Háromévesen ült először műfordító édesapja írógépéhez Dmitry Glukhovsky orosz író. Első történetei még nyuszikról szóló mesék voltak. Aztán, ahogy telt az idő, a nyulakat Leninről szóló mesék követték – nem hiába, amit az ember az oviban hall, azt megpróbálja maga is reprodukálni.
Első könyvének alapötlete, melyet még tizenéves korában kezdett el írni, már egy egészen más típusú élményből, illetve szorongásból fakad. A 32 éves író gyermekkorának elsődleges félelme ugyanis az atomháború kitörése volt. Könyvei az apokalipszist követő időkről mesélnek, a moszkvai metró állomásain élő, és folyamatosan az életért küzdő emberek mindennapjait mutatják be. Legfrissebb magyarul megjelent kötete, a Metró 2034 kapcsán beszélgettünk.
„Tetszett a metró?” „Önnek?” „Nem, Önnek.” „Persze, hogy tetszett, hiszen én írtam!” „Nem, nem. Bocsánat. A budapesti metróra gondoltam.” „Ja, hogy az. Nem láttam még.” Szó volt róla, hogy Dmitry Glukhovsky megnézi a budapesti metrót, ami kellemesen nosztalgikus élmény lenne számára, hiszen Moszkvában ilyen kocsikat már nem használnak. Ezek szerint eddig még nem volt ideje, hogy alászálljon. Pedig gyerekként ezzel a tömegközlekedési eszközzel járt iskolába, naponta egy-egy órát töltött a föld alatt, amíg oda- és hazajutott. Gyors fejszámolás: csaknem 3500 órát zötykölődött a metrón. Azon a metrón, melynek járatai a legnagyobb óvóhelyül szolgálnak a világon atomkatasztrófa esetére. Volt tehát honnan ihletet merítenie. „A metró és az internet az én szüleim” – mesélte nevetve, utalva arra is, a Metró 2033 nem a „hagyományos úton”, azaz könyvként vált világszerte népszerűvé. Miután a kiadók sorra elutasították, saját honlapjára töltötte fel a szöveget, amely végül önálló életre kelt, és hihetetlenül gyorsan ismertté vált. Mára ő az egyik legnépszerűbb orosz író.
Önmagát globális szerzőként definiálja, legújabb, magyarul még nem olvasható kötetének címe mégis „Elbeszélések a szülőhazáról”.
– Természetesen elsősorban orosz író vagyok, és csak másodsorban globális. S hogy milyen a hazám, Oroszország? Bonyolult, frissen kialakult ország.
A kilencvenes években, a rendszerváltás után minden zavaros volt. Nem tudtuk, hogy mi van, csak támolyogtunk. Aztán hirtelen megjelent rengeteg csoport, amelyek létezését sem sejtettük. Gondolja csak el! Vallási szekták, fasiszták és még egy sor rémség. Ki hitte volna, hogy pont nálunk, Oroszországban vannak fasiszták? Hiszen épp ellenük harcoltunk, most meg itt vannak.
Glukhovsky saját honlapján osztja meg olvasóival nézeteit, véleményét gyakran igen erősen fogalmazza meg. Egyik bejegyzésében, az orosz társadalom felépítését elemezve a „feudális piramis” kifejezéssel élt.
– Igen, Oroszországban még mindig feudalizmus van. Nem hiszi? Csak nézze meg, mi folyik éppen. A volt elnökünk lesz a következő elnökünk is. És mi ezt már tudjuk. A piramis tetején ott a Hatalom. Az ő kezükben összpontosul minden. Aztán alájuk tartoznak kisebb hatalmak, akik a felettük lévővel szemben lojálisak, az alattuk állókat viszont keményen fogják. Az egyetlen dolog, amivel bármit el lehet érni, az a pénz. De mindennek meg is van az ára. Bármit akarsz, fizetned kell. A korrupció mozgat mindent. És természetesen a lojalitás.
Sokan az amúgy filozófiai áthallásoktól sem mentes Metró-regényeket is erős társadalomkritikaként értelmezik. Az az egyes állomásokon különböző csoportok élnek. Szekták, saját mitológiát teremtő közösségek, kommunista, fasiszta, vagy más ideológia köré szerveződő „városállamok” jönnek létre a világégés után, a mai orosz társadalmat leképezve.
– Az irodalom mindig egy kor problémáira reflektál. Az én értelmezésemben az volt a legnagyobb probléma, milyen világ keletkezne egy atomháború után? És hogy viselkednék én ebben a világban, mi történne a barátaimmal, ismerőseimmel? Az én válaszom a Metró 2033.
A Metro2033.ru honlapon a rajongók folytatják a Glukhovsky által elkezdett történetet. Írók, zenészek, illusztrátorok töltik fel műveiket, melyek mind a posztapokaliptikus világ egy-egy szeletét ábrázolják a saját értelmezésükben.
– Fantasztikus látni, hogyan íródik tovább a regény. A világ minden tájáról érkeznek az újabbnál újabb, jobbnál jobb történetek. Hihetetlen érzés, amikor látod, hogy az általad teremtett látomás életre kel, és leválik rólad. Minden, amit a honlapon látsz, egy másik ember víziója, válasza az apokalipszisre.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
