Hogyan kerül a kétpúpú a strandra, miért vannak „hegyek” a pusztán, mi lehet a Macsi Balcsi és melyik a legarchaikusabb autós pihenő az országban? A kérdéseinkre Hajdú-Bihar megyében rejlik a válasz.
Nem szükséges drága pénzen, sok-sok kockázattal járó utat vállalva Tunéziáig repülnünk, ha éppen tevegelni támad kedvünk. Elég elautóznunk Hajdúszoboszlóig. A szomszédos országok strandkedvelő polgárai körében is népszerű fürdőzőhelyen szokatlanul komikus látvány tárult elénk. Először csodálkoztunk, hogy a főút melletti napégette füves területen tartott pónilovak magányosságtól szomorkodva néztek patáik elé. Arrébb kukkantva persze rögtön megértettük, miért nem állnak sorba a pónilovaglásért a gyerekek. Sokkal érdekesebb programnak ígérkezett a tevegelés. Hogy hogyan kerülhetett a hajdú-bihari településre a sivatagi állat, arról akad egy csokornyi vad és misztikus elképzelésünk, de az igazat nem akartuk megtudni, így tovább is álltunk, hogy megnézzük a közkedvelt hajdúszoboszlói Harangházat.
A Szoboszlón nevelkedett Oborzil Edit iparművész haranggyűjteményét a városnak adományozta. A tekintélyes alumíniumötvözet-kollekció a város legnépszerűbb játszóterévé vált: készítenek itt fotót a harangok alá bújva, a legnagyobbakat átölelve, rátámaszkodva, grimaszolva, komolyan, csípőre tett kézzel. A visszafogottabb nyaralós képek jellemzően a korai, délelőtti órákban készülnek, a vadabb, ölelkezős, csimpaszkodós darabokhoz már a holdfény adja a vakut.
Az üdülőövezet zsongásából kitörve, csendért indultunk Zelemér határába. A vasútállomással néznek farkasszemet a tizenkettedik században épült somogyvámosi pusztatorony maradványai. A műemlék a térségre jellemző halmon, azaz egy mesterségesen előállított dombon ékeskedik. A halmoknak van vagy féltucat fajtája, így jobb tisztázni: amit mi láttunk, az egy motte, azaz a fa-, kő- vagy téglatornyok elhelyezésére épített darab. A helyiek persze már ezt az öt-tíz méteres kis bukkanót is hegynek hívják, csak úgy, mint az az idős néni, aki két másik hölgy társaságában érkezett a pusztatoronyhoz. Sétájuk amolyan szakrális jellegű, többször is ellátogatnak Zelemérbe, mert – ahogy ők fogalmaztak – itt megjön az erejük és a látásuk. Valami erőszerűséget mi is nyerhettünk a torony körbejárásakor, hiszen induláskor nem bírtunk ellenállni a kísértésnek, és futottunk egy kört a szomszédos kukoricaföldek kétméteresre nőtt szárai között.
A hajdúszoboszlói strand hatalmas területet ölel fel, nem meglepő, ha valaki elveszettnek érzi magát a fürdőben. A kisebb, családiasabb légkörre vágyók mindenképp látogassák meg a látóképi tófürdőt, a megye egyetlen olyan szabad vizét, ahol nem tiltják a pancsolást. A helyiek által Macsi Balcsiként becézett strandon kellemes és tiszta környezetben játszhatunk, úszkálhatunk, vagy ugrálhatunk az arra kijelölt stégről. A büfében elfogyasztott ételekkel felvett kalóriát a profin kialakított strandröpladba-pályán dolgozhatjuk le.
Megyejáró turnénk során kedvenceinkké váltak a házilag üzemeltetett, hobbigyűjtésből tárlattá cseperedett kiállítások. Nem volt kérdés, hogy Hajdú- Bihar megyében a mikepércsi kályhamúzeumot látogatjuk meg. A robusztus darabokat a helyi házaspár az udvarában kialakított, egykor talán garázsként funkcionáló helyiségben őrizgeti. Nagy szerencsénk volt, hogy megleshettük a család nappalijának ékét, a gyönyörűen felújított, kiválóan működő kályhát. Sok időnk nem volt a nézelődésre. A család minden szombaton, így ottjártunkkor is a kerti kemencében süt finomabbnál finomabb pékárukat tönkölyből és egyéb egészséges terményekből. A házaspárnál péntekig mi magunk is leadhatjuk rendelésünket, ezek után nem kell mást tennünk, csak felvennünk másnap a finomságokat.
Nehéz volt búcsút inteni Hajdú-Biharnak, szerencsénkre a polgári pihenőnél kicsit élvezhettük még a megye izgalmait. Itt működik az ország egyetlen tájtörténeti, régészeti pihenőparkja, az M3 Archeopark. Elsőre kissé bizarr volt a kamiongumiszagban, a sztrádáról érkező motorüvöltésben felfedezni a Kárpát-medence népeinek mindennapjait bemutató tárlatokat, de pár perc elteltével még a fura körülményekhez is hozzászoktunk. Láttunk tájházat, a honfoglaló magyarok történelmi pillanatait bemutató kiállítást, nomád csárdát és istállót is. Aligha illett bele a látványba a kosárlabdapálya, de hát az unatkozó tinédzsereket is le kell kötni valamivel.
Ennyi kaland átélése közben fel sem tűnt a gyerekkorunkban még végtelenül monotonnak tartott síkság látványa. Persze, ha meguntuk volna a tájat, elég lett volna pár halmot felkeresnünk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!