Különleges légzéstechnikát dolgozott ki a drogok nélküli módosult tudatállapot eléréséhez egy cseh pszichiáter. Stanislav Grof a jövő hétvégén Budapesten tart előadást és bemutatót. Eufórikus és spirituális élmények és neves magyar előadók is várják majd az érdeklődőket.
A transzperszonális pszichológia egyik megalapítója, aki még az ’50-es években az LSD-t használta klinikai gyógyításra, a több mint kétezer esetéről naplót is vezetett. Majd az LSD betiltása után, a ’70-es években dolgozta ki a holotróplégzésnek (transzlégzés) nevezett tisztító és terápiás hatású technikát.
„A technika lehetőséget ad, hogy a tudattalan bölcsességét bekapcsoljuk a tudatos működésünkbe, a felgyorsult, mély légzésekkel szeretetélményt élhetünk át, intuitív felismerésekre jöhetünk rá” – magyarázza Gánti Bence integrál pszichológus, a holotróplégzés hazai tanítója. A légzéssel energia- és oxigéntöbblet áramlik a szervezetünkbe, és így következik be a tudatmódosulás: eufórikus és spirituális élmények, elfojtások kerülnek felszínre. Segíthet depressziós állapotokon, fóbiák oldásában és pszichoszomatikus tünetek kezelésében, csökken az agresszió, nő a jóindulat, ugyanakkor a szakember szerint a lényeg pont az, hogy ez a technika nem betegeknek való. „A személyiség átalakul, kinyílik. A pszichológia belső régiója összeér a spiritualitással, a jövő hétvégi háromnapos rendezvény célja integrálni ezt a kettőt. Az önfeledtség és az öröm megélése alapvető emberi szükségletek. Ezek hiánya miatt nyúl egyre több fiatal különböző drogokhoz, holott ősi technikákkal vagy a transzlégzéssel hasonló pozitív élmény érhető el” – fogalmaz Gánti. Azt mondja, szinte szentté alakul egy olyan terem, ahol egyszerre körülbelül 150-en gyakorolják a légzést. Általában kiscsoportokra és azon belül párokra osztják a résztvevőket, egy légzőtanár jut tíz emberre. A pár egyik tagja figyel, míg a másik a légzést gyakorolja. Nem ritka, hogy az átélt eufórikus élmény sírást, remegést vált ki. A „különleges” hatásokra persze felkészítenek mindenkit, a tanárok pedig az esetleges extrém eseteket is tudják kezelni. Otthon, egyedül senkinek nem ajánlják a gyakorlást. Például epilepsziásoknak, pszichiátriai betegeknek, szív- és érrendszeri bajokkal küzdőknek és glaukómásoknak (zöld hályogtól szenvedőknek) pedig kifejezetten ellenjavallt. Gánti Bence tapasztalatai szerint a szakmabeliek mintegy 30 százaléka teljesen érti a transzperszonális pszichológiát, 60 százalék megengedően vélekedik róla, s csupán 10 százaléknak elutasító a hozzáállása.
A háromnapos eseményen előadást tart Stanislav Grof és felesége mellett – többek között – Bagdy Emőke pszichológus, Hoppál Mihály sámánkutató, Daubner Béla pszichoterapeuta, Frecska Ede pszichiáter, Müller Péter író, aki most ismerkedik a transzperszonális pszichológiával. Bagdy Emőke előadása a magyarok spirituális állapotáról szól, valamint a spiritualitás párkapcsolatokban jelentkező hatásairól.
A transzperszonális pszichológia célja olyan, eddig elhanyagolt területek tudományos, pszichológiai vizsgálata és alkalmazása a pszichoterápiában, mint például a spiritualitás, a transzcendencia, a miszticizmus, illetve a módosult tudatállapotok, amelyekkel magasabb vagy végső emberi lehetőségek, egón túli állapotok is elérhetők. Hazánkban a ’80-as évek óta van jelen, elfogadottsága szakmai körökben is egyre nő, bár nem tartozik a fősodorhoz és egyetemeken sem tanítják, de míg a ’60-as években a spiritualitás szót szinte ki se lehetett mondani, addig ma már egyre többen beszélnek transzcendens élményekről.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!