Első találkozásunk a földönkívüliekkel remélhetőleg nem lesz olyan drámai, mint A világok harcában, de még ha békés szándékkal is érkeznek, az emberi válaszcsapástól joggal tarthatnak. Az év sci-fijének tartott filmben egyetlen szócskán múlik bolygónk sorsa, de különösen a tolmácson, aki elsőként tanulja meg a Földre tizenkét, ónixfekete, kagyló formájú űrhajóval leszálló heptapodok (hétlábúak) nyelvét. Denis Villeneuve meditatív, filozofikus és érzelmes sci-fit készített; lebilincselő élmény, ami után tízszeresen várhatjuk tőle az eggyel akciódúsabb Szárnyas fejvadász 2-t.
Nem csak a hobbinyelvészeket szögezheti a székbe a kihívás, hogyan kommunikáljunk egy idegen civilizáció küldötteivel, bár sokat megtudhatunk a nyelv és a gondolkodás kölcsönhatásáról, és kiderül az is, hogy amin nem segít a nyelvérzék, arra ott az empátia.
A kanadai rendező főképp az idővel játszik, de nem csak idősíkokat kever, a lineáris időelméletet alapjaiban megkérdőjelezi, így az utolsó fordulat után mindent újra kell gondolni, amit addig láttunk.
Klausztrofób közelségben érezhetjük a védőruhában fújtató főhősöket, a kapcsolatfelvétellel megbízott tudósokat meggyőzően játszó Amy Adamst és Jeremy Rennert.
A szürkéskék tónusoktól borús, mégsem baljós a hangulat, mintha az elkerülhetetlenen nem tudnánk változtatni. Ez a végső kérdés is, hogy másképp csinálnánk-e bármit, ha pontosan tudnánk, mi lesz akár évekkel később a következménye. Ám ezt nem sorsként vagy végzetként látjuk, sokkal inkább az ember azon kivételes képességeként, hogy felvállaljon még egy rossz vagy fájdalmas döntést is, megkockáztatva, hogy a hősiessége talán öncélú önfeláldozássá válik.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!