Ha valakit zavar egy beszélő, részeges, szexista plüssmackó egy felnőtteknek szóló vígjátékban, ne is nézze meg a Tedet.
Az új-zélandi reklámfelügyeletnél be is panaszolták a film előzetesét – tény, hogy ez nem mindenkinek vicces. Akinek viszont nem jelent gondot a szürreális poén, amelyre a film épül, sem a szaftos káromkodások, esetleg rajongója a Family Guynak, kellemesen szórakozhat Seth MacFarlane, a szókimondó animációs sorozat atyjának első egész estés vígjátékán.
Sose nőj fel, ez egy csapda! – tanácsolja a mondás, és John (Mark Wahlberg) eszerint is él. Mikor nyolcévesen mindenhol szívatják és kiközösítik, legszívesebben átugorná a gyerekkort egy időgéppel. Aztán kap egy plüssmackót karácsonyra, és azt kívánja, keljen életre, hogy legyen végre egy barátja. Bár a karácsonyi csoda megtörténik, ez nem ám egy újabb Kisjézus születése… Negyed évszázaddal később John még mindig kölyök. Hiába van komoly kapcsolata a csinos, sikeres Lorival (a Family Guyból áthozott Mila Kunis), folyton lóg az alibi állásából. Felelőtlen és lusta, egész nap csak a kanapén ülne, és beszívva ósdi sorozatokat bámulna Teddel, aki rég nem gyerekjáték, hanem egy medvebőrbe bújt Hank Moody: mocskos szájú, betépett csajozógép. Lorinál persze betelik a pohár, ultimátumot ad Johnnak, rakja ki a macit az életükből. Csakhogy Ted lelépése után válik egyértelművé: valójában John az, akinek nem akaródzik felnőni.
Mind ismerjük a jelenséget. De nem vennék mérget rá, hogy az ilyen pasik vagy családtagok csak azért idegesítőek vagy szánalmasak, mert nem lehet rájuk számítani, és nem felelnek meg az elvárásainknak. Miközben azt gondoljuk, dobozoljanak csak ők is, mint mi, akik már beálltunk a szalag mögé, titokban talán még irigyeljük is őket gondtalan szabadságérzetükért, és mert tesznek a világra. Felnőttnek lenni nem állandó házibuli ingyenpiával, legalább is a többségnek nem az. Csoda, ha valaki nem akar ilyet játszani?
A probléma dimenziójához képest a forgatókönyv felszínes, főleg a komikumra összpontosít. Bár Speier Dávid kitett magáért a magyar szöveggel, kevesebb volt a muníció a filmben, mint egy Family Guy-maratonban. Azért a közönség így is szolidan nevetgélt. Ha nem sorozza folyamatosan a poénokat, MacFarlane aligha tudta volna másfél óra hosszáig fenntartani az érdeklődést. John elnyújtott szerencsétlenkedése ugyanis idővel már jobban idegesítheti a nézőket, mint a barátnőjét.
Wahlberg viszont végre nem egy újabb keményfiú szerepben feszít, hiszen van humora és tud érzelmesen is játszani (emlékezzünk a Boogie Nightsra vagy a Komfortos mennyországra). Míg ő remek John szerepében, Kunis most nem több ügyeletes bomba nőnél, ám annak is figyelemreméltó. A perverz vigaszállatka pedig ellenállhatatlanul sármos, bár gyerekeknek a közelébe nem engednénk. Létezése ellentmond minden logikának, mégis valósnak hihetjük, csak egy kicsit vissza kell nyúlnunk gyermeki énünkhöz. Lélekben gyereknek maradni márpedig szabad, sőt erősen ajánlott.
(Forgalmazza a UIP-Duna Film)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
