Kertész Imre Budapestje
– Irodalmi nyomkeresés a szülőháztól a temetőig
Valami híres emberről mesél, ugye? – Szól le az első emeleti körfolyosó korlátjára könyöklő, mackónadrágos, atlétatrikós férfi. Gondoltam ám én, hogy amiatt jöttek. Ott lakott a másik oldalon, a sarokban. Aki felgyújtotta magát, ugye, arról van szó? Hogy is hívták? Nem, nem Kertész. Annak valami más volt a neve, rosszul tudja – javítja ki a fiatalember a Sétaműhely (volt BUPAP) Kertész Imre-túráját vezető Szegő Jánost, aki azért elmondja, hogy a gyújtogatón kívül egy Nobel-díjas író is ebben a házban lakott gyerekként.
Itt, a nyócker közepén, a Tömő utca 56. alatt húzzák meg magukat apjával, Kertész Lászlóval az apai nagyszülőknél, miután a kolozsvári nagyvilági élethez szokott Jakab Aranka kisasszézik a házasságból és az anyaszerepből. Itt ette apja kanállal a zsírt a kék bödönből, vasárnaponként pedig a fokhagymás pirítóst kakaóval. „Ültem mellette az ágyban – négy-öt éves fiúcska –, és élveztem, ahogy ropogtat, s ahogy az ágyat, a szobát elönti a fokhagyma illata” – írja később a K. dossziéban.
A séta maga nem érint sok állomást, hosszan időzünk egy-egy helyen – hol a pechvogel apa Koszorú utcai fakereskedésének hűlt helyén, hol a Baross utca 81. előtt, ahová Köves Gyuri a Sorstalanságban hazatér. S ahol az ajtórésen át idegen, csontos sárga arc néz vissza rá.
Közben János anekdotázik, archív képeket ad körbe, és amolyan atmoszférateremtésként felolvas. Többnyire a már említett K. dossziéból és a Kaddisból. Csak hogy a körülöttünk vasárnap délelőtt éledező harsány, frottírköntösös szubkultúra ellenére is el tudjuk képzelni, milyen volt Kertész Imre gyerekkorának budapesti élete.
Idegenvezetőnk kifogyhatatlan a sztorikból és a lírai fordulatokból, még ha olykor el-elkalandozik is a hölderlini és Máté Péter-i értelemben vett legszebb ősz vagy Liza, a rókatündér háza tája felé. Ahogy a Teleki téren átvágva közelítjük Kertész Imre végső nyughelyét, már Kellér Andortól kezdve az egykori Luxor kávéház törzsközönségén át Citrom Bandiig mindenki „jön velünk”.
Aztán a sírnál picit megbicsaklik a hang, de nem törik a lelkesedés. Már-már halljuk, amint Kertész Imre temetésén Esterházy Péter, saját halála előtt néhány hónappal felolvassa búcsúbeszédét, egy kicsivel hátrébb pedig Kocsis Zoltán Schubertet játszik. Mert ahogyan Orbán Ottó is írja: „Schubert dalában, Schubert dallamában, drága barátom, bizony a halál van…”.
Következő séta:
november 26., 13 óra
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!