Szulák Andrea műsorvezetésével indult újra a héten a Szerencsekerék a Story 4-es csatornán. A ’90-es évek egyik első nyugati mintára gyártott, mára legendássá vált tévéműsora egy éve halódott a többnyire csak TV2-sorozatok ismétléseit sugárzó adón. Ha Szulákkal sem sikerül feltámasztani, akkor végképp eljárt felette az idő.
Az énekes-színésznő szórakoztatóbban és szimpatikusabban vezeti a műsort, mint bármely elődje – Klausmann Viktortól Vízy Andráson és Gajdos Tamáson át Árpa Attiláig. Vidám, lelkes, magabiztos, látszik, hogy ő is élvezi új feladatát. Az sem zavaró, hogy mindenkit letegez, tőle ez a közvetlenség is belefér. Együtt izgul a játékosokkal, akiket annyira be tud lelkesíteni, hogy az utolsó betűig újra és újra forgatnának, és még ő érez lelkifurdalást, ha hiába kockáztattak.
Pedig a játék legizgalmasabb része nem is a megfejtés – a játékosok 1993 óta ugyanazokat a betűket kérik, jóformán ugyanabban a sorrendben –, hanem a szerencsekerék pörgetése, a maga jellegzetes, kotyogós hangjával. Az első adás óta eltelt majd’ húsz év alatt a pár száz forintos összegek egy nullával híztak. Olyanra viszont nem emlékszem, hogy két csőd is lett volna a legnagyobb kipörgethető nyeremény két oldalán. Ennyire eldurvult a világ?
Régen a kirakatból kellett kiválasztani az elektromos vízmelegítőt, a masszírozó gépet, a Douwe Egberts kávécsomagot, a Hélia-D krémet, a Tiko Time karórát, a Fruit of the Loom pólókat (biztos még Cintula hangjára is emlékeznek, amint ezeket sorolja), továbbá öt pár sportzoknit és négy zacskó pattogatott kukoricát. Most a különdíj „orvos-esztétikai utalvány”, meg persze minden nyeremények csimborasszója, amely nélkül már játék sincs: a wellnessüdülés. Hiányzik, ahogy Prokopp Dóra kedvesen mosolyogva, kecsesen lépdelve forgatta a betűket. Most már ezt is számítógéppel oldják meg, ahogy a címzenéből is tuc-tuc lett, miközben a fénycsóvák úgy röpködnek a képen, mintha gömbvillám csapott volna le a stúdióra. Ha igaz, hogy retro műsort akartak csinálni, ezért költöttek a Szerencsekerék feltámasztására, épp az ellenkezőjét sikerült elérni.
De hiába a felspécizett díszletek és dizájn, meg az inflációval növelt nyeremények, az akasztófajáték már túl lassú a mai szemnek és felajzott idegeknek – ezért is vették le 2001-ben a műsorról. Húsz éve még lehetett torpedózni a tévében Dévényi Tiborral, barkochbázni Vágó Istvánnal, vagy amőbázni Palik Lászlóval és Héder Barnával, és persze ha kedd, ha szerda, ment a Zsákbamacska Rózsa Györggyel. Ma már ezzel egy tévéstúdió forgóajtaján se jutnának be, nem hogy adásba, mikor a Maradj talpon!-ban percenként bevágnak valakit a süllyesztőbe egyetlen rossz válaszért, az 1 perc és nyerszben pedig tojásokat kell egyensúlyozni villanykörtén.
A Szerencsekerékben olyan hanyatt vágó poén is ritkán adódik csak, mint mikor a közmondás megfejtésére benyögte egy bajszos úr, „tudja, hol szeret a cápa”, mire Gajdos Tamás csak annyit mondott, „hát, ez nem egészen jó.” Szulák legalább nem bírná ki fapofával még ezt is.
SZERENCSEKERÉK, STORY4
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!