Bizonyára sokan emlékeznek, hogy a ’70-es évek végi Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági film milyen idilli képet festett a nagyvárosi kulcsos gyerekek vakáció alatti mindennapjairól. A helyzet azóta megváltozott: míg a nyári szünet alatt a gyerekeket érő veszélyforrások szaporodtak, a hasznos időtöltést szolgáló programlehetőségek jócskán apadtak.

 
Kállai Márton felvétele

„Ma Magyarországon az élet jóval veszélyesebb a kulcsos gyerekek számára, mint az én gyerekkoromban, vagy akár a gyerekeimében volt, és jóval több a magányos, unatkozó gyerek is – mondja Herczog Mária szociológus. – A mai táborok, napközik amellett, hogy drágák, nem feltétlenül biztosítanak minőségi programokat, gyakran a tárolás funkcióját töltik be.

Azoknak a szülőknek, akik nem tehetik meg, hogy gyerekeikkel legyenek, fontos lenne, hogy biztonságos megoldást találjanak és strukturálják a napokat. Ehhez persze olyan bizalmi kapcsolatra van szükség, hogy a gyerek közvetlen szülői felügyelet nélkül is elvégezze a teendőit, betartsa a napirendet.” Tari Annamária klinikai pszichológus szerint komoly különbség van a nagyvárosi és a falun élő családok élete között, az utóbbiban sokkal inkább szem előtt vannak a gyerekek, a nagyvárosi bandázás ehhez képest számos veszélyt rejt. Ez pedig a szülők frusztráltságához is vezethet. „Munkaidőben azon töprengeni, hogy vajon minden rendben van-e otthon, sok feszültséget és konfliktust okozhat. A szülők többsége aggódik, és a szünet inkább az idegesség és lelkiismeret-furdalás, mint a nyugalom időszaka. Fontos lenne, hogy Magyarországon a gyerekeket is a társadalom építőelemeinek tartsák, és nem csak a jövőbeni, hanem a jelenlegi jóllétük is fontos legyen. Ha ez kialakulna, akkor elkerülhető lenne, hogy a fiatalok az egész nyári szünetet internetezéssel, tévézéssel töltsék, vagy például a plázákban, utcán csellengjenek. Ráadásul ezekben a bevásárlóközpontokban a gyerekek ki vannak téve annak a kísértésnek is, hogy elcsenjenek valamit vagy éppen bajt keverjenek. Külföldön láttam már olyan központokat, ahol animátorok foglalkoznak az ott tengődő gyerekekkel, lekötik őket, értelmes szórakozást kínálnak. Persze itt nem a szülők, nagyszülők abszolút tehermentesítése lenne a cél, inkább azt kellene elérni, hogy a családosok és a helyi közösségek, az állam hatékonyan működjön együtt a gyerekek, családok érdekében. Ez jelenleg Magyar­országon súlyos kérdéseket vet fel, a probléma nincs megoldva.”

A kulcsos gyerekek jóval nagyobb mértékben vannak kitéve számos veszélynek: a felügyelet nélküli alkoholfogyasztás, dohányzás nyáron nagyobb csábító erővel bír a kamaszok körében, így a mérgezések száma is jelentős. Elegendő zsebpénz híján a kánikula sokszor ösztönzi arra a gyerekeket, hogy elhagyatott bá­­nya­­tavakban fürdőzzenek. Ennek következményeként a vakáció során minden napra jut egy bányatavi baleset. Igen nagy veszélyforrást jelentenek a bandaháború címen zajló csoportos verekedések is. Tari Annamária szerint az is aggasztó, hogy egyre több fiatal számára összemosódik a valódi élet a számítógép, az internet és a közösségi háló nyújtotta világgal. „Ahogy régen a nyári szünet arra is szolgált, hogy új élményeket szerezzen egy gyerek, például a nagymama kertjében, ma sokszor azt látjuk, hogy egy kamasz leginkább a wifit igényli vidéken is. A bandázás ma már a közösségi hálókon szerveződik, és életre hív néhány új szorongást, ilyen a »valamiből kimaradok« érzése is. A mai Z generációs kamaszok egy jóval hajszoltabb életben élnek.

Figyelni kell arra, hogy visszakapjanak valamennyi nyugalmat nyáron a tanév szorongásai után. Fontos, hogy a nyári hónapok ne »túléléssel«, hanem »átéléssel« teljenek” – figyelmeztet a pszichológus.

Hiba lenne azonban hagyni a szülőknek, hogy elhatalmasodjon rajtuk a kétségbeesés. Érdemes az interneten böngészni, önkormányzatoknál érdeklődni, milyen lehetőségek akadnak a felügyelet nélkül hagyott gyerekek számára. Több nonprofit szervezet, önkormányzat is szervez ingyenes sporttáborokat, napközi elfoglaltságokat. Néhány pláza is igyekszik népszerűségét és bevételét azzal növelni, hogy ingyenesen foglalkozik a vakációjukat töltő fiatalokkal. A keresést és a jelentkezést azonban ne hagyjuk az utolsó pillanatra, az ingyenes programok többsége létszámkorlátos, a helyek pedig szinte azonnal betelnek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!