De nem tartotta be. Harmadik neje, Susan Schneider grafikus, akivel alig egy hónapja házasodott össze az észak-kaliforniai Carmelben, vonzó és kellemes teremtés, és a legnagyobb erénye, hogy új embert varázsolt a férjéből a szívműtétje után. Williamsszel a Táncoló talpak 2. Los Angeles-i premierjének napján beszélgettünk.

– Párizsba vitte nászútra az asszonyt…

– De csak azért, hogy 8 nap alatt tökéletesre csiszoljam a francianyelv-tudásomat! Múzeum nem maradt szárazon, mert a nejem művész, ha még nem tudná! És Párizs fantasztikus. Voltam már tavasszal, nyáron, de esküszöm, novemberben az igazi! Nincs akkora tömeg, mint augusztusban, folyton szakad az eső. Beestünk egy étterembe, mit látok? Gyereket szoptatni nyilvános he­lyen nem lehet, de az egyik asztalnál úgy terpeszkedik egy macska, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna. Hiába böngésztem az étlapot, nem találtam macskapörköltet, amiből a sok eszemmel rájöttem, hogy ugyanolyan vendég, mint én. Miao! Miao! A környék összes kocsmáját kipróbáltuk, és ha legközelebb Párizsban jár, hallgasson rám, kerülje el a turistacsapdákat. Minél kisebb az étterem, annál jobb a kaja. Az antikváriumokat úgy ismerem már, mint a tenyeremet, mert képregényeket gyűjtök, mindet bejártunk. De a legjobb a szállodaszobánk volt! A nászutas lakosztályt vettem ki, akkora volt, hogy még Toulouse-Lautrec se fért volna be, ha le nem hajol! Szóltam is a portán, küldjenek fel valakit, aki tudja, hogy kell kipattintani a dupla ágyat a szekrényből… Szóval, istenien éreztük magunkat!

– Miután Oscar-díjra vitte a Táncoló talpak első részét, boldogan bújt bele másodszor a pingvinjelmezbe. Képletesen persze, mert csak a hangját kölcsönözte neki. De ha választhatna, milyen állat bőrében élne szívesen?

– Én mindig delfin akartam lenni, de mindenki azt mondja, inkább majom vagyok. Biztos azért, mert egyszer rám támadt Coco, a nősténygorilla, és ha nincs ott a tréner, nem tudom, mi történik… Szóval azért szeretnék delfin lenni, mert az a legpajkosabb állat, szexuálisan hiperaktív, és rettentően intelligens. Ám ha nem lehetek delfin, beérem a majommal. De csak ha nagyon értelmes.

– A tigrist játszotta a Broadwayn a Bengáli tigris a bagdadi állatkertben című darabban. Azt nem kedvelte?

– Jaj, dehogynem! Rokonlelkek vagyunk, pont olyan lelkizős, mint én. Hasonlít Beckettre, miközben Godot-ra vár. Csak valamivel több a muníciója. Van körme meg foga.

– Minden műfajban otthon van. Melyik a kedvence?

– A szinkron, és nem kifejezés, hogy mennyire imádom csinálni! Rettentően élvezem. Ajándék az élettől. A legnagyobb falat a bengáli tigris volt, öt hónapig nyomtam, megállás nélkül, ott nem lehetett kiszállni. Nagyon oda kellett tennem magam, minden este koncentrálni, nem volt könnyű. De a rajzfilmfigurák szinkronját még ennél is jobban imádom. Azt, meg a stand-up komédiát.

– Furcsa, hogy ezt mondja azok után, hogy a legnagyobb kritikai elismeréseket drámai alakításaiért kapta.

– Eredetileg drámai színésznek készültem, három évig jártam a Julliard főiskolára, ami a brit királyi színiakadémia megfelelője. De rájöttem, hogy stand-upot sokkal nehezebb csinálni, mert ott nincs kötött szöveg, olyan, mint mikor a légtornász alatt nincs biztonsági háló, és a színész legtöbbször magából csinál hülyét, ehhez viszont iszonyúan magabiztosnak kell lennie és tökéletesen el kell engednie magát. A stand-up a legőszintébb műfaj, a legjobb kiindulási pont minden drámai színésznek, mert a stand-upnál nincs kecmec, nincs megjátszás, ott azt adod, aki vagy. Drámai szerepet csak az a színész tud jól eljátszani, akiben szikrája sincs a félelemnek és nem gyáva feltépni a saját gyengéit, az indulatait, a dühét, az érzelmeit. A jó színész olyan mélyre nyúl, hogy az már szinte fáj. Peter Weir (ausztrál filmrendező – a szerk.) mondta egyszer, és egy életre megjegyeztem, nem beszélni kell tudni, hanem odafigyelni, előhúzni magadból és csinálni. És én folyton figyelek, egész életemben figyeltem. Most is, mikor Párizsban voltunk, megálltam az utcán és néztem az embereket. Jött egy pali, az arcára volt írva, hogy kész van, a kezébe nyomtam öt eurót, és ha lett volna kedvem kivárni, láttam volna a reakcióját. De nem arra játszottam, hogy megköszönje. Elég volt látni, mennyire szanaszét van a nyomorult. Szóval az apámtól örököltem a drámát, az anyámtól a humort, és ebben a kettősségben élek.

– Idén lett hatvan éves és túl van egy nagy szívműtéten.

– Lekopogom, a műtétnek két éve, azóta minden rendben. Egy ökör szívét varrták be ide, szóval tulajdonképpen négykézláb kéne járnom. Kicsit lelassultam, úgy érzem, vagy nem? A srácaim jól vannak, a házasságom szintén, meló annyi, mint pelyva, és túléltem az öt hónapot a Broadwayn, ami pedig nem volt kismiska. Nyolc előadás egy héten és alapjában véve drámai szerep, egy bengáli tigris a bagdadi állatkertben, amit lebombáztunk az iraki háborúban. Az összes oroszlán kinyúlt, ez az egy tigris maradt meg ketrecben, és két amerikai tengerészgyalogos nekiáll provokálni, az egyiknek leharapja a kezét, mire lelövik, tehát a darab ötödik percétől a tigris szellemét játszom. Szóval nem kimondottan a Mamma Mia, mit mondjak! De élveztem. És mostantól pár hétig lógatom a lábam, jövök-megyek otthon, San Franciscóban, bicajozok, lötyögök, nincs miért vagy mitől sírjak.

– És mennyivel lett bölcsebb az évek során?

– Bölcsebb?! Persze, valahányszor eszembe jut, hogy mennyi van már mögöttem és mi mindenre nem emlékszem. Csak kimondani furcsa, hogy hatvan és nem is érzem magam annyinak.
A névmemóriám so­­kat romlott. Már nem ugranak be úgy a nevek, mint korábban, és ez egy kicsit rémisztő. Más baj nincs, és azt hiszem, a színpadon meg a filmen se tűnik fel a korom. Ez attól van, hogy jól vagyok a bőrömben.

– Nyakunkon a karácsony, hogyan tölti?

– A kölykeim már nagyok, Zack 29, Zelda 22, Cody 19, ők már nem érik be egy sima Legóval, minimum Porsche kell nekik! Hát ez az! Kösz fater, tök jó a kégli, rendes vagy, hogy leperkáltad az árát. Jó kis fejfájás, hogy mit vegyek nekik. De ezt is megoldom. Csak az az egy hét kicsit kevés. Nem kaphatnék a Mikulástól egy kis halasztást?

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!