Az emberek 70 százaléka naponta rossz ho­­roszkópot olvas! Van egy új, 13. csillagjegy?! – ilyen mondatokkal döbbentette meg a világ közvéleményét a héten a média. Az amerikai NBC hírcsatorna épp úgy sokkolt, mint a Huffington Post és az AP hírügynökség.

 

Azonban ezek nem új hírek, nagyjából tízévente felbukkannak, de már időszámításunk előtt legalább 130 évvel is ugyanezek az ismeretek álltak a rendelkezésünkre. Ezt persze még ők sem titkolják, mégis sokunkat megleptek.

Milyen jegyű vagy? Ez a leghétköznapibb kérdés, ha az asztrológia szóba kerül. Az alapján, hogy a Nap éppen hol járt a születésünk pillanatában, a korábban ismert 12 csillagjegy valamelyikébe tartozunk. A Nap látszólagos Föld körüli útját, az ekliptikát i. e. 500-ban osztották fel tizenkét egyenlő szeletre. Ezek a zodiákus jelei, a Kostól a Halakig. A szeleteket többé-kevésbé a háttérben akkor látható csillagképekről nevezték el. Ősi és egyetemes tu­­dás ez, a nagyobb kultúrákban máig azonos nevei vannak a csillagképeknek. Azon­ban ezen a ponton vált el az asztrológia és az asztrozófia is egymástól, ekkortól kerültek ki a csillagok, a csillagképek az asztrológiából, és ma már csak az asztro­zó­fiában jelennek meg, bár az ősi asztrológia is ismerte és alkalmazta ezeket – olvashatjuk az asztrozofia.hu honlapon. Az asztrológia (logosz – értelem, beszéd) a csillagok ismeretének segítségével történő alkotás, teremtés tudománya, míg az asztrozófia (szófia – bölcsesség) maga a csillagbölcselet.

Az asztrológia szerint minden augusztus 15-én született személy oroszlán csillagjegyű (július 23.–augusztus 22.). Kissé árnyalja a képet, ha tudjuk, mi az aszcendensünk – az a csillagkép, amely születésünk pillanatában a keleti horizonton felkel –, ám ezt már bonyolultabb kiszámítani, a születés pontos ideje és helye is szükséges hozzá.

Tizennégy van

De vajon hogyan lehet az emberiséget 12 típusba osztani? Ráadásul az évezredek során változott a Föld pályája, emiatt a zodiákus jegyei eltolódtak. Sokan már emiatt komolytalannak tartják az asztrológiát, mely sokszor valóban csak a magazinok horoszkóp rovatában közölt, előre gyártott, általánosító, felszínes megállapításokat takar. Ám amint behatóbban kezdünk foglalkozni a témával, rögtön kiderül, hogy amikor a Nap az oroszlán jegyében járt, nem is biztos, hogy találkozott az Oroszlán csillagképpel. Márpedig az igazi, magas szintű tudást a csillagképek hordozzák – s itt kezdődik a csillagbölcselet tudománya. Az asztrozófia nem is a legfrissebb hírekben megjelent 13, hanem mindjárt 14 csillagképet tart számon, hiszen mind az alsó, mind a felső égbolton 7-7 csillagkép van. Eszerint a születési dátumunk alapján a következő csillagképek vannak hatással életünkre (forrás: csillagmag.hu):

Az égen a csillagképek összefonódnak, így egyszerre több, akár három is befolyással lehet ránk. Mivel nem csillagjegyekről, hanem csillagképekről beszélünk, előfordul, hogy épp két csillagjegy között halad el a Nap, így nem mindenki találja meg születésnapját a táblázatban. Ilyenkor, illetve ha valaki határnapon született, a szomszédos csillagképek hordoznak számára fontos üzenetet. A karácsonykor születettekre például a Nyilas és a Kígyótartó csillagkép egyformán hatással van. Mivel a csillagok 72 évente haladnak 1 fokot, táblázatunk 72 évvel ezelőtt egy nappal korábban értendő. Aki megnézné a bolygóállásokat születése pillanatában, kipróbálhatja a www.stellarium.org honlapról ingyenesen letölthető, magyarul is „beszélő” programot.

