Nonkeen & Nils Frahm, A38 Hajó, május 1.
Miután már befutott a klasszikus és az elektronikus zenét szürreális kéjmámorban kombináló albumjaival, filmzenéivel és virtuóz koncertfellépéseivel – tavalyi budapesti koncertjén két vécékefével is zongorázott a saját maga által tervezett hangszereken –, Nils Frahm, a hamburgi „csodagyerek” visszatért a gyökereihez, és két gyerekkori barátjával alapított új együttest.
Nem csak szimpatikus gesztus, és biztosan tök jó buli a haverokkal közösen végigturnézni Európát, de zeneileg is ígéretes formáció a Nonkeen.
A tengerparti pálmafás naplementeposztereket idéző analóg, vagy épp dinamikusan szikrázó digitális dallamviláguk olyan tömény és gazdag, hogy egy hangversenyzenekart kitennének hárman. Egyelőre azért még útkeresők, talán ezért is építkeznek annyiféle legókockából: a Keith Jarrett-i improvizatív jazztől az avantgárdon (Frahm egyik mestere John Cage) és a Philip Glass-i minimalizmuson át a divatos ambientig.
A sok ismerős hatást mégis eredeti módon gyűrik-simítják a saját nonkeenes hangulatukra, mely spontán és felszabadult, mintha csak egy próbát néznénk.
A behunyt szemmel végigjátszott, organikusan egymásba olvadó számok közt még hülyéskednek is, rumbatökökkel tolva a ritmust a bakelitlemezüket a színpadon körbehordozó, stüszi vadászkalapos barátjuk alá.
És persze mindig magára vonzza a tekinteteket a zseniális Frahm, akinek bármelyik pillanatban jöhet egy hajeldobós villanása. A németes precizitás mellett van a játékában valami franciás báj és romantika is, mintha ő maga lenne az elektronikus zene Maginot-vonala, ám ez utóbbival szemben ő immár megkerülhetetlen szereplője az európai zenei vérkeringésnek.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!