Haláltusa operaáriára - Félvilág, Duna Tv

„Az érzelem olyan luxus, amit kevés nő engedhet meg magának” – ez a Godard-idézet lehetne az esszenciája a Szász Attila–Köbli Norbert alkotópáros legújabb, lenyűgözően pazar tévés filmdrámájának is. A Mágnás Elza-gyilkosság a mai nézőt aligha hozná lázba úgy, mint a korabeli bulvárközönséget, csakhogy Köbli bravúros forgatókönyvének lelke egy különleges „női triumvirátus” belső világa, nem a történelmi tényanyag.

A jelmezekben-díszletekben is csipkefinom korrajz a boldog békeidők dekadens, képmutató, „félvilági” Budapestjéről segít, hogy értsük a krimibe ágyazott lélektani dráma kereteit, de még fontosabbak a hősnők időtlen emberi motivációi, úgymint a féltékenység, szeretetéhség, a társadalmi státus és (anyagi) biztonság utáni sóvárgás, a szépség időrabsága, a romantikus ábrándok és az érzéki vágyakozás. Köbli olyan kifinomult érzékkel ragadja meg a női lélek (ön) ellentmondásokkal teli, a bájos felszín mögött bújó ádáz vagy épp ártatlan mélységeit, mint Tolsztoj az Anna Kareninában.

Árnyalt női karakterei mellé archetipikus férfiakat állít: a vagyonos, arrogáns, érzelmileg fojtott alfahímet és a lángolva szerető nincstelen költőt, hogy egyértelmű választási helyzetet teremtsen. A dráma mégsem itt dől el, mert a nőknek vannak a férfiaknál fontosabb ügyeik, és míg nekik csak a hamisgyöngysoros, kellemes oldalukat mutatják, egymás közt már gátlás- és púdermentesen, hajtűhegyen folynak a játszmák.

Erős, hiteles, mikor kell, vulgáris jeleneteket hallunk, mert a tévében alulfényezettnek ható jelenetekben alig látni, ki kivel szeretkezik, sokszor csak hangokból találgathatunk, hogy ez a vadállatias Max Schmidt (Kulka János) vagy a sóhajtozva csókoló ifjú költő (Sándor Péter), esetleg Elza (Kovács Patrícia) és túlontúl bizalmas komornája (Gryllus Dorka). A lassabb bemelegedés után azonban borzongatóan izgalmassá válik a tévéfilm, az utolsó félóra pedig már fenséges művészet, mint az operaáriára vívott haláltusa.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!