Joanne Kathleen Rowling, az elvált, munkanélküli francia-latin szakos tanárnő az első Harry Potter-regény vázlatát a Machester–London vonalon közlekedő intercity vonaton írta. Az évekkel később elkészülő Harry Potter és a bölcsek köve című regény kiadását ezer példányban limitálta egy kis londoni kiadó. Az író keresztnevét is inkább csak a kezdőbetűkkel jelölték, nehogy rosszabbul fogyjon a könyv, mert nő írta.

Felnőttek a varázslótanoncok

- – Kép 1/6

Mára az író és a kiadó is meggazdagodtak. Bármit is dobnak piacra, azt elkapkodják. A mesébe illő – és mára untig ismételgetett – sikertörténet legújabb epizódja, hogy Rowling vagyonát 1 milliárd dollárra becsülte az amerikai Forbes magazin 2011-es toplistája, és ezzel ő lett az első milliárdos író. Üzleti érzékét még a legdörzsöltebb befektetők is megirigyelhetik, mert válság ide, válság oda, az egykori tanárnőnek az elmúlt három évben még 200 millió dollárra sikerült szert tennie.

Különböző újságok kikiáltották már a világ 48. leghatalmasabb emberének és Nagy-Britannia legbefolyásosabb asszonyának, 2007-ben a Time magazin az Év Emberévé választotta. Több egyetem – közöttük Vilmos herceg és Katalin hercegnő iskolája, a skóciai St. Andrews – is díszdoktorává avatta, és tavalyelőtt még a francia becsületrendet is megkapta Nicolas Sarkozy elnöktől. A sok kitüntetés nem véletlen, ugyanis Rowling rengeteget jótékonykodik. Többek között Gordon Brown volt brit miniszterelnök feleségével, Sarah-val gyakran szerveznek akciókat. Két témát tart nagyon lényegesnek: a szegénység és a szklerózis multiplex (ebben a betegségben hunyt el édesanyja 1990-ben) elleni küzdelmet.

Harry története világszerte gyerekek millióit szoktatta rá az olvasásra, de a köré épült iparág miatt rengetet vesztett a varázsából. A 70 nyelven összesen 450 millió példányban eladott könyvekből származó haszon kétségtelenül megilleti a szerzőt zseniális ötletéért. De az a mérhetetlen felhajtás, ami körülveszi a Potter-ipart, sokak szerint megkérdőjelezi azokat az értékeket, amelyekről maguk a könyvek szólnak.

 

Nagy sikerrel mutatták be Londonban a Harry Potter és Halál ereklyéi II-t. A Trafalgar Square-ről induló, 1,2 km hosszú vörös szőnyegen a film szereplői órákig osztogatták az autogramokat rajongóiknak. A könyvek szerzője, J. K. Rowling könnyek között búcsúztatta a sorozatot. A magyar közönség jövő péntektől láthatja az utolsó epizódot.

 

Online folytatódik a mágia

Úgy tűnik, a Harry Potter rajongói klubok ideje lejárt. – Aki igazán szerette a könyvsorozatot, annak már nem okoz meglepetést a legújabb film – tudtuk meg Petrovits Robertótól, a harrypotter­kozter.gportal.hu szerkesztőjétől. – Felnőtt, vagy inkább a Potter-mániából kinőtt az a generáció, amelynek újdonságot jelentettek a varázslótanonc történetei.

A fiatalabbaknak pedig már nem akkora szenzáció – mondta a mindössze 14 éves Roberto, aki bevallotta, hogy a klubjuk sem aktív már 2-3 éve. Pedig a Google az ő honlapjukat adja ki elsőnek a Harry Potter Klub kulcsszó alapján. De a többi rajongói szervezet oldalai is évekkel ezelőtti híreket közölnek, sőt van olyan is, amely éppen szerkesztőt keres. A briteknél sem jobb a helyzet, a portáljaik elavultak, hiába az Egyesült Királyság Potter szülőhazája.

Valószínűleg ezt elégelhette meg a könyvek szerzője, J. K. Rowling, aki bejelentette, hogy novemberben egy weboldalt indít, ahol „interaktív módon folytatódik a varázslat”. Az író szemmel láthatólag csak egy újabb bőrt akar lenyúzni művéről, de hivatalos verzió szerint a harrypotter­more.commal „vissza akar valamit adni a közönségnek, a rajongótábornak”. Itt a Potter-regények hangoskönyv- és e-verzióját lehet majd megvásárolni, amit a The Guardian gazdasági elemzője zseniális húzásnak nevezett, mert így Rowling meg tudja spórolni az online áruházak közvetítői díját. Emellett a mellékszereplők – Harry mostohaszülei vagy a tanárok – személyes történetét, a Roxfort házainak kialakulását, az eddig homályosnak tűnő részletek feloldását osztja majd meg a rajongókkal. Azért pedig, hogy az egyre fogyó tábort fellelkesítse, mindenféle játékokat kínál majd nekik a honlapon. Roberto, a feloszlott magyar klub vezetője nem tartja valószínűnek, hogy a szerző folytatja majd a történetet. – Rowling a Halál ereklyéiben lezárta az elbeszélést, ha folytatná, az már nem Harry Potter lenne. Viszont az elképzelhető, hogy Harry gyerekeinek a sorsát írja majd meg, akikről a legutolsó fejezetben csak említést tett.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!