Szélesi Sándor: Szörnyeteg a hajtóműben. Libri, 2014. - A most könyv alakban kiadott regényt a szerző átdolgozta, kiegészítette a négy évvel ezelőtti, a Galaktika folyóiratban folytatásban megjelent változathoz képest, amiért egyébként 2011-ben irodalmi elismerést, Zsoldos Péter-díjat kapott.
Igazi megosztó kisregény. Kezdve mindjárt ott, hogy sokak szerint csupán gondolati díszlet a jövőbeni környezet, az emberiség megmentésére megépített gigászi űrhajó, a Mithras, amelyben az embernek – mivel könnyen felejt – újra szembe kell néznie félelmeivel, újjászülető démonaival.
A Szörnyeteg a hajtóműben azonban nagyon is tudományos-fantasztikus mű. Ráadásul éppen attól az, ahogyan az emberiség történelmén végighúzódó emberáldozat témakörét felveti. Az egyéni és kollektív bűn kérdéskörét feszegeti, azt, hogy megölhetjük-e gyermekeinket egy közösség, a lelkiismeretünk békéjének biztosításának érdekében. Engesztelésül, a bűneinktől való szabadulás reményében. Hiel, Mésa és Ábrahám egykor úgy döntött, feláldozza fiát, de vajon lesznek-e a jövőben is Hielek, Mésák és Ábrahámok – mondjuk, egy, a végzete felé száguldó űrhajóban? Miközben lehet, hogy isten nem is vérszomjas, ahogyan Minótaurosz sem volt szörnyeteg. Elképzelhető, hogy csupán a bennünk ébredő félelem növekszik gyilkos indulattá; s hogy csak a gyengeségeivel szembenézni képtelen elme manifesztálja az áldozatra éhes fenevadat.
A jövőben azonban minden egyszerűbbnek tűnik. Kijátszható a hajtóműben lakozó, emberáldozatra vágyó szörnyeteg. A klóngyermekek gyönge húsa édes, pusztulásuk pedig csak a DNS-másolatok nevelőjének okoz lelki sérülést. A felelősség ugyanis csakis az övé, a hajó közössége pedig, eltolva minden bűnt magától, kiközösíti azért, amit értük tesz. Ám amikor leáll a klónok tenyésztése, a szörny éhsége az emberek dühével egyenes arányban növekszik. Sorsolni kell, valakinek pedig meg kell halnia az emberiségért.
A most könyv alakban kiadott regényt a szerző átdolgozta, kiegészítette a négy évvel ezelőtti, a Galaktika folyóiratban folytatásban megjelent változathoz képest, amiért egyébként 2011-ben irodalmi elismerést, Zsoldos Péter-díjat kapott. Nem érdemtelenül, hiszen a főszereplő Nathan Evans, a Mithras orvosgenetikusának sorsa tökéletes példázata annak, hogyan és miért születik a bűn, újra és újra – amiért, persze, büntetés jár.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!