„Meg kell kínálni a gyerekeket a minőségi gyerekzenével, ez amolyan hitvallásunk – mondja Czingráber Eszter, a Kiscsoport zenekar egyik énekese. – Mindannyian nagyon hiszünk benne, hogy a nagycsoportosok és kisiskolások, akiket a Kiscsoport zenekar elsősorban meg szeretne szólítani, nem csupán a ti-ti-tára és a négynegyedre fogékony. Nem mondom, hogy elsőre nem néznek nagy kerek szemekkel a ritmusvariációkra, az improvizációkra vagy az a capellára, de azt tapasztaljuk, hogy aki egyszer hallja a dalainkat, az újra hallani akarja.”
Énekeljétek utánam, gyerekek: csütörtök, csütörtök, péntek, péntek, vasárnap, vasárnap, hétfő, hétfő, szerda, szerda, mi van ma, vasárnap? Ingyen adok vasárnapot – énekli Vörös István Napmolnár című versét Kis György Ilka, a Kiscsoport másik énekese, Eszter pedig sorolja a napokat. A gyerekek dzsesszes-klasszikus „vokálzenére” csilingelnek vissza rájuk. Egyre lelkesebben.
Ritka az olyan gyerekmuzsika, ami nincs lebutítva, ami nem akar elsőre, manipulatív módon belemászni a fülekbe, amit a gyerekek, és ahogy a Kiscsoportosok mondják, harcedzett szüleik egyként élveznek. Eszter ezt úgy fogalmazza meg, hogy olyan zenét szeretnének csinálni, amit az egész család szívesen hallgat akár az autóban is. „Amit, ha anya betesz, apa nem akar azonnal kivenni.”
Borka keltette életre
Van bennük valami végtelenül természetes, valami elemi erő és lelkesedés, ami akarva-akaratlan átragad a közönségre. Mert a profizmus önmagában nem elég. Vélhetőleg sokan voltunk már olyan ismert és elismert zenekar koncertjén, ahol hiába voltak jók a dalok, a fásultság és a haknifíling úgy rányomta a bélyegét a produkcióra, hogy gyerek vagy akár szülő legyen a talpán, aki ebben a „lenyomjuk, gyerekek, és túl leszünk rajta”-légkörben fenn tudja tartani a figyelmét.
Látszik, hogy a Kiscsoport, azzal együtt, hogy egyelőre ritkán koncerteznek, összeszokott társaság. „Korábban, valamikor a ’90-es évek végén, vagy tán a 2000-es elején már játszottunk együtt egy nagyobb és éveken át sikeres formációban, de aztán valahogy szétszéledtünk. Csak a szándék maradt meg, hogy egyszer majd még csinálunk valamit közösen, ám azt soha nem gondoltuk, hogy az gyerekzene lesz – folytatja Eszter.
– Halogattuk-halogattuk, aztán egyszer csak nem volt mit tenni, belecsöppentünk valaminek a kellős közepébe. Az egyik egykori és mostani tagunk, Pálvölgyi Balázs felesége, Gurmai Beáta – azóta amolyan menedzserféle a zenekarban – a Borka könyve című mesekönyvéből készülő rajzfilmhez keresett zenét. Tudta, hogy velünk nem nyúl mellé, úgyhogy felkért, mi meg összeálltunk, és belevágtunk. Sokáig alig volt néhány számunk, a Borka és a varázsruha című animációs filmsorozat kísérőzenéjeként lehetett bennünket hallani, aztán lassacskán Beáta könyves eseményein már élőben is eljátszottunk egy minirepertoárt. Közel két éve saját jogon is koncertezünk, van egy klubhelyiségünk: a Mesemúzeumban kéthavi rendszerességgel lépünk fel, kezd alakulni a törzsközönségünk.”
