RÉSZLET A REGÉNYBŐL
A legrémesebb, legrejtélyesebb dolog az életben az, hogy a figyelmeztetéseket csak utólag lehet értelmezni: amikor már késő.
Levy elment, mi meg Fonnyval kézen fogva sétáltunk, végig a széles, napsütötte, zsúfolt utcákon a Village-be, a kecónk felé. Beszéltünk és beszéltünk és nevettünk és nevettünk. Átkeltünk a Houstonon, és elindultunk a Hatodik sugárúton – az Amerikák sugárútján! –, mindenütt azok a kurva zászlók, amiket persze nem láttunk. Meg akartam állni az egyik piacon a Bleecker Streeten, venni pár paradicsomot. Átkeltünk az Amerikák sugárútján, és nyugatra indultunk, a Bleeckeren. Fonny átkarolta a derekamat. Megálltunk egy zöldségesstandnál. Nézegetni kezdtem.
Fonny utál vásárolni. Azt mondta: – Mindjárt jövök. Veszek cigarettát –, és elindult az utcán, egy saroknyira.
Kezdtem válogatni a paradicsomot, és emlékszem, hogy kicsit dúdoltam is magamban. Kerestem, hogy hol a mérleg, és hol a férfi vagy a nő, aki leméri a paradicsomomat, és megmondja, mennyit fizetek.
Fonnynak igaza van, amikor azt mondja, hogy nem vagyok valami okos. Nem vagyok okos. Mikor megéreztem azt a kezet a fenekemen, arra gondoltam, Fonny az; aztán rájöttem, hogy Fonny soha, de soha nem fogna meg így mások előtt.
Megfordultam, a két kezem tele a hat paradicsommal, és szemben találtam magam egy kicsi, fiatal, zsíros olasz punkkal.
– Hol a bukszád, szép kis buksza? – kérdezte, és megnyalta a száját, és mosolygott.
Két dolog zajlott bennem egyszerre – három. Ez nagyon zsúfolt utca. Tudtam, hogy Fonny bármikor visszaérhet. Szerettem volna a paradicsomokat a fiú arcába vágni. De egyelőre senki nem figyelt fel ránk túlzottan, és nem akartam, hogy Fonny verekedésbe keveredjen. Láttam, hogy az utcán egy fehér zsaru közeleg lassan.
Rájöttem, én fekete vagyok, ezek a zsúfolt utcák fehérek, úgyhogy elfordultam, és beléptem a boltba, a kezemben ott voltak a paradicsomok. Találtam mérleget is, rátettem a paradicsomot, és körülnéztem, valaki leméri-e, hogy fizethessek, és kimehessek ebből a boltból, mire Fonny visszajön a sarokról. A zsaru már az utca túloldalán jött; a fiú meg belépett utánam a boltba.
– Szia, édes buksza. Tudod, hogy bírom a bukszákat.
És most már tényleg figyeltek minket. Nem tudtam, mit csináljak – egy dolog maradt, hogy minél előbb kiérjek a boltból, mielőtt Fonny befordul a sarkon. Próbáltam mozdulni: de a fiú elállta az utamat. Körülnéztem, hátha segít valaki – az emberek bámultak, de senki nem mozdult. Kétségbeesésemben úgy döntöttem, hogy szólok a zsarunak.
De mikor megmozdultam, a fiú megragadta a karomat. Valószínűleg tényleg csak egy szerencsétlen narkós volt – de mikor megmarkolta a karomat, pofon csaptam, és az arcába köptem: és abban a pillanatban lépett be Fonny a boltba.
Megragadta a fiút a hajánál fogva, lelökte a földre, fölhúzta, tökön rúgta, kirángatta a járdára, és újra a földhöz vágta. Felsikoltottam, és minden erőmmel Fonnyba kapaszkodtam, mert láttam, hogy a zsaru a távolabbi sarok felől már átvág az utcán, fut: a fehér fiú meg véresen, öklendezve a csatornában fekszik. Biztos voltam benne, hogy a zsaru meg akarja ölni Fonnyt: de nem ölheti meg, ha a testem ott van Fonny és a zsaru között, és minden erőmmel, minden szerelmemmel, imámmal és azzal a tudattal, hogy Fonny engem biztos nem fog a földre lökni, a tarkómat a mellkasához szegeztem, és a két csuklóját a kezembe fogtam, és belenéztem ennek a zsarunak az arcába. Azt mondtam: – Az a férfi, ott, megtámadott. Ebben a boltban. Most az előbb. Mindenki látta.
– Be fogunk vinni, fiú – mondta a zsaru –, testi sértésért és tettlegességért.
Nem tudom, mi történt volna még, ha az olasz hölgy, akié a bolt, nem szól közbe. – Nem, nem – mondta –, én ismerem ezeket a fiatalokat. Nagyon gyakran vásárolnak itt. A fiatal hölgy igazat mondott. Láttam őket az előbb, amikor jöttek, és figyeltem, amikor a fiatalasszony kiválogatta a paradicsomot, és a fiatalember elindult, és azt mondta, mindjárt viszszajön. Nem értem rá, nem tudtam rögtön odamenni a hölgyhöz: a paradicsomja most is ott van a mérlegen. Ez a semmirekellő kis szaros meg tényleg megtámadta. És pontosan azt kapta, amit érdemelt. Maga mit csinálna, ha egy férfi a maga feleségét támadná meg? Már ha van. – A tömeg vihogott, a zsaru elvörösödött. – Pontosan láttam, hogy mi történt. Tanú vagyok rá. Meg is esküszöm.
Farkasszemet nézett a zsaruval.
– Na – mondja a zsaru Fonnynak –, még találkozunk.
– Az is lehet – mondja Fonny –, de az is lehet, hogy nem.
– Nem – mondja az olasz nő, miközben kilép az utcára –, ha ők vagy én időben észrevesszük. – Megfordít, és a kezembe teszi a paradicsomos zacskót. Ott áll köztem és Bell között. Nyíltan néz a szemembe. – Jó embere van – mondja. – Vigye haza. Minél távolabb ezektől a beteg disznóktól. – Ránézek. Megérinti az arcomat. – Régóta élek Amerikában – mondja. – De remélem, nem itt fogok meghalni.
Mesterházi Mónika fordítása
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