A kígyó a beavatást, a gyógyítást jelképezi. Beavató csillagkép, mert a Tejútra, „az istenek útjára” vezet fel. Mivel a csillagképben a kígyó feje a tudás felé (Északi Korona) tart, farka pedig a kézben tartott nemző erőt jelképezi, a Kígyótartók a tudást és az ösztönerőt egyszerre tudják kézben tartani, ami képessé teszi őket magasabb minőségek megismerésére, a „beavatásra”. A Kígyótartók nagy empátiával rendelkeznek, fogékonyabbak a testi-lelki gyógyító munkára. Ez az egyetlen csillagkép, amely valós személyt jelöl: Imhotepet, az orvost és főpapot, akit az egyiptomi kultúrában úgy tiszteltek, mint aki a gyógyítás bölcsességét hozta az embereknek. Mitológiai megfelelője Aszklépiosz, a gyógyító, aki még a holtakat is fel tudta támasztani.

Orion, magyar nevén Nimród, a 14. csillagkép

Szintén „beavató” csillagkép, ám ez a belső beavató képességet jelképezi, amikor az ember felfedezi önmagában a terméketlenné vált, lehúzó erőket, elengedi a régi, vélt vagy valós sérelmeit, s így indul el az önismeret útján, befelé és felfelé. A csillagkép három égi út találkozásánál található. A cselekvés útját szimbolizáló ekliptika Nimród kezénél ível, az égi egyenlítő, mely a kozmikus egyensúly jelképe, a Nimród-öv csillagainál halad át, míg a csillagkép a vállán tartja a Tejutat. A hagyomány szerint a Tejútra való felemelkedéshez az ő segítsége (beavatása) kell. Nimród, az Égi Vadász a magyarság történetében többször is felbukkan szakrális alakként, mint Hunor és Magor, vagyis a hunok és magyarok apja, ezért úgy tartják ennek a csillagképnek a magyarság sorsában is van jelentősége.

Mindez azonban csak része az egésznek, hiszen nem csak a Nap útja fontos, mindannyiunknak ott a másik kilenc égitest is a képletében. Ezek arányai és bonyolult viszonyrendszerei egyedi mintával ruházzák fel az embert születése pillanatában. Ha hiszünk benne vagy csak szórakoztató játéknak tartjuk, ezekben elmélyedve az önismeret magasabb szintű megtapasztalása által közelebb kerülhetünk belső harmóniánkhoz. De ha kedvünk van, akár útmutatást is kérhetünk, ki-ki saját belátása szerint. Bár az „új csillajegy” híre bejárta a világsajtót, még korántsem biztos, hogy a jövő héttől hosszabb lesz a horoszkóp rovat a kedvenc lapunkban.

A 14 csillagjegy:

Kos: április 23.–május 11.
Bika: május 11.–június 16.
Nimród (Orion): június 2.–június 24.
Ikrek: június 24.–július 16.
Rák: július 26.–augusztus 6.
Oroszlán: augusztus 8.–szeptember 15.
Szűz: szeptember 16.–október 31.
Mérleg: november 1.–november 21.
Skorpió: november 21.–december 20.
Kígyótartó: november 11.–december 26.
Nyilas: december 21.–január 15.
Bak: január 21.–február 12.
Vízöntő: január 31.–március 8.
Halak: március 11.–április 21.

Híres Kígyótartók:

Karády Katalin, Winston Churchill, Woody Allen, Jim Morrison, Walt Disney, Jane Austen, Ludwig van Beethoven

Híres Nimródok:

Karinthy Ferenc, Angelina Jolie, Thomas Mann, Gobbi Hilda, Ken Follett, Alexander Puskin, Boncza Berta, Paul Gaugin, Tom Jones

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!