A Budapesti Anarchista Színház Zöld Szofi című előadásáról.
Pikáns ízt ad ugyan az előadásnak, hogy Juhász Péter egykori Milla-vezér kockás ingben, vállán a trikolór színeiben pompázó hátitáskájával miniszterelnökünket alakítja, de az Európai Unióból kilépni szándékozó, a marihuánát legalizáló és hungaricumnak minősítő, arcára ördögi kifejezést festő alak mindössze két perc erejéig jelenik meg a színen, míg az egyfelvonásos komédia játékideje másfél óra. Igaz, az Orbán-rezsim szelleme végig ott lebeg felette, a szereplők vitákban visszatérő végső menedéke éppen a címben idézett „csodavárás”.
A pult alól füvet, Zöld Szofit árusító,Nemzeti Dohányboltot működtető család életét bemutató darab egyrészt összetettsége, másrészt szereplői, harmadrészt rendhagyó, szükségből erényt kovácsoló díszletezése miatt kiugró teljesítmény.
A politikai komponens mellett a poétikait is nagyban mozgosító párbeszédek társadalmi és személyi viszonyrendszerek feltárásában érdekeltek: egy kispolgári család rendszerváltozás utáni kacagtatóan és sírnivalóan tipikus élethelyzetét vázolják. Ebben a szövegkörnyezetben az összes szerepet alakító, fehér maszkos hármas lubickol, különösen Preiszner Miklós brillírozik, de Horváth András is kimagaslóan teljesít; a bemutatón Paizs Miklós (alias Sickratman) mintha kissé túlságosan is azonosult volna a tüdőbeteg nagyapa szerepével. Amit viszont egy paravánnal műveltek a „térhatás” megteremtése érdekében, az zseniális.
A fullasztó meleg ellenére sem panaszkodhattak a nézők: a posztmodern kikacsintásokkal elegánsan bánó, itt-ott még csiszolható, de míves előadás végén eljött a megbocsátás ideje („már megbocsásson!”).
(Hátsó Kapu, május 23.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
