Z. T.-nek
A Baross tér felől közelítette meg a vágányokat, a gyűrt, borostás arcú taxisok, unottan ácsorgó, aranyszínű órákkal és aranyszín keretes napszemüvegekkel felékesített arab nepperek, az oldalbejárat kőoszlopainak támaszkodó cigány fiúcskák között lépett be a tágas, ezért meglehetősen visszhangos, márvánnyal borított csarnok boltívei alá. Tétován megállt. Mint aki nem tudja, indul-e vagy érkezik. Körbenézett, aztán zavartan visszalépett füstölgő cigarettájával a tér felé. Tilos a dohányzás. Mindig elfelejti. A fal mellé dobta, rátaposott, mintha csak véletlenül lépne éppen oda, aztán sarkon fordult, s határozottan, sietősen begyalogolt megint. A szürkéskék napfény piszkosfehér tócsákban csillogott a sárgás, vöröses kőlapokon. Barna, bőr utazótáskáját, melyben egy friss kézirat, egy doboz sör, két pakli cigaretta, valamint szépen összehajtogatott ruhanemű és egy, az útra elkészített szalámis szendvics lapult, mindezt elővigyázatosan az oldalához szorította, és elindult az árusok kioszkjai között a peron felé. Ahogy a késes bódéjának pultján a bicskák, a táskásén a retikülök, az olcsó játékkal kereskedő kínai kis asztalán a felhúzható katonák, az ő arcára is ki volt pakolva minden. Nem is bánat volt az sárgássá dohányzott szemeiben, nem a keserűségben megavasodott bőr piros-zöld-fehér színeváltozásai, nem reménytelenség. Csak kések és ollók, bőröndök és pénztárcák, felhúzható műanyag katonák és strandlabdák halmai. Szeretett volna felszívódni innen. A hatalmas kijelzők előtt összegyűlt emberek megszokott és felfoghatatlanul türelmes csődületén átverekedve magát a Keleti restije felé vette az irányt. Megállt a kerítéssel elválasztott „kerthelyiség” bejáratában, s körbenézve szabad asztalt keresett. Minden hely foglaltnak mutatkozott, bent pedig, menekülvén a hőség elől, nem akart leülni. Nagyobb társaságok, franciák, németek ülték körbe a tölgyfa asztalokat, szétszórt hátizsákok, bőröndök között.
Az egyik belső asztalnál viszont, s ez némi reményre adott okot, egy fiatal, szőke lány ült egyedül, amolyan tip-top szépség, körömcipőben, kis szoknyában, trikóban, oldalán apró, bordó táska, mellette egy csinos koffer, bordó az is, a húzható, gurulós fajtából, s volt előtte az asztalon még egy kisebb oldaltáska is, mint egy kitömött, fekete kiskutya. Odalépett, és megkérdezte, leülhet-e? A lány elmosolyodott, aztán félszegen biccentett, s a vele szemközti lócára mutatott. A lány külföldi volt, ő meg leült. Kedvesen meghajolt előtte, aztán intett a pincérnek, s kissé feszélyezetten hátradőlt. Kávét rendelt, meg pohár vörösbort, s bár szívesen ivott volna valami töményet is, arról a forróság, s a vélhetően hosszúra nyúló utazás miatt hajlandó volt lemondani. Szeretett volna rágyújtani. A lány is dohányzott, a fekete öleb formájú táska oldalzsebében egy csomag Marlboro árválkodott. Elővette a magáét, s tréfásan meglengette a lány előtt. Az elmosolyodott, és pirosra lakkozott körmű mutatóujjával egy kis keresztet rajzolt a levegőbe, jelezve, hogy nem lehet rágyújtani. Erre a borára mutatott, s angolul megkérdezte, meghívhatja-e. A lány elgondolkodva szőke hajába túrt, csücsörített, szemhéja színesen csillogott az üveg homlokzaton át beáramló kékeszöld fényben, végül nagyra nyitott szemmel bólintott, hogy igen, s kitágult pupillákkal azt is mondta, hogy jesz. Intett a pincérnek megint, kisvártatva koccintottak, s vidáman nézték a másikat. Do you speak english, kérdezte a férfi. A lány nemet intett és ivott. Egy apró bor cseppecske leszaladt az állán, olyan volt, mintha vérezni kezdett volna ajkán a rúzs. Megkérdezte még három másik nyelven is, de minden kérdésre csak bocsánatkérő biccentést kapott válaszul. Akkor beszélhet magyarul. Ezt gondolta, s belekortyolva az alkoholba mesélni kezdte a történetét, egy nőről, meg egy üveg pálinkáról, egy különös hétvégi kalandról, s a botrányról, amit az az üveg pálinka okozott a viszonyban, melyet a nővel folytatott. Bjutiful, mondta a lány pár mondat után, és incselkedve kacsintott felé. Örömmel megcsókolta volna. De valahogy be kellett fejeznie még a mesét, a vallomást, mely mint egy rossz és fedezet nélküli hitel várta, hogy valahogy, valaki elszámoljon vele. Csak beszélt, hevesen gesztikulálva, néha elejtve egy-egy viccet is, mintha a lány értené, ilyenkor nevetett is, s biztató mosollyal átkacsintott a lányra. Amikor a végére ért, és csüggedten felemelte a fejét, a lány arcán riadalom ült, arca hófehérré vált, bal szeme sarkában könnycsepp csillogott. Bjutiful, rebegte elérzékenyülten, s apró kezeivel megragadta az ő fáradt, erőtlen kézfejét. Vajon hová mehet, gondolta a férfi. Honnan megy milyen vidékek felé? From Polska, mondta a lány, és a sírással küszködött. Szerette a síró nőket. Megvigasztalhatók. Bjutiful, tette hozzá a lány. Nagyon messzire utazhatott. Aztán riadtan az órájára pillantott, majd átnézett a férfira. Indulnod kell, mondta a férfi. Bjutiful, felelte a lány. Beletúrt szőke hajába, aztán legyintett, mintha valójában nem is érdekelnék telt, hullámzó fürtjei. A férfi harmadszor is intett a pincér felé, és megfogva a lány fehér ujjait jelezte, hogy a vendége volt. A lány csak elmosolyodott, és bólintott, hogy köszöni. Aztán amíg a férfi a számlát rendezte, összeszedte pakkjait és felállt. Bjutiful, mondta búcsúzóul a férfinak, és piros, mozgékony ajkaival megcsókolta. Lágyan, hosszan, érzelmesen. Bjutiful, súgta fülébe, aztán megfordult, és kissé szomorúan, de határozottan és ruganyos léptekkel maga után húzva a bőröndjét, elindult a menetrendet sugárzó kijelzők előtt visszafojtott lélegzettel várakozók csoportjain át a nemzetközi gyors vágánya felé. A férfi magához húzta táskáját, és jobb kezének mind az öt ujjával teljes erőből belemart a bőrbe. És akkor odakint, a feldúlt téren, s a pályaudvar üvegteteje felett eleredt végre a várva várt eső. Langyos, szürke mosogatólé, amitől az embernek mindig valamiféle bágyadt, lusta otthonosság érzete támad.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!