Ruhaköltemények tízezreit rejti a Magyar Állami Operaház balett-táncosainak zegzugos padlástéri jelmezraktára. Súlyos vasajtó mögött, három emeleten sorakozik az eredeti, 1884-ből való, Ybl Miklós tervezte négyszáz darab faszekrény, amelyekben vállfákon lógnak a jelmezek.
Az ajtókon pedig az előadások címei, ez a katalógusi rendszer. Az ajtók „eredetiségét” a belsejébe égetett Magyar Királyi Opera rövidítés (MKO) igazolja. A lépcső, a korlát és a padló is fából van, érződik, hogy minden több mint száz éves, ám a levegő mégsem dohos. Neonlámpák adják a fényt, tisztaság és rend van. Hosszú faasztalokon cipők, sisakok, kardok, kesztyűk, fejdíszek, legyezők pihennek.
A jelmez-előkészítőben történik a ruhák mosása, vasalása és a kisebb javítások: az elszakadt gumik cseréje, a gombok, flitterek felvarrása. Ezeket Bodó Zsuzsa és Krusch Márti tizedmagával végzi. Ők ketten évtizedek óta dolgoznak itt, imádják a balettet, fejből tudják, melyik előadásban melyik jelmezt viselik az egyes szereplők. Egyikük fia balett-táncos a tengerentúlon, másikuk pedig gyermekkórusban éneklő kisfiát kísérgette az Operaházba, majd annyira beleszeretett a környezetbe, hogy öltöztető lett. Az egyik sarokban karóba húzott tütü pihen. „Így nem gyűrődik és nem is porosodik” – mondja Márti. A legrégebbi ruhával Rómeó „büszkélkedhet”: 1984-ben készítették, azóta csak kisebb javításokat végeztek rajta, mondhatni az „eredeti” jelmezben lépnek fel az ezt viselő táncosok. De a Szentivánéji álom egyik jelenetében látható kabátka is huszonéves már. „A régi anyagok sokkal jobban bírják, mint a maiak. A balettruhák organzából, muszlinból és selyemből készülnek, a legfontosabb, hogy könnyűek legyenek, hiszen több felvonáson keresztül kell benne táncolni. A férfiak bársony fölsőbe bújnak, ha elegánsabb a szerep. A kar pedig általában pamut- és gézalapú ruhákban lép fel.” A legkülönlegesebb ruhákat a Bajadér címkéjű szekrény rejti. A retesz elhúzása után a lélegzet is eláll: Swarovski kristállyal díszített lila és rózsaszín melltartók, muszlin nadrágok kerülnek elő. Muszáj megérinteni. Márti bevallja: neki is ez a kedvence, s volt már olyan, hogy fel is próbálta az egyik jelmezt. „Előadások előtt átnézzük a jelmezeket, ha kis hibát találunk, kijavítjuk, és persze mindegyiket kimossuk, kivasaljuk. Egy-egy ruha minimum fél óra vasalást igényel, de előtte kézzel és mosószappannal mossuk ki belőlük a smink- és izzadság foltokat. Majd öblítőbe tesszük, és finoman centrifugázzuk. Így nem csak tiszták, de illatosak is lesznek. Igaz, időigényesebb így, de mivel kényesek, nem lehet tisztítóba vinni. Megsárgulnának, meg is sérülhetnek, és vegyszerszaguk lenne” – magyarázza Zsuzsa. A drótnélküli tütüket is maguk mossák a hatalmas kádban, majd négyrét hajtva teszik a centrifugába a kemény tüllből készülő darabokat.
Egy emelettel lejjebb parókakészítők, fodrászok készítik a századfordulós frizurákat, bajuszokat és szakállakat, méghozzá külföldről rendelt, igazi hajból. A cipész- és asztalosműhelyben mesteremberek dolgoznak. A festőműteremben óriási háttereket festenek, amelyeket a felnyitható padlónyílásokon át öt emelettel lejjebb is tudnak engedni, egészen a színpadhoz. De az már egy másik világ.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!