Bírálóbizottság gyerekekből
A Kiscsoport zenekar kétféle missziót is teljesít: egyfelől igényes, saját komponálású, a dzsessz, a nép- és a klasszikus zene határán mozgó, maguk által kindergroundként aposztrofált muzsikájukkal igyekeznek formálni az óvodás és kisiskolás korúak tucatzenedömpingen edződő ízlését. Másfelől a kortárs gyerekirodalom ügyét is felkarolják, hiszen olyan ismert vagy kevéssé ismert költők verseit zenésítik meg, mint például Vörös István, Nyulász Péter, Kis Ottó, Orbán Ottó, Keresztesi János, Miklya Zsolt vagy Tóth Krisztina, akinek Pitbull című verse nyomán a zenekar fuvolistája, Pálhegyi Máté vicces átiratot készített a Pinkbullról. Tam, taram, taram, taram, taram, taram, taraaam, tararararam, szól a zene is pinken, tiszta dzsessz, „Nem harap a pinkbull, csak megnyal, ő az a négylábú kisangyal, aki minden este pityereg, hogy sok felnőtt és kisgyerek mind-mind csak fél és csak fél tőle, jajj, jajj, jajj…”
A kérdésemre, hogy mit szólnak a gyerekek ahhoz, amikor kibillen az általuk megszokott ti-ti-tá, Eszter azt feleli, még élvezik is. A ráismerés gyönyörét adja, ha kizökkennek, de aztán észlelik, mi történt a zenében, és visszatalálnak. „Szerintünk a gyerekek is a minőségi zenét igénylik – lendül bele Eszter, és csak úgy sugárzik, ahogy erről beszél. – Fontosnak tartjuk, hogy változatos legyen a hangzásvilág, ami eléjük tárul. Amellett, hogy hangszerelésünk már önmagában is különlegesnek mondható, sokat játszunk a különböző ritmikai elemekkel, ugyanakkor változtattunk kicsit a szöveg és a zene szokványos arányán is. A héttagú zenekar összesen 15 gyereke a tesztközönség, én például mindig eléneklem a sajátjaimnak otthon az új felfedezéseinket, és nemcsak meghallgatom a véleményüket, de adok is rá. Sőt mindig meg is osztjuk egymással, miként ítélkezett egy-egy új számunk fölött a bírálóbizottság. Amúgy is nagyon szeretünk együtt dolgozni, a dalaink is többnyire úgy készülnek, hogy hoz valaki egy zenei alapötletet, általában egy általa meglelt gyerekversre, aztán magát a számot műhelymunkában építjük fel. ”
Félelmetesen bulis
Fontosnak tartják azt is, hogy ne csak eljátszanak egy dalt, hanem hangulatot közvetítsenek.
Hogy éljen az az 50 perc, amíg játszanak. A hangulatkeltéshez már önmagában kiváló alapanyag egy kortárs vers, ám ahhoz, hogy a közönség ne csak hallgassa, hanem énekelje, sőt mozduljon rá, kell a hangszerelés, a zene, a ritmikai játékok és az interakció is. Eszter és a frontvonal (Ilka és Máté) folyamatosan tartják a kapcsolatot a gyerekekkel, kérdezgetik, dolgoztatják őket – ez sokszor kedves-vicces szituációkat eredményez. „Egyszer a Reggeli című dalunkat amolyan áriázós operafelütéssel kezdtük, és előtte megkérdeztem a gyerekeket, hogy tudják-e,mi az az opera. Egy kisfiú bőszen jelentkezett, és nagy büszkén kivágta, hogy az opera az, amikor valakinek felvágják a hasát – meséli nevetve. – Szóval a hangulat és a hangulatteremtés nagyon fontos. Onnan tudjuk, hogy sikerült-e valamibe nagyon beletrafálni, hogy jönnek a visszajelzések. Az Árvíz című dalunk például kifejezetten megosztó: van, aki szerint az egyik fele félelmetes, de akad olyan is, aki szerint úgy bulis, ahogy van.”
Mert a Kiscsoportnak a buli is fontos, hogy egy-egy koncerten a zeneértő szülő is jól érezze magát, és a közönség is tombolhasson bátran. Ha tetszik, kiabáljanak be, mozduljanak, táncoljanak, és énekeljék vagy akár üvöltsék, hogy durabelebusz. Vagy vasárnap!
A Cseh Tamás Pályázaton a Kiscsoport zenekar a Kalákával közösen 6 koncertlehetőséget nyert nemrégiben – hivatalosan a Kaláka előzenekaraként lépnek fel koncertről koncertre egy 20 perces műsorral. Első közös produkciójukkal április 29-én debütáltak az Uránia Filmszínházban, a következőre pedig május 7-én, vasárnap a piliscsabai Művelődési Házban kerül sor.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!