Budapest-központú provincializmus, bulvárosodás, a kormány politikájának dicsérete – ezek jellemzik ma a híradókat.

 

Ha a nagyvilági történésektől védve és halálfélelemben szeretnénk élni, a legjobb választás az RTL Klub, 247 halottal, huszonötből tizenkilenc bulvárhírrel. A bűnügyi és baleseti tudósítások sokkját enyhítendő, bedobnak pár vigyorpirulát is nádasban eltévedt úszóról, fürdőző vaddisznóról, újszülött selyemmaj mocs kákról. Egyetlen közéleti hírük az új munkatörvénykönyv lelkes fogadtatásáról szólt, a csütörtöki hírműsorok közt egyedülállóan megfeledkeztek még Horn Gyula 80. születésnapjáról is. A külföld a fukusimai vizsgálaton kívül csak úgy jött szóba, mint törökországi áradások, amerikai hotdogevőverseny és ausztrál bálnamentés. Ez jóval siralmasabb arány, mint amit a Nyilvánosság Klub Monitor Csoportjának múlt héten az Élet és Irodalomban közzétett kutatása állít. Ugyan ők hat héten át, a hírdúsabb tavaszi időszakban vizsgálták a vezető tévécsatornák és rádiók hírműsorait, így is arra jutottak, hogy átlagban minden ötödik hír foglalkozik nemzetközi ügyekkel.

Az m1 csütörtöki Híradójában húsz hírből kettő volt külpolitikai (a lengyel külügyminiszter budapesti látogatása és a román elnök várható leváltása). Vezető helyen szerepelt „a magyar állampapírok szárnyalása”, és Horn születésnapja kapcsán be tudták vágni Orbán, és hogy szó ne érje a ház elejét, Gyurcsány gratulációját is. Öt bírósági ügy, öt kánikulariport mellé két baleseti, egy kulturális (Kaszás Attila-díj) és egy sporthír (Kékszalag) fért. Valóban úgy tűnik, radikálisan – a kutatás szerint az elmúlt öt évben 30 százalékkal – csökkent a komoly hírek aránya a köztévé Híradójában. Jobb a helyzet még a Hír Tv-ben is: tizennyolcból nyolc hír volt gazdasági és politikai bulvár.

Csak az ATV-n foglalkoztak a tranzakciós adó nemzeti banki kiterjesztésével, az újabb röghöz kötő felsőoktatási törvényjavaslattal, valamint a Klubrádió körüli pályázati mizériával. Kizárólag náluk jelentek meg kritikai hangok és ellenzéki vélemények, valamint Korózs Lajos telefonos bocsánatkérése a mengelés elszólása miatt, míg a többi híradóban csak az volt a cél, hogy minél több felháborodott verje a palávert.

A Tények ugyan a vizsgálat szerint tavaly ősz óta megkomolyodott, csütörtökön a harmincból egy közéleti – a tételes adózás előnyeiről szóló, kissé propagandaízű – hírük volt. Fontosabbak voltak a parfümtolvajok, a strandon elkapható lábgomba, a szalmabála által agyonnyomott férfi meg a locsolóbicikli. Egy kereskedelmi tévének persze csacsiság szemére vetni a bulvárosságot. A közügyekből való kiábrándultság világjelenség, ám a kutatók úgy látják, a médiatörvény is egyfajta konfliktuskerülő öncenzúrához vezetett.

(JÚLIUS 5. HÍRADÓ:  M1, RTL KLUB, ATV, HÍR TV, TÉNYEK: TV2)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!