Bálint Orsolya filmkritikája a "Magam ura" című norvég filmről.
Mit keres egy férfi egy szál norvégmintás pulóverben a vadonban? A kép bár mókás, a kérdés költőibb, mint hinnénk, mivel Martin (Ole Glaever) önmagához próbál visszatalálni. Az életközépi válság már a harmincasokra is lesújt – minél tökéletesebb a látszat, annál alattomosabban.
Az élet nagy iróniája, hogy mikor elértünk mindent, ami társadalmilag kívánatos – szép otthon, csinos feleség, gyerek, jó állás –, folyton azon jár az eszünk, hogyan szabaduljunk ki az aranykalitkából. Martin sem találja a helyét, de ő sem érti, mi feszíti ennyire belül. Hiányzik neki a szabadság, a saját magával töltött idő, a lehetőség, hogy a másnap nem mindig tökegyforma. A felesége elégedetlen vele, vagy csak ő érzi úgy, hogy nem tudja boldoggá tenni, és egyre távolodnak egymástól. Talán más még vonzónak találná, de vajon le kell mondania az összes többi nőről immár örökre? Saját magának gyártja a problémákat, vagy ez már az életfogytig tartó boldogtalanság fullasztó levegője? Egyáltalán tudja még, mi tenné boldoggá?
Szinte elmenekül otthonról, hogy egy túrázással töltött hétvégére levethesse a szerepeket és a felelősség terhét. A kirándulás egyben metaforikus belső utazás a rousseau-i értelemben, mivel közben rendületlenül beszél magában és magával. Az író-rendező-főszereplő Glaever valósággal az agyába ülteti be a nézőt, és ha épp nem is érzünk semmiféle elvágyódást, akkor is a hatása alá von. Intelligensen egyensúlyoz könnycsorgatóan komikus és gyomorszorítóan komoly között, brutális őszinteséggel kimondva egy egész generáció talán saját maga előtt is titkolt gondolatait. Felboncolja, eltemeti, majd feltámasztja magát, miközben az életösztön és a kötelességtudat megvív benne. Vágyai és félelmei kuszasága lebilincselő, akár egy labirintusjáték, és felrázó, mint a fürdés a jéghideg norvég tóban. Kérdés, hogy visszaveszi-e újra a pulóvert?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!