Kamerájának állványát az elmúlt két év „ellenzéki” tüntetéseinek matricái díszítik: Milla, Szolidaritás, Hadd szóljon – minden megmozdulásukról tudósít, videóit több tízezren nézik az interneten. A jelen krónikása, Csillag Ádám a múlt héten alternatív Pulitzer-díjat kapott.

 
Csillag Ádám (Kállai Márton felvétele)

Csillag Ádám rendező 1984-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Fábri Zoltán utolsó osztályában. ’93-ig a MAFILM-nél dolgozott, a rendszerváltás után számos MTV-s magazin- és háttérműsornak forgatott anyagokat – a saját filmjei mellett. Első dokumentumfilmjét 1984 és ’88 között a Balázs Béla Stúdióban készítette, a Dunaszaurusz a Bős–Nagymarosi vízlépcső történetét mondja el, megszólaltatva az elhallgattatott tudósokat, az illegalitásban szervezkedő környezetvédőket. A filmet előbb betiltották, majd a Duna Kör és más mozgalmak követelésére műsorra tűzték a Magyar Televízióban. Csillag célja akkor és most is az, hogy a „súlyosan elfogult, politikailag uralt tájékoztatással szemben a mérleg másik serpenyőjében ellensúlyként, a rezsimnek kevésbé kedves eseményekről is legyenek dokumentumfelvételek és ezek eljuthassanak a nyilvánossághoz”. Éppen ezért 2010 decembere, az új médiatörvény- tervezet megismerése óta maga is kamerát vett a kezébe, és rögzíti az eseményeket. Tudósított a sajtószabadság helyreállításáért szervezett tüntetésről, a Jobbik romaellenes felvonulásairól és a gyöngyöspatai incidensről is. Úgy érezte, ha nem veszi fel ezeket, nem lesz meg a valós történet. Több mint 400 órányi felvételt készített eddig, részben „önmaga kizsákmányolásával”, részben az OSI-tól (Szükségalap) kapott támogatásból, illetve adományokból. „A Facebookon toborzott nézők, barátok, ismerősök is sokat segítenek” – mondja Csillag Ádám, aki folyamatos anyagi nehézségekkel küzd. „Másfél éves fűtésdíjat fogok most kifizetni, állandó hátralékaim vannak, ha nyugati tévétársaságok megvesznek egy-két jelenetet, akkor jutok bevételhez, amúgy magam sem tudom, miből élek meg. Sokat segített a közeli kisbolt jószívű tulajdonosa, akitől a legszükségesebb élelmiszereket hitelbe kaptuk, akkor is, ha már hetek óta semmi pénzünk nem volt. Legutóbb egy zöldségkereskedő keresett meg, olvasott rólam a sajtóban, és megkérdezte, elfogadok- e tőle egy nagyobb adag zöldséget, gyümölcsöt, mert ő azzal tudna nekem segíteni. Máskor a kamerába a kazettákat kapom meg valakitől, vagy az elromlott mikrofonomat pótolják” – meséli az 58 éves rendező, akinek jobb keze gyermekbénulás miatt nem mozog. „Kétévesen bénult le a kezem, ezért nem is gondoltam soha, hogy operatőr leszek, de eljött a pillanat, amikor úgy éreztem, muszáj kamerát ragadnom.” Csillag Ádám két huszonéves lányával és a hétvégente nála lévő gimnazista fiával él együtt. „Feleségeim korábbi kapcsolataiból született gyerekeivel együtt ötöt neveltem, és már nagypapa is vagyok” – büszkélkedik Ádám.

Az operatőr ritkán forgat filmet múltbeli eseményekről, a jelent szereti megörökíteni. Mostani felvételei hasonlóak az egykori szamizdatokhoz, egyelőre házkutatások nélkül. Lelkiismeret furdalása van, hogy nem tud minden, számára és az országnak fontos ügyről forgatni és az elkészült filmeket gyakran csak napokkal később van lehetősége feltenni a videomegosztókra. „Mindent egyedül csinálok egy tíz évvel ezelőtt még korszerű, de ma már túlhaladott technológiával. Az utómunkában két vágó, Palotai Éva és Kovács Eszter segít alkalmanként, de a heti 1-3 készülő anyaghoz több vágó és sokkal korszerűbb kamera kellene, ez egyelőre csak álom.” Csillag Ádám úgy véli: filmjeiben nincs elhallgatás, manipuláció, a nézők maguk alakíthatják ki véleményüket a látottak alapján. A kormány és a jobboldal televíziókkal rendelkező pártjai számára kedves eseményekre nem áll be 12. kamerának, hiszen „ezekre a célokra évi közel százmilliárd forinttal gazdálkodó szervezetek vannak”.

Csillag Ádám a múlt héten alternatív Pulitzer-díjat kapott egy, a Facebookon Szegvári Katalin és Orosz József újságírók által alapított csoporttól. Könnyekig meghatódott: „Átmentem óvodásba, érzékeny ember vagyok. Nem azért csinálom a filmjeimet, hogy ünnepeljenek, de ez a kézzel fogható szeretetet nagyon jólesett.” Körülbelül 200 ember adományát kapta a Pápai Gábor által rajzolt karikatúra mellé, amelyet Ragály Elemér operatőr nyújtott át neki, „Hajrá Csillag, hajrá Ádám, legyél púp a rendszer hátán” szlogennel. A folytatás anyagi háttere pont olyan homályos, mint eddig. Reméli, hogy valamilyen viszonylag rendszeres adománygyűjtést lehet szervezni az interneten, és keresi nemzetközi alapítványok pályázati segítségét is.

„A jelenlegi rendszernek nincs igénye arra a hatalomkritikus filmkészítésre, amit én csinálok. A kormány megszüntette az egykori filmalapítvány támogatását, nincs állami filmgyártás, még kevésbé dokumentumfilm-támogatás, az MTVA ugyan pályáztat, de én azt is kritikus szemmel nézem, a hírhamisítás ellen tüntetőket is dokumentálom, ezért oda sem pályázom, nem szerzem meg a visszautasítás örömét a döntéshozóknak. Járom tovább az országot és megörökítem a valóságot.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!