Évtizedes sebeket sikerült felszakítanom karácsonyi körkérdésemmel. Rokonaimat, ismerőseimet faggattam arról, mi volt az az ajándék, amire gyerekként a legjobban vágytak, de nem kapták meg. És vajon felnőttként megszerezték maguknak?
Édesapám talán a legjobb példa. Kisfiúként profi focistának készült. Az ificsapattal még külföldre is ellátogatott, így látta meg gyermekkora legnagyobb vágyálmát, a sárga Puma cipőt is. „Valami elképesztően menő dolog volt ez akkor. Soha nem láttunk ilyet, természetes, hogy vágytunk rá.” Milyen színű cipőben jár ma? A hőn áhított sárga Puma cipőből e pillanatban 4 pár lapul a szekrényében, egy a hétköznapokra (ez viseltesebb), egy rendkívüli alkalmakra (ez szép tiszta), a másik kettő vész esetére – vagyis ha valamelyiknek baja esik, és gyorsan kell az utánpótlás.
Ötvenes évei közepén járó férfi rokonom mesélte elrévedő tekintettel: gyerekkorukban (hárman voltak fiúk) nem sok mindent kértek karácsonyra, hiszen azt sem tudták, miféle játékok vannak. Ami viszont minden kívánságlistájukon szerepelt, az nem más, mint a rendszerváltás előtti idők ételkülönlegessége: a téliszalámi. Ami viszont drága és ritka mulatság volt akkoriban, ezért gyakran más, noha valami szalámiféleség szerepelt helyette a karácsonyfa alatt. És most? „Igen, bevallom, már meg is vettem a rúd téliszalámit. Enélkül nem lenne ünnep az ünnep számomra.”
Női vonalon sem volt sokkal jobb a helyzet. „Összehajtható kempingbiciklit szerettem volna, de nem volt rá soha pénz. Amikor elkezdtem dolgozni, az volt az első, hogy vettem magamnak egyet” – mesélte egy közeli ismerősünk. Anyukám egy kicsit lányosabb játék után áhítozott. „Babakocsira vágytam, amiben a gyönyörű babámat tologathatom. Nem kaptam meg, de ha úgy vesszük, felnőttként lett babakocsim, benne babával, ha érted, mire gondolok” – magyarázta nevetve, de valahogy úgy éreztem, a gyermekkori babakocsit nehezen pótolta a felnőttkori, benne egy üvöltő Nóra-babával. Szintén családi legenda: apuka minden évben karácsony táján megpróbált távirányítós autót vételezni – a három lányának. Végül megkapta ő maga, így a gyerekkori álomból 42 évesen lett valóság. Többektől hallottam, hogy túl nagy vágyaik nem voltak. Egy szomszédom szerint „körülbelül három játékbolt volt a városban. Mindegyikben ugyanazt az öt játékot lehetett kapni. Túl sok választásunk nem volt, valamelyiket megkaptam én, egy másikat a húgom, aztán cserélgettük. A mostani bőség miatt egyre nehezebb bármit venni. Akkoriban annak is örültünk, ami volt.”
Kis gondolkodás után azért záporoztak a vágyálmok. Új mozdony a vasútmaketthez, legó, bűvös négyzet, varázs gyűrű, fröccsöntött indián sereg – megannyi régóta fájó hiánypont. Amikor kiböktem, hogy ezek közül sokat az interneten is meg lehet rendelni (eredeti, sőt, bontatlan verzióban is), felcsillantak a szemek. „Veszek egyet! Ööö… Mondjuk a… Na jó, akkor magamnak!” – vágta rá az unokatestvérem, amikor a fa építőkocka-készlet is terítékre került. Nemcsak az internet ontja magából a mára már retrokategóriába sorolt játékokat. Egyes boltok épp arra specializálták magukat, hogy megadják a szülőnek is azt, amire gyerekként oly’ nagyon vágytak. Az egyik ilyen helyen az eladónő ottjártunkkor épp egy hatalmas Merkur építőkészletet próbált a sarokban elhelyezni. Egy apuka rendelte, „természetesen” a kisfiának. „Kérdeztem, hogy biztos csak a kisfiúnak lesz-e az ajándék, mire szemlesütve felelte, hogy azért biztos ő is segít majd néhány bonyolultabb dolog megépítésében” – nevetett az eladó. Van, ahol a felpattanó béka, vagy a lemezből készült kisautók a legnépszerűbb termékek. „Bárki bejön, és meglátja, azonnal vesz egyet. Sokan mesélik, hogy volt ilyenjük régen, de elveszett, és örülnek neki, hogy újra megtalálták. Az csak egy indok, hogy a gyereknek is jó, ha van. Általában a saját gyerekkorukat élik át újra a szülők, amikor egy-egy ilyen játékot beszereznek. És ezt jó látni” – tudtuk meg egy másik helyen.
És hogy nekem mi volt a vágyálmom? Innen üzenem a szüleimnek: SÜTIBABA. Igen, tudom, hogy büdös volt, azt is tudom, hogy ízléstelen, de mindenkinek volt. Az általános iskolában könyörögtem, hogy csak az énekóra idejére kölcsönkapjak egyet, és az utolsó padban játszhassak vele, szagolgassam a gumivanília illatot, kifordítsam (baba), befordítsam (süti), 45 percnyi tömény boldogság. Most is szívesen látnám a fa alatt, de ha nem kapok, majd szerzek egyet!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
