Jazzénekesként alapozta meg popkarrierjét. Amenynyire csak lehet, távol tartja magát a politikától és a bulvártól. Frissen megjelent, Zoohackerrel közös nagylemeze, a Shine (Ragyogj!) apropóján ültünk le beszélgetni Fábián Julival a meglelt boldogságról.
– Négy év nagy idő a popszakmában, jönnek mások, a közönség könnyen felejt. Zoohackerrel (Palásti Kovács Zoltán zenész, DJ és producer – a szerk.) mégis lassan haladtak az első kislemeztől az albumig. Mi tartott eddig?
– Abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy nagylemez nélkül is nagy volt ránk a kereslet. Míg mások előbb albumokat jelentetnek meg, majd évek alatt lassacskán felfigyelnek rájuk, és később a rádiók is játsszák a dalaikat, velünk az történt, hogy a kislemezeink dalait azonnal műsorra tűzték a zenei adók, és a sikereik alapján áramlottak a koncertfelkérések. Mivel eleget tettünk a megkereséseknek és felléptünk, nem tudtuk utolérni magunkat a dalírásban. Ahhoz, hogy az ember elmélyülten tudjon alkotni, figyelem és csönd kell, nem őrült rohanás, ami csak fokozódott a 2012-es eurovíziós szereplésünk révén. E mellett az egészségügyi problémáim is többször megakasztották a munkálatokat, ugyanakkor új értékrendet szültek: a cél, hogy épségben és boldogságban sokáig tudjunk alkotni. Megtanultam, mennyire fontos a feltöltődés, szemben a karrier miatti szorongásokkal. A telt házas lemezbemutató visszaigazolta a döntésünket.
– Az alkotók személyén kívül mi fogja össze a 12 dalt?
– A sokszínűség a rendezőelvünk, stiláris kikacsintásokkal. A visszajelzések alapján felismerhető a hangzásunk: Zoohacker hangszerelései, az én szöveg- és dallamvilágom.
– Melyik műfaj felé nem kacsintana sohasem?
– Nem hiszek a műfajokban. Ahogy Zoohacker sem, neki a neve is innen adódik, meghekkeli a műfaji korlátokat. Ha művészi alkotómunkára törekszem, nem pedig iparosmunkára, nem abban gondolkodom, hogy például most valami jazzeset kellene csinálni. Valamilyen hangulatban, lüktetésben megszületik a dal alapja, s akkor nekiállunk kísérletezni vele, miként tud leginkább megmutatkozni, akár drum & bassben, akár reggae-ben.
– Angolul szólnak a szövegei, miről is?
– Már az elején eldöntöttük, hogy sem magunknak, sem a zenénknek nem szeretnénk földrajzi korlátokat szabni, ezért angolul születnek meg a dalok. Nehezebben is megy a dallamalkotásnál, hiszen nem az anyanyelvemen írom őket. A szövegek a személyes élményeim, érzéseim, gondolataim lenyomatai, életjelenetek, főleg a változásaim kapcsán. A Shine például egyfajta megvilágosodást tükröz, a Girly azt jeleníti meg, ahogy egy habos-babos világban „csajoskodik” valaki. Fricska, persze, kritikai éllel, ugyanakkor benne van az is, hogy ezek a felszínesen élő lányok szintén arra vágynak: valakihez ők is hozzábújhassanak.
– Egy magyar népdal mégis helyet kapott a lemezen, a Vásárhely című!
– Ezt a dalt Zoohacker már korábban megálmodta, több válogatáslemezen szerepelt is mások előadásában. Mindig is vágytam rá, hogy én is elénekelhessem. S bár a szövege magyar, a világzenei jellegénél fogva a Lalalley című dallal párban áll a lemezen, tehát zeneileg nem kakukktojás.
– Ez a rabének, amit az elítélt dalol halálának óráján, nálam furcsa együttállásba került megjelenésekor az akkor éppen napirenden tartott halálbüntetés problémájával. Mennyire tolakszik be a politika egy énekesnő életébe?
– Abszolút, pártrendezvényeken való fellépésre éppúgy felkértek, mint kampánydal írására.
– Vállalta?
