Cserszömörce ágán megpihenve - Váczi Eszter és a Quartet: Belső tenger (Szerzői kiadás, 2014)

 
Váczi Eszter Quartet - fotó: V.E.Q.

A legtöbben bizonyára még a mai napig is a Jazz+Az formációból emlékeznek Váczi Eszterre, amikor kolléganőivel, Kozma Orsival és Behumi Dórival asszisztáltak Geszti Péternek. Vagy éppen a Beryvel közösen énekelt sláger, az Egyedül miatt jegyezték meg a nevét, esetleg a Dés László szerezte Csepp a tengerben kapcsán azonosították a magyar Sade-ként.

Pedig amikor a híres könnyűzenei komponisták felfedezték maguk és a nagyközönség számára, már régóta együtt muzsikált a Szörp zenekarban Gátos Iván zongoristával, akivel aztán 2002-ben megalakították az énekesnő nevével jelzett jazzbandet. A Vissza hozzád és az Eszter kertje után most már hozzáférhető a harmadik lemez is, amit a korábbihoz hasonlóan a világhírű Helik Hadar (lásd Herbie Hancock) producert, a borító pedig a basszusgitározó Gátos Bálint munkája.

Megkapó, kiérlelt produkció már első hallásra is, intelligens, közérthető, elgondolkoztató szövegekkel – ki gondolta volna, hogy egyszer a cserszömörce is bekerül a költői nyelvhasználatba? –, megszólaltatva az örök emberi elvágyódást (Nincs tovább, Szappanok, Dúdold ezt a dalt, Belső tenger), szerelmi örömötbánatot (San Sebastian, Jules és Jim), netán társadalomkritikát is (Rózsadombi). A szeretetteljes Félrefestett szájú nénit pedig akár az Emil.Rulez! is írhatta volna…

Eszter hangszíne olyan jellegzetes és simogató, hogy az ember, ha meghallja, azonnal megnyugszik, jobb kedvre derül tőle. Minden tekintetben finom album ez, lenyűgöző hangzásvilággal – nem véletlen, hogy angol szövegekkel is elkészül, s akkor semmi nem állíthatja meg a világhír elérésében.

Címkék: zenekritika, zene

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!