Till Attila komoly kockázatot vállalt azzal, hogy új filmjében (félig) civilekre (pl. Fenyvesi Zoltán, a Suhanj Alapítvány sajtóreferense) bízta a fontos szerepeket, nagy szabadságot adva nekik az improvizációra.

 
Rendezői szigor: Fenyvesi Zoltán és Till Attila - Fotó: Stalter György, Laokoon Film Group

A jéghideg profizmus helyett melegszívű, szarkasztikusan őszinte, hiteles és szerethető figurákat kapott, miközben Thuróczy Szabolcs mindezt egyben is tudja, a fogai közt viszi át a filmet a túlsó partra.

Ő az, aki József Attila szilaj dühéhez Nagy László-i életbölcsességet és féltő figyelmet ad,

miközben végig a gátlástalan őrület határán egyensúlyoz deréktól lefelé béna egykori tűzoltóként,

akinek már nincs vesztenivalója. Ám miközben szenvtelenül gyilkol, a lelke jobbik részét még a mértéktelen mérgezéssel sem tudja kinyírni, a szerelméért és a barátaiért bármikor hülyét és/ vagy hőst csinál magából. A film erénye, hogy e kettő közti vékony határvonalon mozogva egyszer sem dönt helyettünk. Nem kéri, hogy egyszerű ítéletet alkossunk, vajon felhatalmazhat-e a bűnözésre a kilátástalanság, a nyomorúság (a 34 ezer forintos rokkantnyugdíj), a fogyaték miatti társadalmi és érzelmi számkivetettség.

Fel sem merül, hogy ez egy „píszí” film lenne, úgy növeli bennünk a megértést és az elfogadást a köztünk élő mozgássérültek iránt, hogy hagyja, hogy szereplőivel együtt nevessünk a bénázásaikon, együtt érezzünk velük a személyes drámáikban, de eközben tisztán lássuk gyarlóságukat, makacsságukat, és (ön)pusztító haragjukat is.

A mozgáskorlátozott bérgyilkos banda keserédesen szórakoztató ámokfutását idézőjelbe teszi a film kerete, mégis fontosabb, ami ezen belül történik, mert ez az abszurd, szürreális világ, amelyben vannak egyenlőbbek, akiknek mindent szabad, és megtörténhet az is, amire álmunkban sem gondolnánk, sokszor még közelebb is áll a valósághoz, melyben ma Magyarországon élünk.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!