Feledkezett már bele versbe a metrón vagy olvasott költeményt munkahelyi gépén két feladat között? Fogmosás alatt álmos tükörképe helyett elemzett már lírát? Nem valószínű, legalábbis „önszántából” nem. Hogy mégis előfordulhatott ilyesmi, azt olyanoknak köszönheti, akik a költészetet próbálják népszerűsíteni, s az életünkbe lopni.
Legutóbb a Facebook magyar felhasználóinak üzenőfalát árasztották el költemények egy egyetemi tanár, Szabó Balázs akciójának köszönhetően, aki tíz, a célra alkalmasnak gondolt (olvasott, jó kapcsolati hálóval rendelkező stb.) barátjának küldte el felhívását: másolják be állapotfrissítésükbe kedvenc versüket, és kérjék fel további tíz ismerősüket ugyanerre.
Másfél hete megállíthatatlanul hömpölyög a líra a közösségi oldalon – és érezhetően kevesebb a lefotózott ebéd, a mosdókagylóban alvó kismacska.
A fanyalgók szerint az átlagember bunkóságát igazolja a sok kimásolt vers, viszont ha valaki kortárs lírával nyomul, azt pozőrségnek érzik, a költészet ügyét meg lealacsonyítottnak. Ám ha ebből is mozgalom válik, az továbblendíti a versek népszerűsítésének ügyét, amelyre amúgy sok szellemes kísérlet született már hazánkban. Az eddigi legimpozánsabb tíz éve zajlott Versmetró név alatt.
A program egyik ötletgazdája, Kemény Vagyim, a Café Bábel főszerkesztője üdvözli a mostani kezdeményezést is, mert ugyanaz a célja, mint egykor neki és társainak: a hétköznapokba csempészni verseket.
A versmetrósok annak idején nagy tettet hajtottak végre: két hónapon át napi másfél millió utas olvashatott 110 kortárs verset, amelyet – képző- és iparművészeti alkotások mellett – a metrószerelvények reklámfelületeire helyeztek el. Az akciót kétszer ismételték meg: József Attila születésének 100. évfordulóján a költő száz versét „plakátolták ki”, majd Titkos hely tematikájú költeményekkel árasztották el a metrókocsikat három hónapra. A népszerű program végül keserű szájízzel ért véget: egy, a verseket versenyeztető internetes szavazás indulatokat hozott a felszínre. „Talán az online felület indukálja ezt a hozzáállást” – véli Kemény Vagyim, aki nem adta fel a Versmetró akár nemzetközi, több nagyvárosban egyszerre zajló folytatásának tervét, és az irodai liftek „lírásítása” is erősen foglalkoztatja.
De találkozhattunk kollégiumi hűtőkön, közlekedési táblák oszlopain vagy akár kerékpár kormányán is versekkel – tavaly és idén a költészet világnapja (március 21.) környékén sokakat késztetett kreativitásra a Posztolj verset az utcára! felhívás, amely kitartott még a magyar költészet napjáig, és betért a falak közé is.
Mert a vers mindennek jól áll. A pécsiek talán még emlékeznek 2007 nyarára, amikor a helyiek és a versmetrósok közös fáradozásainak köszönhetően 100 magyar költő művei gazdagították buszmegállóikat.
De láthatjuk a világhálón Rambót, aki egy meghekkelt videón Gáti Oszkár hangján szavalja Nagy László Ki viszi át a szerelmet című versét, Forrest Gump pedig Petőfit mond. Ezek a kezdeményezések megerősíthetik bennünk azt is, hogy a vers meghökkentő környezetben különlegesen hathat ránk. A versnépszerűsítő programok pedig másik fontos eredménye az, hogy rácsodálkoztat arra, ami egyébként a miénk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
