Kiállítási anzix

A Magyar Művészeti Akadémia tér- és épülethódításának köszönhetően például utólag külön jelentőséget kapott a Műcsarnok sokak által értetlenül fogadott, megosztó, félháborodást vagy épp lelkesedést kiváltó kiállítása, a Mi a magyar?, és épp így az MMA-ból azóta kilépett Bukta Imre életműtárlata is. Volt kortárs kínai kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, melynek dolgos, kommunizmust építő munkásaira, valamint azok erőtől duzzadó realista izmaira minden bizonnyal másként tekintettünk volna, ha a kínai állam idedelegált kiállítását nem előzi meg egy a Szőcs Géza szomorú regnálása alatt Pekingbe küldött kortárs magyar tárlat barátságépítő gesztusa. Igaz, a program valóban jól reprezentálta a mai Magyarországot, mivel állami pénzen utaztatta Kínába a kulturális államtitkár ismeretségébe tartozó kereskedelmi galéria művészeinek munkait. Képzőművészeti abszurdként Kerényi Imre az új alaptörvény díszkiadásához készült festményekkel haknizott országszerte, az önállóságát vesztett Magyar Nemzeti Galéria pedig kénytelen volt mindehhez Hősökkel, királyokkal és szentekkel asszisztálni. Korábban írtunk már nem egy lehangoló eseményről: a vidéki múzeumok haláltusájáról, a Vörösmarty téri karácsonyi vásár hangulatát gyilkosokkal és rémtettekkel „feldobó” Murder-tárlatról, ráadásul meg Banksy sem tette tiszteletet nálunk, aminél csak az szomorította jobban el a street art császár rajongóit, hogy a műveit sem láthatták a nevével fémjelzett kiállításon.

Persze akadt azért az idei évnek néhány igazi képzőművészeti csemegéje is: az egri Kepes Intézetben például Varga Csaba egy nemcsak impozáns, de kifejezetten ritkaság számba menő anyagot hozott össze a gasztronómia és a magyar képzőművészet zömmel 20. századi viszonyáról, a debreceni MODEM pedig egy lenyűgöző kiállítással tisztelgett Kondor Béla, a forradalmár, a próféta és a melós előtt. Kerültek kiállítófalakra nemzetközi világsztárok: a Ludwig Múzeumban Robert Mapplethorpe már-már obszcén módon kitárulkozó tökéletesség esztétikája hozta zavarba a látogatót, a Szépművészeti Múzeumban pedig az a szokatlan, gyakorlatnak nem igazan nevezhető gesztus, mely egy Cézanne-kiállitáson ténylegesen Cézanne-műveket sorakoztatott fel. A legismertebbeket. A művészettörténeti párhuzamok mellett ugyanis Cézanne szinte összes fő műve látható Budapesten, többek között a Harlequin, a Konyhaasztal és a minden magyar gimnazista számára tankönyvből ismert almás csendélet. A VAM Design Centerben egy elgondolkodtató, látványában meseszép tárlaton bolygattak a történelmet szkíta leletmásolatok, a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményes Ferenczy-kiállításának Wanted-akciója pedig 10 újonnan előkerült Ferenczy-festménnyel írta át az életművet.

Nem tudni, meddig lesz ez így, de egyelőre még okot adhat némi megnyugvásra az elkeserítő kultúrvircsaft közepén, hogy a sor a végtelenségig folytatható: Daumiertől Faragó Józsefen, Csók Istvánon és John Cage-en át egészen a Mesemúzeumig.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!