ÍGY IS LEHET – 01. 01., VASÁRNAP

 
 


Haydn: A teremtés
Müpa, Budapest, Komor Marcell u. 1.
Elmélkedésre késztető délutáni (16 óra) oratórium életről, elmúlásról, Fischer Ádám vezényletével.


Könnyű koncert
Gödör Klub, Budapest, Király utca 8–10.
Este nyolctól, hogy ne legyen komoly az új esztendő: Korai Öröm, Sardinelli, Korai’s Banditos.

ZÖLD GOMB 
Mi mással indulhatna a 2017-es esztendő? Bármi mással. Mégis lehet akár szimbolikus az is, hogy éppen január 1-jén vetítik Regös Bendegúz esetét a lókupeccel, a tehénnel és a bakterrel. De legalább szórakoztató a gondolat, hogy nevetve vághatunk az évnek – mert van is egy olyan mondás, hogy amit január elsején teszünk, azt csináljuk egész évben. Abban, persze, nem sok örömünk lenne, ha csak néznénk, mint a moziban.

Indul a bakterház. Magyar vígjáték, 1979. 66 perc. Rendező: Mihályfi Sándor.
Duna World, 2017. január 1., vasárnap 21.30 



1943. JANUÁR 1. REJTŐ JENŐ, NYOMA VESZETT VORONYEZS KÖRNYÉKÉN
Senki sem tudja, mikor, de a hivatalos papírok szerint 1943. január 1-jén tűnt el valahol Voronyezs környékén, talán Jevdakovóban. Idegi és fizikai állapota persze nem nagyon tette lehetővé azt, hogy túléljen akár egyetlen ütközetet is, nem is szólva az embertelen hidegről, de halálát azért is teszik erre a napra, mert nyoma veszett. A korabeli Magyarországon sokan kívánták halálát. S bár lehet, végül is a halálba küldték, művei által mégis halhatatlan maradt. Rejtő Jenő harminchét évet élt. 

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!