkáiba, inkább az érdekli, éppen hogy van maga az ember. Saját feje és szíve után megy. Leginkább azokat a természetes anyagokat szereti, amelyeket „finom viselni”.

Kollekciói most éppen Szingapúrban és Tokióban vannak, de Párizs és Milánó is megcsodálhatta már a ruháit. „Nincs kedvencem sem városból, sem anyagból, sem ruhaneműből, de színből és ételből sem, mert a skatulyázás szűkíti a teret és a választási lehetőséget. Káoszban élek, amiben egy időre rendet rakok, amikor elkészül egy kollekció, aztán megint visszaalakul a káosz.”

Régebben cipőket is készített, maga faragta ki saját kaptafáján, de a válság elapasztotta a vevőkört. A cipőkészítés amúgy is aprólékos munka, másfél hónapig készülhet egy pár lábbeli.

Magát bonyolult, „terhelt fejű” személyiségnek tartja, aki ott érzi jól magát, ahol szabadon alkothat, ahol fejlődés van. Például New Yorkot és Párizst vonzónak tartja, Magyarországról pedig azt mondja, még csak most lesz igazából, ez érződik a divatvilágban is: mindenki csak most tanulja ezt a szakmát.

„Lassan változik itt a helyzet, de a lehetőség megvan, mégsem élnek vele a magyarok. Az emberek többsége csak van, nem él. Úgy látom, itt kicsit fantáziátlanul öltöznek, nem elég bátrak. Egyszerűbb, ha mindenki ugyanabban jár, mert nem kelti fel a figyelmet és a tekintetet, de elszürkíti az embereket” – mondja a ma már magyarul álmodó, saját otthonának Budapestet tartó nő.

Csupán kétszer volt otthon, amióta elhagyta Grúziát, szüleivel és ott élő testvérével jó a kapcsolata, de azt mondja, náluk a szeretet nem egyenlő a kíváncsisággal, ezért családja még nem látogatta meg. Szabadideje szinte nincs, ha éppen nem a boltban van, akkor partnerekkel tárgyal, rajzol, tervez, szervez. Szeretné kiterjeszteni saját márkáját: férfi- és gyermekkollekcióval, napszemüveggel, parfümmel, kiegészítőkkel.

A márka anyaüzletébe turisták és Budapesten élő külföldiek térnek be leggyakrabban, és Tamara sok mindent le is szűr a vevők viselkedéséből: szerinte például a volt Szovjetunió országainak lakói sokkal szomorúbbak, kevesebb az önbizalmuk, zárkózottabbak. Akik szabadságban nőttek fel, máshogy viselkednek, érződik rajtuk, hogy a helyükön vannak.

A magyar lét nehézségeivel kapcsolatban azt mondja, könnyen beilleszkedett, fél év alatt, hallás után tanult meg magyarul. „Amikor olyan buta és igazságtalan lépésekkel találkoztam, hogy a hallássérült lányomat megbuktatta az énektanár egy művészeti iskolában, na, az nehéz helyzet volt. Azonnal kivettem őt onnan. A szabadság és az ép lelkivilág minden iskolánál fontosabb. Furcsa az is, hogy a magyarok temperamentuma sokkal puhább, a grúzok tüzesebbek” – teszi hozzá.

Tamara szerint a szabadság és a kreativitás az élet lényege. Ruháiban is ezt tartja szem előtt. Azt mondja, a jó ruhák beszélnek is – a viselőjük helyett. „Akkor kezd élni a ruha, ha hordják, idomul a viselőjével. A ruha megtart, de nem feszít, nem befolyásol, mert a választás és a döntés joga az egyéné, így aztán sérthetetlen” – hangzik a hitvallás.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!