Mit mond egy átlagos műveltségű mai ember számára Kondor Béla neve, azon túl, hogy grafikus volt, és van közösségi háza, sétánya meg síremléke a Farkasréti temetőben?
Amikor a debreceni Modem azzal áll elő, hogy a művész halálának 40. évfordulójára rendezett tárlattal „a kondori komplexitás eszmei és anyagi dimenzióit” igyekszik megjeleníteni, az vajon felkelti a modern művészetek iránt fogékony látogató érdeklődését, vagy inkább elriasztja attól, hogy megpróbálja „újraértékelni a Kondor-jelenséget”? Személy szerint engem bosszússá tesz az, ahogy a Modem „röviden” kommunikálja a tárlatait. Kondor Béla a 20. századi modern képzőművészet egyik legsokoldalúbb zsenije, akiről sajnos nem elég elmondani azt, hogy „legendás művész, egy modern Leonardo da Vinci, akit sokan a Kádár-korszak egyik legjelentősebb alkotójának tartanak. Önmagában az efféle méltatás se közelebb nem visz egy alkotóhoz, se pedig rá nem veszi az egyszeri művészetbarátot, hogy kerekedjen fel, és utazzon egyenest Debrecenbe. Pedig a tárlaton kiállított grafikai sorozatok, a kevésbé ismert Kondor-remekek, valamint a melléjük társított falszövegek olyan személyes képet mutatnak a Munkácsy-díjas festő-grafikus-költőről, amitől nem lehet távol maradni.
A kiállítás bemutatja azt a Kondort, akit már a diplomamunkája megszületésekor zseninek kiáltottak ki, s akinek művei nyomán tíz évvel később már „Kondor- iskoláról” cikkeztek. A Jelenetek Dózsa György idejéből-sorozat rézkarcaiból egy forradalmár művész alakja rajzolódik ki. Fejet hajt a próféta Kondor előtt, aki William Blake és Madách Imre műveihez készített látványos „illusztrációkat”. Felskicceli azt a szocreál melós arcot is, amely ugyan a legritkábban kerül szóba Kondor neve kapcsán, mégis elkerülhetetlenül része az életműnek. Erdély Miklós 1981-ben úgy ír róla, mint aki magát betonszerelő proletárként tálalja. „Borzasztó kifinomult ember volt, de így tálalta magát. Időnként kiderült, hogy iszonyú műveltsége van. Hogyha valaki csak úgy beszélt vele egyet, könnyen azt mondhatta, hogy hiszen ez egy bunkó, egy zavaros bunkó, hát úgy beszél. De ha szó volt valamiről, arról ő mindig többet tudott, mint bárki a társaságban, csak valahogy szemérmesen kezelte ezt a tudást” – írja róla Erdélyi. Állítólag egyáltalán nem szólt hozzá az intelligens témákhoz, de ha valaki valami rosszat mondott, azt csöndesen kijavította. Aztán tovább folytatta az alpári stílust. Egy ideig, a főiskola előtt, ténylegesen dolgozott vasbetonszerelőként.
Kondor művészete és személyisége lenyűgöző – ez a Modem kiállításán nem tud nem szembe tűnni. Hogy ezt menynyire vagyunk képesek átérezni, az talán egyedül azon múlik, hogy a közhelyek és a terminus technikusok ellenére meglátjuk- e a fennálló rendszer finom kritikáját a szürreális, karneváli világ mögött. Egyes esetekben alatt és mellett.
(A kiállítás február 17-ig látható.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!