Regénybe illő történet, ha az ember épp a saját esküvőjén találkozik élete szerelmével. Ráadásul két, egyaránt tragédiával végződő házasság kellett a harmadik, immár halhatatlan szerelemhez, melynek a válás, de még a halál sem vethet véget. Persze a Barney és a nők című film is egy bestsellerből (Mordecai Richler: Így látta Barney című könyvéből) készült.
Bár a kanadai szerző főhősei betelepült orosz zsidók, még ugyan kipában házasodnak, de már úgy élnek, mint a woodstocki fiatalság. Keményen piálnak, buliznak, csajoznak. Mégis alapvetően egy szűk kis közösség tagjai, akik egymásnak osztják a jó állásokat, egymás közt ismerkednek és házasodnak. Ez igaz akár az olasz vagy a görög bevándorlókra is. Talán annyiban mások, hogy nem a kaja vagy a család miatt ülnek össze vacsorázni, hanem hogy politikáról, filozófiáról, gazdaságról diskuráljanak. Barneynak (Paul Giamatti) azonban a fülén jön ki az álszentség és a sznobizmus, legszívesebben hokimeccset néz a bárban.
Vajon mégis mit esznek rajta a gyönyörű, értelmes, nagyvilági nők? Az első felesége, a labilis festőnő, Clara (Rachelle Lefevre) talán azt, hogy végtelenül tisztességes. Gondolkodás nélkül elveszi a lányt, aki egyetlen légyott után teherben marad. Második felesége (Minnie Driver), elkényeztetett hercegnő és szépen fejlődő házisárkány valószínűleg a családja megelégedésére választja a mélynövésű, már pocakosodó, kopaszkás, erősen ivó, de neki mindenben igazat adó fiút. Igazi énjét, a szabad szájú, szarkasztikus, néha arrogáns, de ezzel együtt vicces, érzelmes, gondoskodó férfit azonban csak a harmadik nej, Miriam (Rosamund Pike) látja meg benne. Segít megérteni vonzalmát, hogy Miriam ekkoriban Saul Bellow Herczog című regényét olvassa, melynek főhőse hasonló cipőben botladozik, és ugyanígy átverik a nők. Barney is több annál, mint akinek megismerjük. De ezt csak olyan apróságokból tudjuk meg, mint hogy nem engedi kiírni a cége – a Tökéletesen Felesleges Produkciók – által gyártott, rémes szappanoperából az idősödő színésznőt, akiről titokban még rajongói cikkeket is írat, hogy az önbizalmát növelje.
Giamatti pompásan játssza az intelligens, szerethető balekot. Megkapta az Arany Glóbuszt is, ám az igazi zseni Dustin Hoffmann – aki a Toronto Star kanadai napilap szerint az Amikor a farok csóválja óta nem játszott ekkorát. Óriási szívvel, a nagy bölcsek szerénységével és remek humorral alakítja Barney édesapját. Kettejük gyöngéd viszonya talán még a nagy szerelemnél is lélekmelengetőbb.
A visszatekintés és a jelen idő, illetve a Barney emlékezetével együtt elmosódó szubjektív valóság és a tényleges történések közötti finom átmenetek miatt még az is kiszámíthatatlannak érezheti a filmet, aki olvasta a könyvet. Miközben remekül szórakozunk Michael Konyves kanadai-magyar forgatókönyvíró sziporkázó párbeszédein, a történet lassan drámába fordul. De ez sem súlyosabb, mint maga az élet, melynek természetes része a veszteség és az elmúlás.
Barneyval pedig még az Alzheimer-kór is kegyes, csak a szépre emlékezik, arra nem is, hogy elváltak imádott feleségével. Ugyanazzal a csibészes mosollyal az arcán hagyja itt a világot, mint édesapja. És ugyanazzal a boldogsággal, hogy az öröklétet is megosztja majd mellette nyugvó szerelmével. Bár elváltak, és Miriam újra is házasodott, neve a közös sírkövön a legszebb vallomás.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
