Hogyan szeretett bele Kern András a Balatonba, ahol a nyarait tölti?

 
Kern átverte Szinetárt, de megszerette a szakmát és a Balatont

Megkérdeztük a Kossuth-díjas színész-rendező-írót, aki így mesélte el:

– 1966-ban voltam 18 éves – és nagyon filmes akartam lenni. Gyermekszínész már voltam, amatőrfilmet is csináltam addigra. Bementem a televízió művészeti vezetőjéhez, Szinetár Miklós­hoz egy barátommal és azt mondtam neki: a Magyar Televízió KISZ Filmstúdiója szeretné leforgatni nyáron az Időváltozás című tévéfilmet. Itt a forgatókönyv is, kérünk engedélyt. Én rendezném…

Szinetár nézett nagyokat, végül kibökte: egy hét múlva jöjjek vissza. Egy hét múlva mentem. – Lehet – mondta.

A barátommal, Edelényi Jánossal – ő volt az operatőr – szerveztük egy-két hónapig a stábot, azután levonultunk busszal és még egy teherautónyi felszereléssel, húsz emberrel két hétre a Balatonra. Szemesen laktunk, Földváron forgattunk. – Tévé KISZ – így mutatkoztunk be mindenütt. Volt gyártásunk, műszakunk, színészeink is. Leforgattuk az Időváltozást, azután jött az utómunka és elkészült egy jó kis film; negyven- perces, a kamaszkor szenvedéseiről. Úgy emlékszem, egészen sikeres volt, amikor adásba ment a tévében.

És a történetben az volt a fő érdekesség: a Magyar Televíziónak egyáltalán nem volt KISZ Filmstúdiója. Hogy ezzel Szinetár tisztában volt-e és hagyott minket dolgozni vagy ő se tudta pontosan, ez máig sem derült ki. Mindenesetre azóta is hálás vagyok neki ezért. Azt hiszem, akkor szerettem meg igazán ezt a gyönyörű és zavaros, bonyolult szakmát. No meg a Balatont…


Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!