– Nemet mondtam. Nyilvánosan senki mellett, senki ellen nem foglalok állást, a magánügyemnek tekintem, kire adom a voksomat szavazáskor. Magánemberként élek ezzel a lehetőségemmel, a zenei nyilvánosságot viszont nem tekintem ebben eszköznek. Külkeresként napi szinten tájékozódtam a magyar és külföldi sajtóban, képben voltam köz- és gazdasági ügyek terén, ugyanakkor iszonyatosan nyugtalannak és kiszolgáltatottnak éreztem tőle magamat. Mert valójában nem lehet távol tartani magunktól a politikát, mindannyiunk életébe betüremkedik minden szinten. Példa erre – visszatérve a Vásárhelyre – ahogy a dal az értelmezésében a halálbüntetéssel összekötődött. A mi alkotói életünkben ez a dal már régen jelen volt, más jelentéssel bír.
– És a nemzetközi karrier lehetősége milyen jelentőséggel bír?
– Nem tervezem, hogy kiköltözöm. Hacsak nem kapok egy fantasztikus ajánlatot Amerikából! De úgy tapasztalom, az amerikai zenészek, énekesek is inkább Európába jönnek koncertezni. Szóval nem feszülök rá, inkább örülök, ha külföldön léphetek föl, mert ezek az alkalmak egyben megmérettetések is. De elégedett vagyok azzal, ahogy most állnak a dolgaim.
– Hol áll most a szamárlétrán?
– Most már mondhatok nemet, ami nagyon jó érzés. Korábban számos zenekarban kipróbáltam magam, ezáltal több műfajjal, helyzettel és rengeteg zenésztárssal megismerkedtem. Mostanában már csak egy-két projektre fókuszálok. Ma már meg tudom fogalmazni, mit szeretnék elérni, és hogyan szeretnék eljutni oda. Ha ehhez illeszkedik egy megkeresés, vállalom, ha nem, akkor nem.
– Mi a cél?
– A mindenkori célom, hogy boldog legyek és mind szakmailag, mind anyagilag megbecsült abban, amit csinálok.
– Szakmai ártalom: a sikerek mellé jár az irigykedés. Része van benne?
– Elég komolyan, szemtől szembe azonban ritkán. Sokan nem látják át, milyen elképesztő munka volt mindezt felépíteni – ők valójában csak az eredményekre irigyek, nem az erőfeszítésekre, amik idáig vezettek.
– A családja támogatta a pályamódosítását?
– Persze, szeretik a zenémet, eljönnek a koncertekre, ami nem is csoda, hiszen a muzikalitás közös bennünk, a zenei gyökereim a családomból erednek. A szüleim hegedültek, kórusban énekeltek, az idősebb nővérem évtizedek óta csellózik, ma már zongorázik és énekel is, a másik testvérem is énekkarban dalol.
– Amikor tanított, mi volt a legfontosabb átadnivalója?
– Amellett, hogy tudni kell a testeddel, a hangszereddel bánni, fontos a színpadi létezés mikéntje is, az, hogy egy-egy dalon keresztül hogyan éled meg a saját érzéseidet. Mindig megpróbáltam a tanítványaim bőrébe bújni, megérteni őket, hogy ekként tudjam a gátjaikat megszüntetni.
– A rajongói túlzott lelkesedésének viszont gátat emel?
– Általában tisztelettel, szeretettel fordulnak felém. Ha mégsem, akkor is többnyire le tudom rendezni, muszáj is, erre nem kérhetek meg mást. Előfordult, hogy valaki a barátnőjének akart a szülinapjára „ajándékozni”, de nem énekesként, fellépőként, hanem pusztán a jelenlétemet kívánta. Erre alkalmatlan vagyok, nem fér bele az életembe, nem tudom megjátszani azt, ami nincs. A magánéletem határait nagyon őrzöm.
– Ezért nem nyitott soha a bulvármédia felé?
– A bulvár Fábián Juli-képe önálló életre kelne, amihez közöm sem lenne. Bár az ismertség tekintetében vannak a bulvárnak vonzó aspektusai, korlátozna, nem tudnék normális életet élni, a fontos dolgokra koncentrálni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!