A világon minden negyedik fiatal munkanélküli. Sokan közülük tehetségesek, magasan képzettek, több nyelvet beszélnek, mégsem kezdhetik felnőtt életüket munkával. A meghökkentő reklámkampányairól híres olasz Benetton cég ezért pályázatot hirdetett 18–30 év közötti fiatalok számára, hogy megtalálják „az év munkanélkülijét”.

 
Augusztin Adrienn – közgazdász a szájápolásért

A szerdán lezárt internetes szavazáson a száz legnépszerűbb pályázó – köztük hat magyar – a Benetton UNHATE alapítványától ötezer eurót kapott, hogy megvalósítson egy, az ő és a közössége számára fontos projektet. A cég nemcsak tehetséges fiatalokat akart felkarolni, így üzennek hadat a munkanélküliségről kialakult társadalmi sztereotípiáknak is.

„Valentina vagyok, 30 éves, olasz, munkanélküli jogász” – áll egy szép arcú fiatal lány portréja alatt. Mellette olasz építész, portugál reklámszakember, horvát webdizájner, magyar tervező grafikus (nem is olyan rég ezek még sikerszakmáknak számítottak), és a különböző művészeti ágak képviselői: orosz fotós, brazil filmes, szenegáli divattervező. Ami közös bennük: munkanélküliek, de van tervük arra, hogyan lehetnének a társadalom és közösségük hasznos tagjai.

A portrékat böngészve elgondolkodhatunk, vajon mi ebben a provokáció, hiszen a Benetton eddig olyan reklámfotókkal keltett nagy feltűnést, mint a különféle bőrszínű, meztelenül ölelkező modellek, vagy az Ahmed el Tayyeb szunnita imámmal csókolózó XVI. Benedek pápa képe (melyet le is vetettek a hirdetőtáblákról az olasz hatóságok). Bár a Guardian brit napilap felszínesnek és fantáziátlannak nevezte a kampányt, a több mint 42 ezer beérkezett pályázat és több százezer megosztás a legnagyobb közösségi oldalon azt mutatja, nem is volt rossz ötlet. Az pedig talán önmagában is eléggé megrázó, hogy miért nem kapnak ezek a fiatalok munkát. Erről nem csak a gazdasági válság tehet. A munkaadók szívesebben foglalkoztatnak tapasztalt dolgozókat, a kezdőket veszik föl utolsóként, de őket bocsátják el elsőként. Ráadásul, minél hosszabb ideig tanul valaki, annál nehezebben is illeszkedik be a munkaerőpiacra – derül ki az ILO, az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének kutatásaiból. Sok pályakezdő emiatt alacsonyabb végzettséget igénylő, rosszul fizetett állásokba kényszerül, ami hosszú távon tovább rontja a karrier esélyét. Ezt érezte a 26 éves Augusztin Adrienn is, aki már akár büszkén is mondhatja: egyike az év munkanélkülijeinek.

Adrienn két éve végzett a gödöllői Szent István Egyetem közgazdász-gazdálkodási szakán. Mivel álma, hogy az üzleti életben érvényesüljön, nem vált valóra, úgy döntött, átképzi magát fogászati asszisztenssé, azután pedig elkezdi a dentálhigiénikus képzést. „Mikor az interneten megláttam a felhívást, először groteszknek éreztem, de egyből magamra ismertem, mert január óta nem sikerült itthon munkát találnom. Legtöbbször azzal utasítanak el, hogy nincs gyakorlatom. Heti száz önéletrajzot küldök szét, abból 96-ra válasz sem jön, a maradékra is csak automatikus levél. A sok kudarc elkeserített, végül ezért mentem ki Ausztriába egy hotelbe dolgozni, ami szintén nem a gyakorlati időmet növelte, és nem sok köze volt a közgazdasághoz. Miután bő fél évvel később hazajöttem, azt éreztem, rossz úton járok, váltanom kell” – meséli Adrienn, akinek projektje a 3. legnépszerűbb volt a 42 ezerből. „Mikor jelentkeztem a versenyre, álmomban sem gondoltam volna, hogy nyerhetek. A történetemet szerettem volna megosztani másokkal, és úgy gondoltam, ez remek kezdeményezés, hogy felhívják a figyelmet a fiatalok álláskeresési nehézségeire. Az enyém volt talán az egyetlen egészségügyi projekt: szeretném az iskolákban, óvodákban, játékos előadásokon a helyes szájápolásra, fogmosásra tanítani gyerekeket. A szájüregi daganatok (melyek gyakoriságát tekintve hazánk a WHO szerint vezető helyen áll) elsősorban a helytelen szájhigiéné, a nem megfelelő táplálkozás, a dohányzás és az alkoholfogyasztás miatt alakulnak ki. Ha a gyerekek időben megtanulják, mennyire fontos erre odafigyelni, a későbbiekben el tudják kerülni ezeket a betegségeket. Ezért szájápolási csomagokat szeretnék az osztályoknak, csoportoknak ajándékozni, és igyekszem a falvakba, kisvárosokba eljutni, ahol a megelőzés kisebb hangsúlyt kap. Az öszszeget ennek a megvalósításra nyertem. De nagyon örülnék, ha valaki ez által figyelne fel rám, és munkát ajánlana.”

Ahogy a Benetton kampányában is hirdeti, „ezeknek a fiataloknak keményebben kell megdolgozniuk azért, hogy munkát találjanak, és elkezdjék építeni a jövőjüket, mint a szüleik generációjának. Mai hősök ők, akik bizonyítják, hogy a munkanélküliség nem jelent egyet a haszontalansággal, a lustasággal, vagy az anarchizmussal. Nemcsak munkáért küzdenek, hanem az emberi méltóságukért, a kirekesztés és a megbélyegzés ellen is.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!