Egyenesen át
Önmagában is idézet a ’90-es évek egyik klasszikus thrillerének felújítása, de ezen belül is tele van idézetekkel, az eredeti filmben is szereplő Kiefer Sutherland felbukkanásától egészen a különböző horrorfilmes hommáge-okig, avagy közhelyekig. A szereplők ugyan kicserélődtek fiatalabb, a mai tiniideálokhoz közelebb álló színészekre, több benne a féktelen bulizás és az alkalmi szex is, csak a történet ugyanaz: öt orvostanhallgató veszélyes kísérletben segíti át egymást a halál határain, a mesterséges szívleállítást követő agytevékenységet vizsgálva. Ám a pszichológiai mellékhatásokkal nem számolnak, az életbe való visszatérésük után kísérteni kezdi őket egy titokzatos természetfeletti gonosz erő, ami talán
csak a saját rossz lelkiismeretük
kivetülése.
Rendezőnek ezúttal a dán Niels Arden Oplevet kérték fel, aki leginkább a halál pillanataiban érkező túlvilági látomásokban hozza biztos kézzel a skandináv krimik utolérhetetlenül nyomasztó hangulatát. Kisebb hangsúlyt fektet az orvosetikai dilemmákra, amiket egy ilyen kísérlet felvet, mint a halál utáni élet köré épült áltudományos, spiritiszta és városi legendaszerű hitvilágra, aminek csapdájába a még oly racionális jövendőbeli orvosok is belecsúsznak.
Míg az ijesztgetős részek túlontúl kiszámíthatók, egy gyakorlott horrorfogyasztó talán ki is neveti ezeket – az 1973-as Ördögűző óta alkalmazott csapzott hajú, karikás szemű, vízihullaszerű rémlényekkel együtt – a színészi játék, különösen Ellen Page és Diego Luna alakítása sokat javít a filmen, aminek élvezhetősége éppúgy hullámzik, akár az EKG vonala – helyenként még pulzusa sem tapintható.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!