-

 
VH, 2017. november 4.

Kántor Zsolt: A kukac és a kulcs


Egy-egy celofánon, mint két magányos ligatúra.
Hevertek az asztalon. Emil és Viola.
A kukac a kódexmásoló szerzeteseket idézte.
Így tudták leírni a francia á-t. A toll felemelése nélkül.
Mert a visszakanyarodásba ment át az ékezet. A hangsúly.
Héberül rétesnek hívják, belorusz nyelven csiga.
A violinkulcs, a G kulcs.
Mozart szerint egy gólya.
A hang, ami a Föld rezgését dúdolja.
FÉNYMAG. A hegedűszó bolygója.
És hirtelen egymásba csúszott a két jel.
Egymásra mászott a két celofán.
Béla egy akkordot keresett ki épp a zongorán.
Belépett az ajtón apa.
A Bach koncertről jött haza

S kukac, avagy a csiga, bebújt a violinkulcs zsebébe.
Majd az imádkozó sáska Viola megette Emilt ebédre.


Kántor Zsolt: Az ég keret nélküli kép

Élő adás a mögöttes lét.
Felhők ornamentikája.
Ahogy a tóban tükröződik az égbolt.
Az égben is ott a pálya.

Rajta fut megannyi sors.
Katamarán, jacht és gálya.
A hit a reményt kivájja.
De a cél a játék. S a gól.

Minden pillanat szabadrúgás.
S álmában labda a Hold.


Kántor Zsolt: Hold-kék szitakötő

Az ihlet kikötője
Mintha egy tavirózsa kelyhében időzne a kavicsbánya tava. Egyetlen
vízcsepp tükrében pillantom meg a tájat. Mintha egy higany- vagy gyantacsepp
lenne. S a vízililiom bolyhos levelén egy hold-kék szitakötő kelleti magát.
Harmat-cipellő. Hajszál-lábacskán. Karcsú az alkony. Alvó a vágy. Citromsárga
pillangó a vérvörös bárkán. Lassan esteledik, mint könnycseppben a látvány.
Violinkulcsot rajzol a szél, rezzenetlen vízfelszínen. Ujjaiban zongorajáték a
csend. Bordó ajkadon a bíbor redőket figyelem. Mire belegondolom a tájba
távoli önmagunk. A képzelet jó illata vagyunk.

Címkék: magyar irodalom

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!