Ha gyors fejszámolást végzek, a semleges élmények döntő többsége mellett inkább mogorva, életunt pincérek kövezik eddigi életem útját. Olyan igazán emlékezetesen kedves főúrral nem sokkal futottam össze. Ideje volt egy hivatalosan legkedvesebb pincért felkeresni.
Izgatottan vártuk, mi lesz a Pincér Akadémia által szervezett „Budapest legbarátságosabb pincére” szavazás végeredménye. Végül is kávézni és sütizni munka közben – ennél jobb semmi sem lehet… A többiek szerencsés fordulatnak tekintették, hogy épp azon a napon kellett elmennem megnézni a szuperpincért, amikor semmi, de tényleg semmi sem alakult úgy, hogy az nekem jó lett volna. „Idegesítsd fel, legyél vele undok, hozd ki a sodrából!” – így szólt a szerkesztői utasítás, és úgy tűnt, mindezekre alkalmas is lehetek.
A Zila Kávézó kerthelyiségébe egyszerűen betaláltam, de aztán természetesen nem azzal a pincérrel találtam szembe magamat, akit meg kellett volna figyelnem, így gyorsan rendeltem egy rettentő erős presszókávét citrommal, fejfájásomat kezelendő. A pincér (Norbi) azonnal aszpirint ajánlott mellé, de inkább egy viceházmestert kértem, hogy megerősítsem magam lélekben az elkövetkezendőkre. A kávé és a fröccs elfogyasztása után már elszántam magam, hogy tanácsot kérjek: hogyan juthatnék a nevezetes pincér közelébe, és vajon ki tudom-e hozni a sodrából.
Cinkos szövetségem a kint ügyködő Norbival gyors sikerhez vezetett – még fel sem eszméltem, máris bent találtam magam egy szépen megterített asztalnál, előttem pedig Budapest legkedvesebb pincére, Forintos Gábor állt. Az útmutatást követve viszonylag magabiztosan (bár magam sem értettem, miért pont ezt kell mondanom) közöltem, hogy vacsorázni nem, sütit enni viszont nagyon is szeretnék. Utólag persze kiderült, hogy a Zila ezen része étterem, ahol leves-főételdesszert nyomvonalon illik haladni, míg a sütizők egy másik helységben érvényesülhetnek. Ebből azonban számomra akkor még semmi sem derült ki, Gábor ugyanis szemrebbenés nélkül kapkodta le a tányérokat és evőeszközöket az asztalról, míg én a kínálatot böngésztem. Némi konzultálás után a narancsos csokitortában és a fröccsben megegyeztünk, és bár magam is éreztem, hogy messze vagyok az idegesítő vendég prototípusától, azért keményen próbálkoztam, amíg lehetett.
Azonban egyszer minden csoki tortának vége lesz, és sajnos egy fröccs sem tart örökké, így be kellett látnom, hogy bizony kudarcot vallottam, a legkedvesebb pincért nem lehet kibillenteni a nyugalmából. Igaz, eddigre már az én hangulatom is fényévekkel jobb volt – néhány kedves szó, egy diszkrét, de kuncogásra késztető bók, és a szemmel látható szakértelem, ami Gábor minden egyes mozdulatából áradt, rám is jó hatással volt. Ilyen hangulatban pedig semmi értelme nincs az undokoskodásnak, így én sem próbálkoztam tovább. Inkább megkérdeztem Gábort, vajon lett volna-e olyan momentum, ami után kihajít a kávézóból, de természetesen csak egy fejcsóválás volt a válasz. Nem csoda, 13 évnyi tapasztalattal a háta mögött már kevés meglepetés éri. „Azért nekem is vannak rossz napjaim, de abból egy vendég semmit sem vehet észre” – magyarázta. És hogy mi volt eddig a legmeredekebb dolog, amivel találkozott? Például a bab nélküli bableves rendelése, de Gábornál ez sem vált ki komolyabb reakciót egy szemöldökráncolásnál.
„Tudni kell, hogy melyik vendéggel hogyan kell viselkedni. Rossz kedve van-e, vagy jó, csak fáradt, vagy éppen dühös, még azt sem árt kitalálni, hogy mit enne, inna szívesen. Odafigyelés az egész, meg türelem” – osztotta meg velem a korántsem egyszerű szakma alapfogásait. Természetesen el is hittem neki, hiszen nem véletlen, hogy egy közönségszavazáson választották a legudvariasabbnak. „Nagyon megtisztelő a tudat, hogy ilyen sokan szavaztak rám. Persze, vannak törzsvendégeink, akikkel közelebbi kapcsolatban állok, beszélgetünk az őket leginkább érdeklő témákról, sportról, közéletről, vagy ami épp a szívügyük. Van, akivel a mátrixelméletet vitatjuk meg” – talán épp ez a népszerűségének a titka, hogy nagyon odafigyel a vendégeire. Egy ponton még én is azt vettem észre, hogy ahelyett hogy őt faggatnám, a saját élményeimet soroltam, ő pedig figyelt, és bólogatott. Ezek után tényleg csak annyit mondhatok: elég sok pincért utalnék Gáborhoz továbbképzésre udvariasságból…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!