„Most mocskos dolgok folynak az alvilágban. Mindenki mindenkivel szemben tróger és aljas. Amikor fiatal srác voltam, még voltak erkölcsök. Ma már ez teljesen eltorzult. Nincs jelentősége annak, hogy valaki betölt-e valamilyen pozíciót, mert ma már senki nem tölt be semmit. Amiket állítanak, hogy vannak éjszakai maffiózók, az nem fedi a valóságot..."
Megrendülten állunk a magyar alvilág halálos ágyánál és azon töprengünk, hogyan jutottunk el idáig? Ki a felelős ezért? Pedig olyan ígéretesen indult! Még emlékszünk a Fenyő-gyilkosság utáni első döbbenetre, az Aranykéz utcai robbanás okozta pánikra, a Torgyán és Szájer házai előtt pukkanó bombákra, Szlávy Bulcsú betonba öntött holttestére, hogy a kisebb jelentőségű lövöldözéseket, agyonveréseket, gyújtogatásokat ne is említsük. Úgy tűnik, mindez a múlté.
Mielőtt rutinosan leszögeznénk, hogy valószínűleg ezért is az elmúlt nyolc év és Gyurcsány a hibás, érdemes megvizsgálni, hogy léteznek-e ennél tágabb összefüggések.
Léteznek. A szervezett bűnözés tudományos alapokon megállapított ismérvei ugyanis a következők:
1. Három, vagy több személy hosszabb távra, illetve meghatározatlan időre szóló együttműködése;
2. Anyagi haszonszerzési és/vagy hatalmi pozícióba való kerülés célja;
3. Befolyás kiterjesztése médiára, közigazgatásra, rendészeti szervekre, igazságszolgáltatásra, a gazdasági élet fontos szereplőire;
4. Megfélemlítés céljából erőszak és egyéb hatalmi eszközök alkalmazása;
5. Országhatárokon átívelő, nemzetközi szintű működés.
Nem kell hozzá különlegesen fejlett intuíciós képesség, hogy rájöjjünk: pontosan ugyanezek az ismérvei a politikai pártok működésének is. Nem járunk messze az igazságtól tehát, ha feltételezzük, hogy a rendszerváltáskor igen lendületesen rajtoló magyar alvilág azért indult később végzetes sorvadásnak, mert nem bírta az öldöklő versenyt konkurenciájával, a politikai elittel. Mindezt úgy is magyarázhatjuk, hogy nincs szükség bűnözői illegalitásra és az illegalitással járó kockázatokra akkor, ha ugyanaz a tevékenység legálisan, hatalmi pozícióból kockázatmentesen is művelhető.
A maffia erkölcsei és törvényei nem bírták a versenyt a politika erkölcseivel és törvényhozási tempójával. Az alvilág törvényei kegyetlenek ugyan, de például visszamenőleg nem érvényesek. Vagy ha mondjuk, a maffia maga mellé akarja állítani a médiát, akkor súlyos pénzekért le kell fizetnie újságírókat, riportereket, orgánumokat. A politika viszont ezt összehasonlíthatatlanul olcsóbban oldja meg: hoz egy médiatörvényt, amelyben súlyos pénzekre büntetheti a médiát, ha neki nem tetsző módon viselkedik. A maffia megpróbálhat lefizetni bírókat, vagy sikerül, vagy nem.
A politika viszont törvénnyel küldheti nyugdíjba a neki nem tetsző ítészeket, továbbá saját szája íze szerint alakíthatja a letartóztatás, a kihallgatás, a fogva tartás körülményeit is.
Nem csoda hát, ha a maffiózók nagy része csalódott a szakmájában és a könnyebb érvényesülés útját választva elment politikusnak.
Természetesen távol áll tőlünk, hogy összemossuk az alvilágot a politikával. Nem állíthatjuk azt sem, hogy a maffia és a politika pontosan ugyanazokat az eszközöket használná fel hatalmi céljai eléréséhez. Lényeges stílusbeli különbségek fedezhetők fel. Ha például a maffia meg akarná szerezni magának a Péti Nitrogénműveket, akkor a klasszikus recept szerint levágott lófejet küldene a cégtulajdonosnak, aki vagy megijed tőle, vagy nem. A politika sokkal kifinomultabb eszközökkel dolgozik: előszed valami, a nagyközönség számára nehezen érthető, a jogászok számára többféle módon csavarható állami hitelgarancia-ügyet a múltból, ami aztán vagy beválik vagy nem.
A maffia és a politika közötti egyenlőtlen küzdelem immár véglegesen eldőlni látszik az utóbbi javára. Szerencsére azonban már az is nyilvánvalóvá vált, hogy – kétharmad ide, kétharmad oda – a politikai hatalom sem korlátlan, ha dohányról van szó. Emlékezzünk rá, hogy a dohány jövedéki adójának emelésétől – korlátlannak látszó és eddig tűzön-vízen át érvényesített politikai ereje ellenére – még a Fidesz is visszarettent és visszavonta ez irányú javaslatát. Van egy hatalom tehát, amelyik még a politikánál is erősebb: a dohánylobbi. Nem lepődnék meg, ha az ország következő miniszterelnökét Morrisz Fülöpnek hívnák.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
