Nem lehet könnyen megúszni

– Amikor 2001-ben megjelent a Pletykaanyu című kötete, szülőhelye, Szegvár lakosai botrányosnak tartották, mert megírta a titkaikat. Nem tart attól, hogy megismétlődhet a történet?

– A Mindszent melletti telep a képzelet terméke. A regény szerint Mindszent és Szentes között terül el, s ezért persze változatlanul a szülőfalumra hajaz. De nem hiszem, hogy magukra vennék az ottaniak, ezúttal egy sokkal személyesebb könyv született, aminek csak a hátterét adják a pletykák, a falu, a paraszti világ.

– Ez a személyesség azt jelenti, hogy ezúttal a családja ismerhet magára a lapokon?

– Egy teljesen eltűnt világot, az elmúlt két – a szülők és a nagyszülők – generációjának történetét mesélem el. Talán bennük is inkább a nosztalgia érzése lesz erősebb, semmint a bírálaté. Ugyanakkor, bár tele van személyes, családi történettel, ezek legalább annyira kitaláltak, mind valósak. A családi szájhagyomány történetei sokféle módon mondták el ugyanazt a valóságot. Apám máshogy mesélt nekem, máshogy az öcsémnek. Ha viszonylag későn is eszméltem, de már évek óta imádom, jegyzetelem, gyűjtöm a család múltbeli kincseit.

– A Mellettem elférsz családregényként is olvasható, generációs párhuzamokkal, összecsengésekkel, ismétlésekkel. A főszereplő tulajdonképpen az emlékezet és a múlt feltárása. Mit jelent az ön számára a múlt öröksége?

– Olyan családban nőttem föl, ahol dívott az öröklődésmánia. Minden mozdulatunkban fölismertek valami őst, s ez ellen dühöngve lázadtam föl: hadd létezzem önmagam jogán. Később aztán fölfedeztem, hogy ezek az örökítések történeteket, üzeneteket hordoznak. Ahogy idősebb leszek, magam is egyre jobban hasonulok az apámhoz, mind küllemben, mind mozdulatokban. A regény megírása előtt egy német fotográfus készített rólam egy ősrégi masinán portrét. Amikor elkészült, nem bírtam megszólalni, döbbenetes volt: apám volt a képen.

Vajon ugyanazokat a köröket futom, mint elődeim? Ha ugyanolyan a habitus, ugyanazokra a szituációkra predesztinál? Lehet belőle (más kárán) tanulni, kérdeztem magamtól. Nem lehet, az életet nem lehet ilyen könnyen megúszni. De ha tudod, hogy ki vagy te, az nagy erőt ad abban, hogy merre tartasz. Utóbbi időben a múltam elférkőzött mellettem, jobban megértettem magam. Ez a nem evidensen megszerezhető, eredendően nem rendelkezésre álló önismeret sok mindenhez hozzásegít.

– Az önismereten túl a másikról való tudás sem mellékes. A Katona József Színház rendezője kérte föl a Cigányok című Tersánszky Józsi Jenő-darab továbbírására, ami az október közepi bemutató óta telt házzal megy.

– Máté Gábor a színpadon akart gondolkodni, elgondolkodtatni a cigány-magyar együttélés problémáiról.

– Volt egy különleges előadás is.

– Először látták romák, ráadásul középiskolás nézők a darabot, olyanok is, akik a romagyilkosságokban érintett helyekről érkeztek. Ha a középiskolás színházba megy, az kész kabaré, legkevésbé a darab érdekli. Ez így is volt az előadás első felében, amely operettjellegű parodisztikus túlhabzás – a nézőtéren állt a bál. Ám amikor egy füstbomba után bejön egy csuklyás alak puskával, s azt mondja, hogy „lelőhetnék minden nap egy büdös cigányt”, onnan fogva dermedt csönd volt.

– Egy országos politikai és irodalmi hetilap, az Élet és Irodalom szerkesztőjeként, hogyan érzékeli a médiatörvény hatásait?

– A próza rovat szerkesztőjeként nem érint, mert a szépirodalomban az írók kevésbé politizálnak, de egy dolgot tapasztaltam. Néhány felkért írótól kaptam azt a választ, hogy nem merik odaadni a szövegeiket, mert a hetilap nincs jóban a hatalommal, s emiatt ők hátrányt fognak szenvedni. A szépirodalmi feladatot fölülírja a hatalomtól való rettegés. A médiatörvény egy dolog, de a hatalomhoz való alkalmazkodás súlyosabb. Azok, akik most lenézik a rendszerváltás előtti, általuk kollaboránsnak tartott írókat, nem veszik észre, hogy pontosan ugyanazt művelik: fejlehajtva sorban állnak a jelenlegi hatalomnál. Ez engem borzasztóan elkeserít. Itt is a múlttal való szembenézés hiánya mutatkozik. Nem lehet hatalmi, politikai kérdés, hogy egy szöveg szerepel-e a lapban vagy sem! Ha mégis, akkor valamitől megfosztanak, s ettől szegényebb vagyok. Érthetetlen, hogy a hatalom oldaláról miért nem érzik, hogy a kritikák építő jellegűek is lehetnek, hiszen senki nem akar rossz hazában élni. De a demokrácia alapelve, a kritizálhatóság valahogy nem tud nálunk elfogadásra lelni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!