Mivel Hollywood arról híres, hogy kivételesen jó memóriáján csak zseniális marketingérzéke tesz túl, Anne Hathaway pedig arról, hogy pár éve csúfosan beégett volt vőlegényével (a nemzetközi csalóként elítélt Raffaello Follierivel) a szerelemben, a producerek hozzá rohannak elsőként, ha könnyes/csókos/tragikus/komikus románc akad az útjukba.
– Már megint egy szerelmesfilm…
– Baj, hogy nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy hiszek a lelki társban? Meg abban, hogy mindenkinek megvan a magáé, csak meg kell találnia?
– Tehát ezt a filmbeli Emmát akár Anne Hathawaynek is hívhatnák?
– Csak az a baj, hogy nem vagyok eléggé Emma! Nagyon szeretem ezt a lányt, szellemes, okos, gyors, tüneményes, humora van, és hiteles. Saját magához is, másokhoz is hű. És olyan kíméletlenül őszinte, amennyire én szeretnék lenni, csak sajnos még mindig nem tartok ott. Viszont mind a ketten későn érő fajták vagyunk.
– Lehetne erről kicsit bővebben?
– A legtöbb lány folyton arról ábrándozik, hogy legyen karcsúbb, gazdagabb, sikeresebb, boldogabb holnap, pedig inkább azon kéne törnie a fejét, hogy használja ki legjobban azt, ami itt és most történik. Erre döbbentett rá ez a film, és próbálok nagy erőkkel azon dolgozni, hogy ne folyton a holnapon járjon az eszem, hanem a mában éljek, mert a fene tudja, mi lesz holnap, ha lesz egyáltalán. Nagyon korán csöppentem be a szakmába, és azzal a lendülettel megpróbáltam elhitetni a világgal, hogy több az önbizalmam, mint a gátlásom, pedig pont fordítva volt. Igazán és őszintén csak rövid ideje merem azt állítani magamról, hogy tényleg van mire büszkének lennem, de ehhez az kellett, hogy jó döntéseket hozzak, és mondhassam, hogy boldog vagyok, nem azért, mert ezt várják el tőlem.
– Emma angol lány, nem amerikai. Ez sok felkészülést igényelhetett.
– Rengeteget. Hónapokat töltöttem Angliában, korabeli filmeket néztem, újságokat olvastam és kocsmáztam. Van egy könyv, amiből kiokoskodtam a brit humor és modor titkát, mert nem értettem világosan, miért szabadkozik folyton az én Emmám, hogy ő csak egy szimpla vidéki lány, elnézést, hogy okos, és ambíciói vannak. Ő az első a családban, aki bekerül egy patinás egyetemre, aztán vissza a kisvárosba, de nem tud beilleszkedni…
– Ez önnek is probléma lehetett volna, de a mai napig visszajár abba a kerületi drámaiskolába, ahol a szakmai alapokat szerezte.
– Nem nagy ügy. A Paper Mill Playhouse pici suli, tenyérnyi színházzal, tényleg csak a környéknek fontos. Az ilyen színházakat érinti legsúlyosabban, hogy megvonták az állami támogatást, én csak a magam módján próbálok segíteni. Irkálok alapítványoknak, politikusoknak meg a jómódú barátaimnak, és beszélek róla, ahol csak tudok.
– Sok filmben játszott, de korosztálya Az ördög Pradát visel címűből jegyezte meg igazán. Vállalja, hogy ennyire érdekli a divat?
– Vicces lenne, mert ha valaki bekukucskálna a szekrényembe, csak praktikus darabokat találna. Sok ropogós fehér inget, fekete nadrágot, és legalább egy tucat „kis fekete ruhát”. Mikor öltözködésre kerül a sor, mindig az az első kérdésem, mit venne fel Audrey Hepburn.
– A kedvenc ruhadarabja?
– Egy Rick Owens fekete bőrdzseki, amit aznap vettem, mikor befejeztem Az ördög Pradát visel forgatását. És egy 1890-ben készült fekete csipkeruha. Óvom, mintha aranyból lenne.
– És a lakása? Az is ilyen egyszerű és elegáns?
– Anyukám (Kate McCauley, ma már csak hobbiszínésznő – a szerk.) momentán az Acélmagnóliákban játszik egy kis vidéki színházban, ahol a víkendházunk van, és stílszerűen ebből a darabból idézem, hogy szerény ház az enyém, de tárva az ajtó… A szó szoros értelmében, mert pont most renoválom, miközben a Batmant forgatom, és annyi időm sincs, hogy ránézzek. A belső építész barátnőm vezényli a hadműveletet, és még nem jutottunk el odáig, hogy kiválasszam a színeket meg a bútorokat. A New York-i lakásomat már teljesen felújítottam, de még mindig veszek bele ezt-azt, és észre se veszem, hogy minden, amit haza cipelek, fuksziaszínű. De csak a színskálában vagyok ilyen következetes, a bútorok stílusában nem. Antik, modern, összevissza. És egy kis csili-vili… de azért otthonos.
– Milyen könyvek, CD-k sorakoznak az éjjeli szekrényén?
– T-Bone Burnettet szeretem és Eddie Velder ukulele lemezét. Meg Adele számait, mert szemrebbenés nélkül őszinte. Még sokra viszi az a lány. Most épp Salman Rushdie könyvét olvasom, Az éjfél gyermekeit.
– Beszélhetünk arról is, amit az évek során a szerelemről olvasott, hallott, tapasztalt és tanult?
– Igen. Rájöttem, hogy az a gyáva, aki bezárja a szívét és eldobja a kulcsot, és az az igazán bátor, aki még azt is vállalja, hogy nemcsak sebezhető, hanem esetleg belehal a szerelembe. Én az utóbbira szavazok, mert Edith Piaffal azt vallom, hogy nincs mit sírni azon, ami másképp történt, mint ahogy szerettem volna. És hogy csak az nyer, aki mer élni.
New York, 2011. augusztus
Anne Jacqueline Hathaway 1982-ben született amerikai színésznő. 15 évesen döntötte el, hogy édesanyja nyomdokaiba lép. 1999-ben tűnt fel egy televíziósorozatban, de színpadon is szerepelt. A hangját is gyakran kölcsönzi egyes szereplőknek, például a Simpson családban. 2006-ban a People magazin beválasztotta a világ 50 legszebb embere közé. Legismertebb filmek, amelyekben szerepelt: Túl a barátságon, Neveletlen hercegnő 1-2., Az ördög Pradát visel, Rachel esküvője (amiért Oscar-díjra is jelölték), a Szerelem és más drogok, Alice Csodaországban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
