„Nyitott ajtó” – Pincétől a padlásig, avagy Bajor Gizi egykori villájának titkokkal teli világa, Bajor Gizi Színészmúzeum, december 2.
Kifújtam a füstöt, aztán elnyomtam a cigarettát. Éppen időben, a kapu felől egy alak vált ki a feketeségből. A nap már órákkal ezelőtt alábukott, fényét vastag ködszűrőn át sugározta vissza a Hold. Nemcsak sötét volt, de hideg is – vagy huszonöten várakoztunk fagyos, ihletett csöndben a kerítés fala mellett. Az érkező elemlámpákat osztott ki, bár volt köztünk, aki hozott magával. A vezető az órájára nézett, aztán intett. Nekieredtünk a lépcsősornak, majd behatoltunk a villába.
A feladatunk a minket körbevevő sötétség ellenére világos volt: 960 négyzetmétert kell átfésülnünk másfél óra alatt, pincétől a padlásig, hogy ráleljünk valamiféle tudásra a ház és egykori lakói történetét tekintve.
A budai kétszintes villa a nemzet és a Nemzeti Színház egykori ünnepelt színésznőjének otthona volt 1933-tól 1951-es rejtélyes haláláig – egy, a közlekedési vállalat igazgatója szignózta, hódoló levél tanúsága szerint még a Piłsudski (ma Stromfeld Aurél) úton járó busz útvonalát is megváltoztatták, csak nehogy a tolatással járó zaj kikezdje az idegeit.
A neobarokk villa alagsorában kezdtük a felderítést. Itt egykor a felső tízezer nagypolgári életét élő háztulajdonos kiszolgáló személyzete lakott: a kertész, a szakácsnő, a sofőr. No meg ideiglenesen, a bombázások alatt Diósy Antal festőművész és a felesége, a Nemzeti Színház díszlettervezője, Nagyajtay Teréz; 1945. január végén pedig Tamási Áron író, akit a közeli lakásának pincéjéből rendelt magához a művésznő, végetvetve ínségének.
Hiába világítottunk a lámpáinkkal, ahogy szobáról szobára, teremről teremre óvakodtunk a vitrinek és a falakon lógó (színészportré) festmények (óh, Gaál Franciska!), fotók között, minduntalan megbotlott valaki egy küszöbben, a szintkülönbséget kompenzáló lépcsőfokban, vagy csak egymás kabátjának ütköztünk, amikor hirtelen, új helyszínre érve, egy gyertyafény megvilágította alak levél- vagy naplórészletet felolvasva lepett meg minket. Ezek a stációk – a tudáskincskeresés állomásai – minduntalan felvillantották a díva színészi, nagypolgári, elkötelezett művészetpártolói és nagylelkűen jótékony oldalait – nem kevésbé női mivoltát. Vagy akár konyhaművészeti gyengeségeit – a Pain Grillé à la Bajor Gizi tulajdonképpen a pirítóst fedi, és ebben ki is merült a művésznő ebbéli gyakorlata. Az édesanyja és az öccse családja lakta földszinti térben aztán megelevenedett az istennő: Zilahy Lajos Két fogoly című regényét Székely István (lásd Hyppolit, a lakáj) vitte vászonra, s ennek a filmnek a részletében láthattuk, amikor jót kacag az örök hősszerelmes Jávor Pál udvarlási kísérletén.
Mi pedig fénypászmákkal kardozva továbbkísértettünk az emeleten. Itt még Horthy kormányzó családja is megfordult a heti kétszeri estélyeken. A panoráma-tetőteraszon át – balra a kivilágított Vár, jobbra a kimagasló Gellérthegy látványa – aztán eljutottunk a manzárdszobába, ahol a zsidó férj, Germán Tibor orvosprofesszor rejtezett a dupla falú szekrényben Kun Páter és nyilasai elől. Mert hiába volt Tibor Germán, Gizi Bajor és a Nemzeti igazgatója, Antal Németh, „német kapcsolataik” fabatkát sem értek.
Ám a végtelenül izgalmas kalandok is befejeződnek egyszer – és ott, a manzárdban, némi pirítóst és forralt bort magunkhoz véve, éltettük a nem mindennapi, csak a túrán megszerezhető tudás bőkezű adományozóit, az utat végigkalauzoló Szebényi Ágnes múzeumpedagógust és munkatársait.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!