Futást a magasugráshoz - Huszonöt év múltán sem volt könnyű összehozni a családot

S valóban nem volt egyszerű a feladat, hiszen a váci Bogányi Tibor–Lanczhegyi Mária házaspár a finnországi Forssa zeneiskolájában tanított, négy gyermekük közül Bernadett akkortájt fejezte be zenei tanulmányait Montrealban, Gergely már Európa-szerte fellépő, jegyzett zongorista, a két kisebb fiú, Tibor és Bence pedig még a kecskeméti piarista gimnáziumban tanult. A családi produkciónak persze lett folytatása, ha folytonosságról nem is beszélhetünk, hiszen minden gyerek zenei karrierje külön utakat bejárva vált sikeressé. Az idei pünkösdvasárnapi, Bogányi 5 címmel rendezett zeneakadémiai koncert épp 12 év kihagyás után követi a korábbi fővárosi szereplésüket. Az együttes jelenlét megszervezése most sem nélkülözhette a komoly logisztikát. A Dunakanyarban élő zongoraművész Gergely épp visszatér Angliát, Észak-Amerikát és Mexikót érintő körútjáról, a fuvolista Bernadett, aki éves gyermekgondozási szabadságát tölti legkisebb gyermekével, a jelenlegi, Balaton-parti otthonukból érkezik, a pécsi Pannon Filharmonikusok vezető karnagya, Tibor bécsi lakhelyéről, a Hannoveri Zenei, Színházművészeti és Média Főiskola professzora, a fagottista Bence Berlinből jön. Hogy mind a négyüket egy asztalhoz ültessük egy beszélgetésre, szintén egyeztetések sorát kívánta, és nem is járt teljes sikerrel, Tibor pécsi próbái miatt végül igazoltan távol maradt. Három Bogányit azonban kifaggathattunk a zenészlét hajtóerejéről.

 

– Már attól is különleges a május 15-i koncert, hogy mind a négyen ott lesznek, de mitől még?

Gergely: Ne felejtsük el, hogy az a négy valójában öt, hiszen Bence felesége, Clara Dent-Bogányi, világklasszis oboaművész is fellép velünk – és hát remekműveket fogunk játszani, együtt és külön-külön is.

Bernadett: Méghozzá kamarazenekari kísérettel, ezért olyan versenyműveket kellett választanunk, amelyek vonószenekarra íródtak.

Bence: A műsor szerkesztésénél emellett odafigyeltünk a sokszínűségre és a sorrendiségre is: barokkal kezdünk, Purcell és Vivaldi műveivel, aztán haladunk a klasszikusok felé Michael Haydnön át Bachig, Mozartig, egészen a romantikusokig.

– Könnyen jutnak közös zenei nevezőre?

Bernadett: Ebben az esetben első körben mindenki választhatott kedvére, elképzelése és hangszere szerint. Gergely: Egyeztetés volt, vita most nem.

Bence: Még nem!

– Rivalizálnak egymással?

Bence: Á, dehogy! Inkább egyfajta hajtóerőről beszélhetünk, ha meghallgatjuk egymást egy fellépésen, az inspirálóan hat, vagy éppen demoralizálóan.

Gergely: Különbözőek a hangszereink, eleve kizárja az egymás közti versenyzést, a futást nem lehet a magasugráshoz hasonlítani.

– Talán éppen ezért választottak annak idején eltérő hangszereket?

Bence: Egyáltalán nem befolyásolt bennünket a többiek döntése, mindenki maga találta meg, alkata szerint, a sajátját.

– Az együttes zenei pályaválasztásukról, az egyéni és közös sikereikről óhatatlanul a sakkozó Polgár lányok eredményessége jut az ember eszébe, akiket az édesapjuk megfontoltan trenírozott. A szüleik mindenáron zenészeket akartak faragni önökből?

Gergely: Soha nem erőltették. A végeredmény ugyan hasonló, mint a Polgár lányoknál, az odavezető út azonban nem. A mi esetünkben nem volt annyira tudatos, kitalált a képzés, a rendszer, sokkal spontánabb módon történt. Ám mivel mind ezt szerettük volna csinálni, és csak ezt, ezért valószínűleg ugyanazokon a dolgokon mentünk keresztül, mint ők. Judittal egyébként nagyon jóban vagyok, és sokat is beszélgettünk erről.

– Már a tanulmányaik során, később a szóló-, illetve zenekari pályájuk alkalmával bejárták Európát, Amerikát, Ázsiát, ám az első nagy utazást együtt élték át 1987-ben. Miért döntöttek úgy a szüleik, hogy Finnországba költöznek?

Bernadett: Nem egyik pillanatról a másikra született az elhatározás. A váci kórussal többször jártak Finnországban, komoly kapcsolatokat alakítottak ki ottani zenészekkel, mígnem mindketten állásajánlatot kaptak a forssai zeneiskolától. Először csak arról volt szó, hogy egy évre megyünk ki, aztán majd meglátjuk.

Gergely: Aztán még egy év lett, majd mindig még egy.

Bence: A látogatásaik alkalmával beleszerettek az országba, így amikor jött az ajánlat, nyitottak voltak rá.

Bernadett: Nem mellesleg abban az időben nagyon sok magyar zenetanár élt Finnországban. Már a ’60-as évektől fogva mentek ki, és ma is, szinte a legkisebb finn településen is van magyar zenetanár, zenész.

– Nagyobb eséllyel indul egy finn, francia vagy német zenész a pályán, mint egy magyar?

Bence: A világon bármilyen zenekarba is kerültünk, legalább egy finn és egy magyar már volt benne. Úgyhogy nincs hátrányban a zenész, ha magyar: mindenhol jelen van. Egyetlen alkalommal volt ez máshogy, a Berlini Rádiózenekarnál, ott, egészen az érkezésemig betöltetlen volt a fent említett két poszt, én viszont egy személyben eleget tettem mindkettőnek.

