A Fodrásznő 2009 óta hatalmas sikerrel szerepel a debreceni Csokonai Színház műsorán. Számtalan fesztiválon vendégeskedett, és a X. POSZT-on elnyerte a legjobb előadás díját. Az újsághírből készült darab a Nő egyetemes ábrázolására törekszik, aki pillanatokra ugyan elveszti erejét és hitét, de a várakozás és a boldogság utáni vágy véglegesen nem töri meg.
A moszkvai MHAT Művész Színház rendezője, Viktor Rizsakov a magányt a hétköznapok monoton ismétlődésében ábrázolja, amikor a hiányt gépies mozdulatsorokkal leplezzük el, hogy gondolataink helyén valami megnyugtató ürességet érzékeljünk.
Irina, a vidéki fodrásznő a rutint vágyakozással teszi elviselhetővé: már csak száz nap választja el attól, hogy sohasem látott feleséggyilkos szerelmét, Jevgenyijt (Kristán Attila) kiengedjék a börtönből. Eddigi keserű tapasztalatai sem árnyékolják be vágyát, sem baltával dolgozó első férje (Trill Zsolt), akinek konceptuális múzsára van szüksége, sem a nős bíró (Tóth László), aki pusztán szeretőnek akarja. Az egyetlen férfi, aki valóban szereti, a gyermeteg lelkületű és teszetosza tűzoltó (Trill Zsolt), de az ő érdeklődése sem feltétlenül a nőnek, csak a magány kettesben könnyebb elviselésének szól.
Irina Moszkvába készül, de sohasem jut el oda – úgy látszik, Csehov véglegesen megpecsételte az Irinák sorsát –, a kiszabadult bűnöző ugyanis visszaél a nő naivitásával, érzelmei helyett a pénzével is beéri.
Szűcs Nelli álmodozása természetesen hat, fájdalmát összeszorított foggal tűri, és életvidámsággal álcázza sérüléseit.
Eszköztelensége egyszerű bájt kölcsönöz neki, és őszintesége az összes férfit megérinti, mert lenyűgözi őket a belőle áradó erő. A három férfi váltogatja szerepeit (álarcait), még a szalon többi fodrásznőjét is ők alakítják, így a groteszk humor folyamatosan feloldja a drámai hangulatot. Akárcsak az életben. Szergej Medvegyev darabja most végre könyv formában is megjelent a L’Harmattan Kiadó gondozásában. A tragikomédia melodramatikus fordulatait a rendező lendületes játékkal, végletekig fokozott derűvel és újságpapír borítású fallal ellensúlyozza, amelyet a három férfi szaggat, lebont, kidekorál.
Térdünket csapkodva nevetünk a tűzoltó szerelmes versikéjén, amit kétszer egymásután is elszaval (harmadszorra szakítóvers lesz belőle) vagy a dekadens művész karikatúráján, de mélyen belül a sírás fojtogat. Miért van az, hogy az ember mindig másra vágyik, mint amit az élettől kap?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
