Ingoványos berek

Időhúzásként bepötyöghetem ugyan, hogy 7, lassan 8 év után végre mozikba kerül a már annyiszor beharangozott, maratoni előkészületeket maga mögött tudó Tüskevár-remake, hogy hiányzott a pénz meg a támogatás, hogy szintén financiális okokra hivatkozva a gyártó maga forgalmazza, de aztán mégis csak bele kell merülni a náddal, bozóttal benőtt ingoványos berekbe, ahol egyetlen kapaszkodónk az új Tüskevár stábjának látszólagos lelkesedése. Lelkesedést meg, én legalábbis így tanultam a nagyanyámtól, nem törünk le, még akkor sem, ha úgy látjuk, nincs igazán indok arra az ujjongásra. Másrészt meg halottról vagy jót, vagy semmit, és az első szó, ami Balogh György Tüskevárja kapcsán eszembe jut, az a legjóindulatúbb eufemizmussal is csupán a lagymatag szóval helyettesíthető döglött jelző. Belátom, egy remake-nek, ráadásul, ha még regényadaptáció is, nehéz dolga van: elkerülhetetlenül magán hordja a korábbi változat vagy változatok keresztjét. Épp ezért igyekeztem úgy nézni a filmet, mint egy kortárs filmalkotást, elvonatkoztatva Fekete Istvántól és Bánhidy Lászlótól, amely még azt az extra nehézséget is felvállalja, hogy a 2012-ben nem létező ifjúsági film kategóriájában debütál a mozikban.

Csodáltam azokat a szó szerint lenyűgöző természetfelvételeket, melyek egy részét a természetfotós Máté Bence madárleseiből készítették, nagyon figyeltem, észreveszem-e, hogy Matula bácsi digitális harcsával küzd Ladó Gyula Lajos horgászdicsőségéért, hallgattam a füttyszóval megbolondított, fülbemászó aláfestő muzsikát, s közben nem tudtam nem arra gondolni, milyen príma kis nyolcperces rövidfilmet lehetett volna rittyenteni ebből a modernizált vadontörténetből. De ez a Tüskevár majdnem 100 perc, s azzal együtt, hogy igyekszik szöveghűen követni a regényt, telis tele van kínosabbnál kínosabb pillanatokkal. El tudják képzelni azt a gegnek szánt jelenetet, amikor a Kengyel tanár urat alakító Rékassy Károly mellé belibben Détár Enci mint a menyasszonya? Aztán ott van még a szépségesen ábrándos tekintetű Nagy Marcell, aki a Sorstalanságból átörökített búbánatos arcával és szenvtelen szövegmondásával úgy tűnik, egy 20 évvel ezelőtti teleregényben alakítja a vidékre pottyant városi fiút, a Kovács Lajos által őserővé formált Matula bácsival mintha egymás mellé beszélnének. Az István bácsit alakító Eperjes Károly játékában sem mindig egyértelmű – a legnagyobb megbecsülésem ellenére sem –, hogy a Tüskevárban alakítja a vidéki nagybácsit vagy a 6:3-ban játssza újra Tuttit. Nem tudni, hogy a rendezői szándék a téma 21. századi feldolgozására irányult-e, avagy célja volt a hatvanas évek megidézése. Tutajos és Bütyök mai pólókban és nadrágokban papíron, tollal leveleznek egymással. Réz András esztéta úgy véli, a Tüskevár nem könnyű a mai gyerekeknek: egy városi gyerek nem tudna mit kezdeni magával egy olyan világban, ahol minden csíp és szúr – persze, azért meg kell nézniük. Nem tudom. Talán jobban tennék, ha mégse ezt a verziót néznék. A régi legalább már kiment a „mai fiatalok” divatjából. Ez az új sose lesz benne.

(Forgalmazza a Fény Film Kft.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!