Gergely: Ha külföldön is tanultunk, többször magyarok voltak a tanáraink, Bencének Finnországban Hara László, nekem Amerikában Sebők György. A magyar zenészek híresek, legutóbb Koreában kérdezte tőlem egy eladó vásárláskor, honnan érkeztem, és amikor megtudta, rögtön azt mondta: a magyar zene. Nos, ennek a jó hírnévnek kell nekünk folyamatosan világszínvonalon megfelelni!

– Ha már hírnév: a koncert hatodik Bogányija, az ön elképzelései szerint megalkotott, már kinézetében is figyelemfelkeltő hangversenyzongora, amit tavaly mutattak be ezen a néven a nagyvilágnak. Kelendőnek bizonyult?

Gergely: Rendkívül pozitív és erős visszhangja volt a bemutatónak. Megérkeztek az első konkrét megrendelések is, itthonról egy, külföldről már több is. Az elmúlt hónapok hatalmas feladata pedig az volt, hogy a prototípusok biztató eredményét igazi, profi gyártásba kellett áthelyezni. Ez a lehető legjobban sikerült és ennek eredményeképpen most már stabil és igazán kiváló minőséget tudunk produkálni a zongorák hangszertechnikai és kivitelezési vonatkozásában egyaránt.

– Az eddigi számtalan elismerés, kitüntetés, győzelem dacára a karrierjük még csak most teljesedik ki, ami rengeteg újabb utazással jár. Nincs még késztetésük szabadulni a bőröndlét nyűgétől?

Bernadett: Ha a zenekarral menni kell, akkor nincs választás, bár az operazenekar, ahol játszom, közel sem utazik annyit, mint egy szimfonikus. Mióta viszont mindannyiunknak gyerekei vannak, egyre inkább megnőtt az igény a megállapodásra.

Bence: Tibor bátyám sem ingázik már Helsinki és Pécs között – már csak az utóbbi felé indul el otthonról! Ő is, mi is új stádiumba léptünk azáltal, hogy családos  emberek lettünk.

– A szüleik példáját követik majd a gyerekeik zenei nevelésében?

Bernadett: Biztos, hogy senkit nem lehet kényszeríteni a zenei pályára, mindazonáltal otthon pozitív képet kapnak a zenészlétről.

Bence: Nem véletlenül hoztam el magammal ez alkalommal a budapesti fellépésre a 6 éves fiamat (Bence a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében koncertezett – a szerk.), nagyon kíváncsi volt már, szeretett volna belekóstolni ebbe a világba, de hogy később ezt szeretné-e csinálni, még nem lehet tudni. Mindenesetre minden gyerek tanul zenélni a családban.

Gergely: Sőt, az én 14 éves lányom már abba is hagyta.

– A kortársi nyomás vagy média egyneműsége a populáris zenék terén nem aggasztó esetükben?

Gergely: Szerencsére az otthon megtapasztalt zenei értékrend alapján meg tudják különböztetni a jót az ócskától.

– Komolyzene mindenek felett?

Gergely: A komolyzene jellemzően minőségi, de azon belül is megtalálható mindenféle értékű darab, nem minden maradandó itt sem. Ugyanakkor nem lehet elhallgatni, hogy a Kodály által még silány zenének titulált könnyű műfaj ma már teljesen elfogadott.

– Komoly zenészként milyen kihívásoknak kívánnak eleget tenni a közeljövőben?

Bence: Egyre inkább keresem az új utakat a kortárs zeneszerzőkkel, zenével.

Gergely: Nem egy zeneszerző írt már Bencének darabot, miután hallotta játszani. (Pl. a finn Kalevi Aho által komponált fagottversenyt 2005-ben mutatták be Helsinkiben – a szerk.)

Bence: A kortárs zeneszerzőkkel való dialógus fejleszti a hangszertechnikát: mit lehet még felfedezni, megmutatni az adott hangszeren. Másfelől pedig növelve a repertoárt, hiszen fúvósként nem vagyunk annyira elkényeztetve, mint a hegedűsök vagy a zongoristák, eredetileg nem fagottra írt műveket emelek át – ez például nagyon nagy kihívás.

+1 kérdés
– Eltértek már valaha is a kottától?
(A kérdező őrültségét bizonyítottnak vélő, borzadállyal és sajnálattal teli három tekintet)

Bernadett és Bence: A hangokban soha, az előadásmódban persze!

Gergely: A kottakép egy vázlat, attól nem lehet eltérni, azt kell kitölteni tartalommal. Ez a tartalom – az értékrendből, az érzelmi gazdagságból, a tapasztalatból összeálló helyes interpretáció – teszi ki a zene nyolcvan százalékát. Ez az egész húsa, a kotta csupán a csontváz.

 

Bogányi-zongora
- Prototípusát 2014 novemberében mutatták be zárt körben a Zeneakadémián, a rendezvényen Orván Viktor miniszterelnök is részt vett; 2015 januárjában a Budapest Music Centerben már a nagyközönség is hallhatta.
- Néhány az újításai közül: futurisztikus design; lábai hangvetőként működnek, a közönség felé terelik a hangot; a rezonáns nem fából, hanem az űrtechnológiában is használatos karbon-kompozitból készült; más a húrkiosztás.
- Fejlesztésének költségei: 126 millió Ft (EU-s pályázat) + 76 milliós önrész (60 millió a Magyar Nemzeti Bank támogatásával) 100 millió Ft (Szerencsejáték Zrt. és Emmi).
- A hangszer 200 ezer euró körüli áron (64 millió Ft) vásárolható.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!