Cserhalmi Sára Drága besúgott barátaim című filmje a tavalyi filmszemlén volt először látható, amolyan kényszerrendezői változatban, a filmes szakmát ért csapásoktól sújtottan némiképp befejezetlenül. Mára már végső formát nyert, s számos utómunkával tökéletesítve látható a mozikban.
Többek közt épp a filmművészet révén vált közismertté, hogy egyetlen centralizált hatalom sem nélkülözhette a besúgói hálózatot. A berlini fal leomlása után a volt keleti blokk titkosszolgálatainak felszámolása, hálózatainak feltárása és nyilvánossá tétele lett az egyik sarkalatos pontja a születő demokráciáknak. Ennek a feltáró munkáknak az eredményeként derült fény nálunk is a nagy társadalmi megrázkódtatást okozó tényre, hogy a belső elhárítás ürügyén rengeteg ember lett beszervezve az ügynökhálózatba besúgónak. Voltak, akik, mint Cserhalmi Sára filmbeli írója is, egyfajta osztályöntudat látszatával igazolták magukat, mások azt képzelték, hogy túljárnak a hatalom eszén és egyszerre két vasat tartanak a kezükben karrierjüket építve, megint mások személyes bosszúhadjáratokba fogtak etc. A hatalommal kötött alkuk során olyan meghasonlott személyiségekről szóló alkotások születtek, mint például Szabó István Mefisztója, benne a végsőkig lojális színészóriás alakjával, vagy Bódy Gábor Kutya éji dala című filmje az álpap karakterével. Cserhalmi György és a lánya, Cserhalmi Sára rendezőnő, a „nagy” és a „kis” generáció tagjaiként élték át a szocializmust és a rendszerváltást. Cserhalmi (mint az általa alakított újságíró) és korosztálya a második világháború után született, 1956-ot szüleik traumájaként, a ’68-as Prágai tavaszt, azaz a Varsói Szerződés országainak Csehszlovákiai bevonulását (sorköteles) fiatalként élték meg, lelkiismereti válságok közepette.
Cserhalmi, szerepe szerint a megfigyelt személy, a filmben a Charta és a Duna-petíció aláírójaként, valamint a nyolcvanas évek rendőri intézkedései nek ellenálló ellenzékiként kiemelten figyelemre méltó volt a titkosszolgálatok számára. A rendszerváltás után ő is, mint sokan mások, a rá vonatkozó levéltári dokumentumok kikérése után szembesült a valósággal, miszerint egy közeli jó barátja jelentett róla.
A besúgó alakját Tar Sándor titkosszolgálati ténykedése ihlette: a beszervezett íróval számos vonatkozásban megegyező figurát Derzsi János alakítja, érzékletesen hangsúlyozva besúgója felelősség elhárítási technikáját, melytől nem tud és nem is akar megszabadulni lelepleződése után sem, s mely egyféle mimikriként épült be személyiségébe az élete folyamán.
A Drága besúgott barátaim rendezőjét, Cserhalmi Sárát életkoránál fogva nem megfigyelőként vagy megfigyeltként terhelte a diktatúra, hanem annak a generációnak tagjaként, mely tehetetlenül kénytelen szemlélni a rendszerváltás óta a szülei által megharcolt demokrácia krízisét (s remélhetőleg nem széthullását).
A filmben megjelenik az összes dilemma, ami az ügynökhálózat tagjainak lelepleződése során az érintett felekben, besúgottakban és besúgókban, s a társadalom egészében felmerült: mennyire voltak felelősek a megzsarolt beszervezettek tetteikért, mennyiben kérhetők számon tetteik a titkosszolgálati felépítmény, a teljes hálózat, a tartótisztek és a politikai felettesek felelősségre vonása nélkül. Milyen felelősség hárul a megfigyelt személyre, a „célszemélyre”, miután a levéltári titok feltárulásával megnevezhetővé válik a besúgója? Milyen társadalmi reakciót vált ki a besúgó személyének nyilvánossá tétele?
A filmben, akárcsak a valóságban, kiderül, hogy besúgott és besúgó egyaránt megsínylik a leleplezés következményeit, sok esetben a besúgás áldozatától éppúgy elfordulnak a közvetlenül és közvetetten érintettek, akár a besúgótól, sőt: a besúgó olykor a tragikus hős képében jelenik meg a társadalom előtt, miközben a lelepleződése újabb, nem kívánatosnak és fertőzőnek tűnő sebeket tép fel az érintettek körében. Mindannyiunk életében. (Mint azt a Mások élete című filmben is láthattuk, hogyan hullanak szét kapcsolatok, jellemek – ott épp a Stasi karmai közé kerültek kapcsán.)
S mindeközben azzal is szembe kell néznünk, hogy a titkosszolgálati hálózat csupán a jéghegy csúcsa, s hogy az igazi csapdát a mindenkori társadalmi felépítménybe, intézményrendszerbe átmentődő hatalmi reflexek jelentik, melyekkel a politikai elit rendszerváltásokon és kormányzatokon keresztül is fenntarthatóan cenzúrázza és kontroll alatt tartja a társadalmat a status quo védelmében.
(Forgalmazza a Vertigó Média Kft.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!