Teljesen más volt, mint előtte bármi, ez a másság a tehetségéből, a világlátásából fakadt, ami itt, Magyarországon akármennyire is idegenül, szokatlannak hatott, hatalmas tetszést aratott – emlékszik vissza Gabriel García Márquez Száz év magányának magyar megjelenésére fordítója, Székács Vera, aki szerint erre a tömeges népszerűségre, amit a (dél-amerikai) valóság ilyen különleges bemutatása kiváltott, az lehetett a magyarázat, hogy a magyar olvasók, saját Európa peremvidéki helyzetükben érzékenyen rezonáltak a kolumbiai író irodalmi világára.
A Magvető Kiadó egykori irodalmi szerkesztőjének dél-amerikai barátai, Fayad Jamís, kubai költő (nem mellesleg József Attila spanyol fordítója) és egy argentin újságíró levélben hívta föl a figyelmét 1968-ban a náluk már irodalmi szenzációt keltő regényre, a Macondo faluban élő Buendía család misztikus történetére. Fayad Jamís el is küldte Székács Verának a könyv kubai kiadását (eredetileg Argentínában adták ki a megelőző évben), s annyira elbűvölte, hogy két és fél évet áldozott rá az életéből, hogy a magyar olvasóközönség is megismerhesse.
„A legnagyobb feladat a mondatai bonyolult szerkezetének, a stílusának az átvétele, pontosabban a megteremtése volt. Ráadásul Márquez a karibi partvidék népnyelvének szavait használta, ami egy bogotai számára is kihívás lehetett. Mindezen túl ösztönösen ráéreztem erre a beszélt nyelvre, hallottam a hangot, amin mesél – ilyen beszélgetős hangú az összes regénye” – vázolja a műfordító, Márquez magyar hangja, hogy milyen feladatokkal kellett szembesülnie az átültetés során. A Mexikóban élő íróval személyesen is találkozott a több, későbbi regényét is lefordító irodalmi szerkesztő. 1977-ben, tehát még a Nobel-díj odaítélése előtt 5 évvel látogatta meg mexikói otthonában, ahol az érezhetően zárkózott író irodalomról, fordításról, politikáról egyáltalán nem, festménygyűjteményéről annál inkább szívesen beszélgetett.
„Levelezni ezután sem leveleztünk, mert tudtam, egyáltalán nem válaszol a küldeményekre, ugyanis korábban egy barátja eladta az általa írt levelét, ez annyira megrendítette, hogy megfogadta, soha többet nem ír levelet” – meséli Székács Vera, aki bevallása szerint nehezen viselte volna, ha megkeresésére nem kap választ.
A 87 évet élt kolumbiai író tiszteletére szülőhazájában háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el, a nemzeti lobogókat félárbocra eresztették. Az írástól 10 éve visszavonult, szinte egész életében a titkosrendőrség által megfigyelt, Magyarországon is megfordult világhírű szerzőt csütörtökön érte a halál.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
